Komoly sérüléseket okozhat a Zara slágerterméke: többen már csak halálnadrágként emlegetik
Valóságos vihart kavartak a közösségi médiában a Zara bő szárú, lenge nadrágjai, amelyeket a felhasználók már csak "halálnadrágként" emlegetnek.
Valóságos vihart kavartak a közösségi médiában a Zara bő szárú, lenge nadrágjai, amelyeket a felhasználók már csak "halálnadrágként" emlegetnek.
Szokatlan veszélyre figyelmeztetnek az Őrségben: egy Kondorfa és Csörötnek közötti útszakaszon a motorosok szerint a kiszórt kőzúzalék miatt több baleset is történt.
Sokan egész évben főként városban, rövidebb távokon használják az autót, majd nyáron hirtelen több száz kilométeres útra indulnak vele.
A hatósági vizsgálatok a várfal statikai megerősítését tették szükségessé.
Vannak olyan betegségek is, amelyeknél éppen a megfelelően beállított gyógyszeres kezelés teszi lehetővé a biztonságos közlekedést.
Az elektromos rollerek elterjedésével robbanásszerűen megnőtt a súlyos, gyakran új típusú sérülések száma.
A holland pilóta a Brit Nagydíjon, a nagy sebességű Stowe-kanyarban veszítette el uralmát az autója felett, de szerencsésen megúszta a kalandot.
Végleg elpusztult az ásotthalmiak egyik legismertebb kultúrtörténeti emléke, a Rózsa Sándor fájaként ismert idős tölgy. A hírt közösségi oldalán jelentette be Papp Renáta, Ásotthalom polgármestere, aki szerint egy jelentős ág letörése tette egyértelművé, hogy a famatuzsálem már nem menthető.
Már ezen a hétvégén megkezdi a vízi járművek sebességmérését a rendőrség a Tisza-tavon.
Hiába ismert a veszély, a vezetés közbeni mobiltelefon-használat továbbra is tömeges jelenség Európa-szerte.
Termékvisszahívást jelentett be a Pepco, miután kiderült, hogy az egyik Capybara karkötő gyártási hibája sérülést okozhat.
Kigyulladt egy elektromos roller egy pétervásári családi házban, a tűz a jármű körül lévő bútorokra is átterjedt
A belső ellenőrzés olyan kábelezési és hőmérséklet‑szabályozási problémákat tárt fel, amelyek akár tűzveszélyt is okozhatnak
Sokkoló jelenetek az M44-esen: egy idős nő hosszú szakaszon a forgalommal szemben haladt, a sofőrök próbálták figyelmeztetni.
Volt olyan, aki 50 helyett 129 km/h-val ment, reppent is a csaknem félmilliós bírság.
Idén öt, hatóságilag kijelölt és ellenőrzött természetes fürdőhely várja a strandolókat Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében - közölte honlapján a vármegyei kormányhivatal.
Kié a Balaton-part? Puskaporos a hangulat az aligai magasparton a lezárt lejárók miatt. A helyiek most attól tartanak, hogy teljesen elveszíthetik a szabad vízpartot.
A Honda csaknem 100 ezer járművet hív vissza az Egyesült Államokban egy gyártási hiba miatt.
A BMW világszerte mintegy 1,5 millió autót hív vissza a Takata-légzsákok potenciálisan veszélyes hibája miatt
Mosolygó traffipax, zenélő út, okoszebra, sebességlottó. Ezerféle kreatív megoldással lassítják az autósokat. Neked melyik a kedvenced, vagy épp melyiket utálod a legjobban?