13 °C Budapest

Siker: komoly kihívására ad megoldást egy új magyar fejlesztés

2020. augusztus 2. 12:20

Magyar megoldás hozhat forradalmi előrelépést az e-mobilitásban. Egy a napokban bemutatott alkalmazása ugyanis az elektromos autózás talán legnagyobb problémájára, a hosszú távú, költséghatékony utazástervezésre ad megoldást.

Az elektromos autózás népszerűsége ma már nem megkérdőjelezhető, hiszen a forgalomba helyezett alternatív hajtású járművek száma folyamatosan növekszik. Az idei év első három hónapjában kétszer annyi elektromos autó került forgalomba az Európai Unióban, mint egy éve. Ez azt jelenti, hogy tavaly ilyenkor minden negyvenedik, ma viszont már minden 15. forgalomba helyezett autó elektromos töltésű. Az elektromos autózásnak azonban vannak még nehézségei, hiszen egy hosszabb, több országot érintő útnál a sofőrnek egyszerre kell ismernie a töltők elhelyezkedését, az adott országra és töltőállomásra jellemző árazást, és megbecsülni az autó akkumulátorának merülését. Ez utóbbi pedig olyan körülményektől is függ az autó sebessége mellett, mint a hőmérséklet, az akkumulátor állapota vagy a tengerszint feletti magasság. A megbízható és gyors hosszú távú utazástervezésre ad megoldást a mostantól letölthető Volteum, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem hallgatóiból álló startup csapat alkalmazása.

"Elektromos autóval a hosszú távú utazástervezés egy rendkívül komplex probléma. Eddig csak több alkalmazás és weboldal segítségével lehetett megbecsülni, hogy az autóval meddig tudunk eljutni, hol találunk töltőpontot, kell-e ott fizetni, és ha igen, mennyi pénzbe és időbe kerül. A különböző töltőknél alkalmazott árazás összehasonlítása is nehézséget jelent a felhasználók számára, hiszen létezik energiaalapú, időalapú és alkalomhoz kötött árazás, sőt, ezek kombinációja is. Mindezek megtervezése egy európai út esetében akár többórás folyamat is lehet. Az ingyenes Volteum alkalmazásban a felhasználónak viszont csak annyit kell megadnia, hogy hány százalékról hány százalékra szeretné feltölteni autóját. Ezt követően a térképen láthatja a töltés árát, idejét, minden egyes töltési pont esetében" - mondta el Tóth Zsófia, a Start it @K&H inkubátorban fejlődő Volteum ügyvezetője.

Az alkalmazás, ami 2019-ben megnyerte a régió meghatározó energetikai startup versenyét, az MVM Edisont, egyben azt is lehetővé kívánja tenni a jövőben, hogy az autósok hasznosítani tudják a töltési időt. A további fejlesztések között ezért szerepel más szolgáltatások (pl.: étkezés, vásárlás, stb.) ajánlási rendszerének kiépítése is az alkalmazáson belül.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem