Egyre népszerűbbek az elektromos autók itthon: ezért választja sok magyar ezt a gyártmányt
A magyarok ötöde vezetett már elektromos autót, és legtöbben a környezetbarát és csendes működést emelték ki.
A magyarok ötöde vezetett már elektromos autót, és legtöbben a környezetbarát és csendes működést emelték ki.
A több mint 4300 pályázó közül körülbelül 3400 gazdasági társaság már megítélt támogatással és aláírt szerződéssel rendelkezik
A részvételi feltételek október végi módosításának hatása tehát rögtön megmutatkozott a megélénkülő pályázói érdeklődésben.
Míg a vizsgált időszakban a töltőberendezések száma bővült, addig a töltések száma és a töltésre fordított energia mennyisége csökkent.
Már rendelhető az új Lexus UX 300h – olvasható a Lexus mai közleményében. A modell a korábbi UX 250h-t váltja.
Már az idén elérhetővé válhat Európában az új Kia EV3 – olvasható a gyártó közleményében. Az autó tisztán elektromos hatótávolsága 600 km.
A mai napon kezdték meg működésüket az első hat helyszínen a Tesco hipermarketek parkolóiba telepített töltőoszlopok, amelyeken vásárlás közben lehet tölteni a kocsit.
A Nissan bejelentette, hogy 2024 áprilisától a 2016 előtt gyártott Leaf és e-NV200 modelleknél NissanConnect EV alkalmazás nem lesz használható a 2G hálózat leállítása miatt.
Egy friss jelentés szerint az elektromos járművek a fékek és gumiabroncsok nagyobb kopása miatt több szennyező részecskét bocsáthatnak ki, mint a benzinüzemű autók.
Február 27-ig már összesen 1719 cég igényelt támogatást tisztán elektromos személygépkocsik és kisteherautók vagy kisbuszok vásárlásának támogatására.
Tavaly az Európai Unió autópiaca erőteljes, 13,9 százalékos bővüléssel zárt 2022-hez képest, 10,5 millió új autót értékesítettek.
Nem véletlenül választotta Magyarországot a kínai BYD autógyár, ráadásul a BYD globális terjeszkedési törekvései nem új keletűek.
Magyarországon 2022 elejéhez képest megduplázódott a zöld rendszámos járművek száma - olvasható az Energiaügyi Minisztérium (EM) közösségi oldalának keddi bejegyzésében.
Szinte lasszóval kell majd keresni a munkásokat a Szegeden épülő BYD autógyárba. Buszoztatás nélkül nehéz is lesz.
Megérkezett az Audi elektromos terepkupéja Magyarországra: népautónak nem nevezhető, alaphangon 30 milliót kell kicsengetni érte, de van olyan verzió is, ami az 55 milliót súrolja.
Kína, Norvégia és az Egyesült Államok készült fel leginkább az elektromos autók elterjedésére, de Svédország és az Egyesült Királyság is az élmezőnyben van.
A Lidl Plus alkalmazásból, a boltlánc weboldalán keresztül, valamint úgynevezett roaming megoldással lesz elindítható az elektromos autók töltése. Így alakul a díjazás.
Jelentős összeget ad a kormány a taxi- és carsharing-cégeknek elektromos autók beszerzésére, de tovább fejlesztenék a töltőhálózatot is.
Úgy tűnik, valami megmozdult a piacon, és elkezdett lejjebb menni a használt elektromos autók ára - tudta meg a Pénzcentrum az ország legnagyobb hirdetési portáljaitól.
A felhasználók az elektromos flotta használatával tavaly több mint 1300 tonna extra szén-dioxid kibocsátásától mentesítették Budapest levegőjét.