A vidéki benzinkutak egyre több helyen vezetnek be mennyiségi korlátozásokat, miután késik az üzemanyag‑utánpótlás
Több fejlesztést is bejelentett Lázár János építési és közlekedési miniszter csütörtökön Egerben. A tárcavezető a megbeszélést követő sajtótájékoztatón beszélt az M3-as autópálya megújításáról is.
"Régi ígéretünket váltottuk valóra, amikor 67 milliárd forintból megvalósítottuk az M25-ös autópálya összeköttetését az M3-assal" – emlékeztetett a miniszter. Kijelentette, az északkelet-magyarországi régió számára egy nagy volumenű útfelújítási programot indítanak: az M3-as autópálya újjáépítését. A miniszter elmondta: az autópályát az elkövetkező években a kormány – a kezelőjével konzorciumban – teljes egészében újjáépítteti. A jelenleg is folyó felújítások elsődleges célja a balesetveszély elhárítása, hiszen az M3-as rendkívül rossz állapotban van.
A sztráda 2025. augusztus 31-ig százmilliárd forint értékben újul meg. Az M3-ast a 31-es csomóponttól Gyöngyös városáig, mintegy 420 milliárd forintból hatsávossá építik - ismertette, jelezve, a beruházás a következő időszakban kezdődik meg és hosszú ideig tart majd.
Lázár János elmondta, hogy a 25-ös elkerülő út építése is megkezdődhet, ez 16,5 kilométer hosszú lesz, és 100 milliárd forintba kerül. Megszületett a konszenzus a keleti oldalról, a lakóövezettől minél távolabbi útvezetésről, megvan a környezetvédelmi engedély is ez év június 21-étől. "A tárca felelőssége a tervek elkészülése, másfél-két milliárd forintba fog kerülni. Ezt a közlekedési tárca biztosítja" – mondta. A jelenlegi, a várost átszelő 25-ös utat 2025-ben, a városba vezető négy utat – az Egerbakta, a Noszvaj, az Andornaktálya és az Egerszalók felől érkezőt - pedig 2026-ban felújítják.
A miniszter bejelentette a vasúti pálya korszerűsítését is: 135 milliárd forintba kerül a Füzesabony és Eger, illetve a Hatvan és Füzesabony közötti szakasz felújítása, ami körülbelül 20 perc menetidő-csökkenést jelent majd az Eger-Budapest relációban.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,9%, a Magnet Banknál 7,03%, a Raiffeisen Banknál 7,22%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29% . Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Címlapkép: Komka Péter, MTI/MTVA
Fájdalmas búcsú: végleg elkaszálja legendás csúcsmodelljét az Audi, elképesztő, mi veszi át a helyét
Az Audi utód nélkül kivezeti a piacról eddigi csúcsmodelljét, az A8-at, amelynek szerepét a hamarosan érkező Q9 veszi át.
Így csapják be azokat, akik használt autót vásárolnak: rengeteg magyar futhat bele a drága átverésbe
A használtautó-vásárlás sokak számára komoly pénzügyi döntést jelent, ugyanakkor jelentős kockázatot is hordoz.
-
AI vagy Excel? Most megmutatjuk, hol tart a céged a digitális versenyben
Töltsd ki a kérdőívet – csak 5 perc!
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







