Dobd ki a pénzt az ablakon, vegyél olcsó biztosítást!

Pénzcentrum
2007. október 10. 12:00

Hajdanán szinte minden háztartásnak volt két biztosítása a CSÉB és a CSOB. Senkinek nem kellet sokáig azon gondolkozni, hogy milyen terméket vásároljon, illetve kinél kösse meg azt (ezt a terhet is levette az állam a vállunkról azzal, hogy csak egy biztosító volt "talpon"). Azonban teltek-múltak az évek és a helyzet megváltozott. A bőség sokakat megzavart, azért vettek biztosítást, mert régen is mindenki vett és ugyanebből az okból vettek legalább kettőt, meg azért is mert a betoppant közvetítő meggyőzte őket arról, hogy biztosítás nélkül ma már régen nem élet, az élet.

Nemrégiben kitértünk arra a kérdésre, hogy hogyan válasszunk magunknak életbiztosítást? (lMelyik a legjobb életbiztosítás? - Ne hagyd magad átverni!) Most ugyanezt a kérdést tesszük fel, csak a vagyonbiztosításokra vonatkozólag.

Vagyona ugyanis sokaknak van, még akkor is, ha sokan maguknak sem merik bevallani (ezen filozófia alapján kezdte el az APEH is a vagyonosodási vizsgálatokat). És nagyon sok esetben valamilyen külső tényező is rákényszerít minket arra (bank, törvények, stb.), hogy vásároljunk különböző biztosítási konstrukciókat.

Lakás

Valamilyen ingatlanbiztosítással sokan rendelkeznek (bár a fejlődésnek van még tere bőven). Ha hitelre vette, akkor azért mert a bank megkövetelte tőle, ha meg nincs megterhelve az ingatlan akkor pedig régen kötött egy szerződést és azt már megszokásból is fizeti.

Mivel sokan a biztosítást szükséges rossznak tartják, ezért mihamarabb szeretnének túlesni a vásárlás folyamatán és elfelejteni az egészet. És ez a legnagyobb hiba, amit ügyfélként elkövethetünk. Általában később ebből vannak a gondok, hogy egyáltalán nem-, vagy csak keveset fizet a biztosító.

A lakásbiztosítások különböző fajtájáról már korábban megemlékeztünk , most azonban nézzük meg, mire is figyeljünk oda!

Alapvető dolog, hogy azt biztosítsuk, amire valóban szükségünk van és akkora értéken amennyit valójában ér. Hiába biztosítjuk most a lakásunkat és a benne lévő ingóságot néhány millió forintra, az évek múlásával a szerződésünk is veszít az aktualitásából. Ugyanis, ha pár év múlva beüt a krach és ott állunk a porig égett házban, a biztosító csak azt az értéket veszi figyelembe, ami a szerződésben szerepel. Hogy miközben felújítottuk a lakást és kitapétáztuk plazmatévével már nehezen eladható.

Éppen ezért, a lakásbiztosítás megkötését ne egyszeri tortúrának fogjuk fel, hanem egy olyan szerződésnek, amit saját érdekünkben rendszeresen felül kell vizsgálni és az aktuális állapotnak megfelelően korrigálni. Ennél a fajta konstrukciónál különösen igaz, hogy nem a legolcsóbb a legjobb!

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Autó

A gépkocsik, és mindenféle motoros jármű esetében, két fajta biztosítás létezik: az amelyik kötelező és amelyik erősen ajánlott. Az egyik a kötelező felelősség biztosítás a másik pedig a casco.

Jó magyar szokáshoz híven sokan úgy gondolkoznak, hogy ami ajánlott az úgysem nekem szól, ami kötelező abból pedig a legolcsóbb is megfelel. Különösen igaz ez a kgfb esetében amikor még ráadásul nem is a szerződőnek térít a biztosító (hanem annak, akit sikeresen összetörünk közlekedés közben).

A casco biztosítások pedig gyakorlatilag csak akkor találnak gazdára, amikor valaki hitelből vásárolja meg álmai autóját.

Mivel a kötelező kampány kezdetéhez közeledünk és még számtalan cikk fog születni ebben a témában, ezét most nem is nagyon fejtjük ki a termékek részleteit.

Elöljáróban csak annyit, hogy az az aranyszabály itt is érvényesül, miszerint: alacsony díj= alacsony fedezet.

PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. szeptember 4. 16:14
A Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem - közismert régi nevén a TF - a közösségi oldalán je...
Holdblog  |  2026. szeptember 4. 11:28
Évadnyitó HOLD After Hours Balásy Zsolttal, Zsiday Viktorral és Szabó Balázzsal. Milyen platformokon...
Bankmonitor  |  2026. szeptember 4. 09:43
Egy lakáshitelnél már néhány tized százalékpont kamatkülönbség is milliós tétellé nőhet a teljes fut...
ChikansPlanet  |  2026. szeptember 4. 08:00
A tengerpartok védelme és a tengeri ökoszisztémák helyreállítása általában két külön feladat, egy fl...
NAPTÁR
Tovább
2026. szeptember 5. szombat
Viktor, Lőrinc
36. hét
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. szeptember 5. 19:20