A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság késedelem nélkül felvette a kapcsolatot az érintett vállalkozással.
Főként benzines és dízelautóra telik a magyaroknak. A hazai autópiac egyik vezető adásvételi oldalának adatai szerint továbbra is a belső égésű motorok viszik a prímet, amely elsődleges oka a kedvezőbb árak terén keresendő. Az elmúlt 1 évben viszont az elektromos autók népszerűsége növekedett, és időközben mind hirdetésszám, mind telefonos érdeklődések tekintetében maguk mögött hagyták a hibrideket.
A Használtautó.hu csaknem 1 millió hirdetés áttekintésével és több mint 5,5 millió telefonos érdeklődés alapján megvizsgálta, hogy az érdeklődők körében mely meghajtású használt autók a legkeresettebbek. Az derült ki, hogy az elmúlt 1 év során több mint 518 ezer benzines és több mint 400 ezer dízelautót hirdettek a portálon, amikre ez idő alatt összesen több mint 5 millió telefonos érdeklődés érkezett. Elektromos autóból mindeközben megközelítőleg 29 ezer, míg hibridből nagyságrendileg 24 ezer darabból válogathattak a vásárlók. Ezekkel kapcsolatban több mint 58 ezer alkalommal emelték fel a telefonkészüléket.
„Adatainkból tisztán látszik, hogy a belső égésű motorok tiltását célzó európai tervek sajnos továbbra sincsenek összhangban a vásárlói igényekkel. Ennek egyik fő oka a vevők pénztárcamérete és az abból fakadó árérzékenység. Egy 10 évesnél idősebb elektromos vagy hibrid átlagára ugyanis egy 10 évesnél idősebb benzines vagy dízelautó autó átlagárának akár több mint kétszerese lehet. 10 évesnél fiatalabb modellek esetében pedig még mindig másfélszeres szorzót látunk” – emelte ki Horváth András, a Használtautó.hu autópiaci szakértője.
| ÜZEMANYAG TÍPUSA | 10 ÉVNÉL FIATALABB AUTÓK ÁTLAGÁRA (FT) | 10 ÉVNÉL IDŐSEBB AUTÓK ÁTLAGÁRA (FT) |
| Benzines | 7,9 millió | 1,5 millió |
| Dízel | 7,6 millió | 2 millió |
| Elektromos | 12,8 millió | 2,8 millió |
| Hibrid | 11,6 millió | 4 millió |
A portál szakértője szerint a vásárlók árérzékenységét az is jól mutatja, hogy a legnépszerűbb meghajtásnak számító benzines autók legkeresettebb modelljei azok a típusok, amelyek a legmegfizethetőbbnek számítanak a piacon.


-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







