16 °C Budapest
Electric car in charging

Itt az ALDI bejelentése: rengeteg magyar örülhet ennek, ha majd vásárolni megy

2022. február 22. 15:32

Folytatódik az ALDI és az E.ON együttműködése, melynek keretében az E.ON telepíti az e-töltőket és nyújtja az e-mobilitási szolgáltatást az áruházláncnak. A stratégiai partnerség keretében már 89 áruház 136 töltőjénél vehető igénybe a töltési szolgáltatás.

Az ALDI és az E.ON Hungária Csoport 2018 óta működik együtt a magyarországi e-autózás infrastruktúrájának fejlesztésén, 2020 novemberében adták át a 100. telepített e-töltőt. Jelenleg összesen 89 áruház parkolójában 136 töltőponttal várják az e-autósokat országszerte. Az újonnan nyíló áruházaknál a megállapodás szerint – az igényektől függően - egy vagy két töltő telepítésére kerül sor, amelyek egy töltő esetében 2*22 kW-os, két töltő esetében pedig egyenként 2*11 kW-os névleges teljesítménnyel rendelkeznek - írja közleményében a diszkont.

„A környezettudatos közlekedés és az e-mobilitás népszerűsítése, az ehhez szükséges infrastruktúra kialakítása a stratégiánk része és büszkék vagyunk rá, hogy ebben évek óta olyan partnerrel dolgozhatunk együtt, mint az ALDI. Közösen lehetőséget teremtünk arra, hogy egyre többen, egyre könnyebben, gyorsabban és egyszerűbben férjenek hozzá a nyilvános töltőkhöz. Töltőhálózatunkon ráadásul megújuló energiaforrásból származó, zöld áramot kínálunk, ezzel is segítve ügyfeleinket abban, hogy az elektromos autózás még fenntarthatóbb legyen számukra” – mondta Jamniczky Zsolt, az E.ON Hungária Csoport vezérigazgató-helyettese.

Örülünk, hogy egy olyan stratégiai partner áll mellettünk fenntarthatósági törekvéseinkben, mint az E.ON. A környezettudatos filozófia áthatja cégünk működését, ezt igazolja, hogy mind a biatorbágyi logisztikai központunk, mind boltjaink teljes áramellátását zöld árammal biztosítjuk, sőt, klímavédelmi projektek támogatásával ellensúlyozzuk károsanyag-kibocsátásunkat, így karbonsemlegesen működünk

– fűzte hozzá Bernhard Haider, az ALDI Magyarország ügyvezető igazgatója. Az ALDI parkolóiban az e-töltőpontok az ingyenesen letölthető drivE.ON applikációval vehetők igénybe. A pontos díjszabásról az érdeklődők itt találhatnak információt.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,9%, a Magnet Banknál 7,03%, a Raiffeisen Banknál 7,22%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29% . Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Az E.ON Hungária Csoport nemrégiben az Európai Hálózatfinanszírozási Eszköz (CEF2) közlekedésfejlesztési pályázatán is indult, konzorciumban a MOL-lal. Ennek keretében az E.ON a tervek szerint országszerte 20 helyszínen, összesen 40 darab 300 kW-os töltőt telepít majd.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2026. április 26. vasárnap
Ervin
17. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?