Pénz, paripa, fegyver - Kampányban semmi nem drága...

Pénzcentrum
2007. október 8. 10:00

Ismét nyakunkon a kötelező kampány. Ha valakinek bármi kétsége is lenne-e felől, azt hamarosan meggyőzik az induló hirdetési kampányok. Tv, rádió, óriásplakát, Internet, helyi- és országos lapok, nem lesz olyan felület, ahol nem a váltásra buzdítanának bennünket. Tavaly több mint 1 milliárd forintot költöttek el a cégek, hogy meggyőzzenek minket.

A hirdetések és a tarifák hatására tavaly mintegy fél millióan gondolták úgy, hogy jobb lesz nekik egy másik cégnél (vagy ugyanannál, de egy másik szerződéssel). Az alábbi táblázat segítségével áttekinthetjük, hogy melyik piaci szereplő mennyit költött.

Míg évről évre a váltások egyre nagyobb százaléka történik Interneten keresztül ( a kalkulációt pedig szinte már mindenki ott végzi), a legkevesebbet ott költik el a cégek. A legnagyobb összegeket a TV társaságok szerzik meg.

A táblázatot végignézve sokaknak szemet szúrhat a MÁV költése. Egyesületről lévén szó tagokat nem toborozhatnak hirdetés útján, márpedig, ha valaki náluk köti meg a biztosítását, akkor az taggá válik. Valamint az egyesületek első számú szabálya az, hogy a költségeket alacsonyan kell tartani. Nos ezzel együtt sikerült befutniuk a negyedik helyre.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A listán tovább haladva a Tesco is feltűnik, aki a Generali termékét árulja pénzügyi programján keresztül.

Egy biztos, feltűnően sokat költenek a biztosítók a kampány időszakban (az éves keretük fele megy el a két hónap alatt), főként, ha azt a tényt vesszük figyelembe, hogy egy évek óta veszteséges ágazatról van szó. Amelyben mindenki a költségcsökkentést tűzte a zászlajára és a minőségibb szolgáltatást. Ennek ellenére egyre több az alacsony díjú fapados termék, egyre jobban növekednek a szerzési költségek és a marketing kiadások sem mutatnak csökkenő tendenciát.

PC BLOGGER & PODCASTER
Összkép  |  2026. szeptember 5. 21:23
Az értelmiségi lét teret veszít az egész világon. Ez a folyamat a tudás iparrá szervezésével indult...
Kasza Elliott-tal  |  2026. szeptember 5. 20:21
Majdnem felkerült a szeptemberi Top 10-re, és mivel még csak nem is hallottam róla, gondoltam, ránéz...
MEDIA1  |  2026. szeptember 4. 16:14
A Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem - közismert régi nevén a TF - a közösségi oldalán je...
Holdblog  |  2026. szeptember 4. 11:28
Évadnyitó HOLD After Hours Balásy Zsolttal, Zsiday Viktorral és Szabó Balázzsal. Milyen platformokon...
NAPTÁR
Tovább
2026. szeptember 5. szombat
Viktor, Lőrinc
36. hét
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. szeptember 5. 19:20