A lépés ugyan jelentős megkönnyebbülést hoz az autósoknak, de komoly piaci feszültséget, átmeneti ellátási akadásokat és akár egy országos fuvarozói sztrájkot is kiválthat.
Fontos változás az e-autó támogatási programnál: eddig lehet jelentkezni a 4 milliós ajándék pénzért
Meghosszabbítja a Energiaügyi Minisztérium a vállalati e-autó támogatási programot - közölte a tárca parlamenti államtitkára.
Czepek Gábor felidézte, hogy a programot tavaly februárban indították, egy járműre akár négymillió forintos állami hozzájárulást is kaphattak a cégek.
A 30 milliárd forintos keretből eddig mintegy 28 milliárd forintra érkezett támogatási igény, tehát maradt hozzávetőleg 2 milliárd forint, ezért úgy döntöttek, hogy az eredetileg március végi benyújtási határidőt meghosszabbítják - ismertette. A vállalkozások a fennmaradó forrásra áprilistól is jelentkezhetnek novemberig vagy a keretösszeg kimerüléséig - tette hozzá.
Az államtitkár elmondta, hogy vállalatonként akár 16 autó is vásárolható támogatással. Kitért arra, hogy öt év alatt a kilencszeresére bővült a magyarországi zöldautó-állomány, és arra buzdította a válallkozásokat, hogy vegyék igénybe a meghosszabbított pályázatban elérhető támogatást.
-
Nem kell többé számolgatni az INTERSPAR-okban és több mint 200 SPAR áruházban: maximális spórolás a JOKER kuponnal (x)
Nem kell többé azon gondolkodnod, melyik termékre érdemes felhasználnod a JOKER kupont!
-
Végre kristálygömb nélkül is tudhatod, mennyit fog érni az autód 4 év múlva (x)
Alacsony havidíjak és 4 év után is garantált visszavásárlási ár egy különleges programban.






