18 °C Budapest

Így lehet pofátlanul olcsó is egy villanyautó: ha ezeket betartod, nem jársz pórul vele

2020. július 13. 16:58

A hazai támogatásoknak hála igencsak megiramodott az e-autó piac Magyarországon. És az új autók sikerei bizony mára már odáig vezettek, hogy sokan már cserélik régebbi járműveiket, ami megnyitotta az utat a használt e-járművek felé. Igen ám, de a használtautó vásárlás hagyományos hajtású autók esetében sem leányálom, hát még a villanyautóknál. Úgyhogy érdemes megfogadni néhány szakértői tippet, hogy ne legyen totális kudarc a vállalkozásból. Mutatjuk is ezeket!

Világszerte óriási mértékben fejlődik az e-autó piac, amit mi sem bizonyít jobban, hogy már szinte minden értékkategóriában szép számmal kaphatók járművek. Arról nem is beszélve, hogy Magyarországon már 2019-ben 1,9 százalékos volt az e-autók részesedése az újonnan eladott, valamint a forgalomba helyezett autók között, és ez az arány csak nőhet. Így hazánk a bekerülhet a világ vezető országai közé, ami az e-autó eladásokat illeti.

Ma még a magyar autópiacnak összességében 1,5-2 százalékát teszik ki az elektromos autók eladásai. Habár jelenleg kicsi ez a szegmens, gyors növekedési potenciált látunk benne - az állami támogatás révén akár meg is duplázódhat magához képest a részesedése. Hiszen az autógyárak is felismerték az igényt a tisztán elektromos autók iránt, tavaly óta például meg is kétszereződött a kínálat

- mondta el korábban a Pénzcentrumnak Markó Zoltán, a Duna Autó szakértője. Hazánkban ráadásul az állami támogatások is igencsak pörgetik az ágazatot, még júniusban írtuk meg, hogy a 06.15-én elindult elektromos autóvásárlási program 5 milliárd forintos kerete 06.16-án délben ki is merült. Ez persze nem is csoda hiszen a korábbi 1,5 millió forinthoz képest jóval jelentősebb, 2,5 millió forintos vissza nem térítendő támogatást igényelhetett az, aki 11 millió forint alatti árú elektromos autó vásárlását vállalta.

Nem szabad azonban elkeserednie annak sem, aki nem jutott támogatáshoz, de szeretne elektromos autót, ugyanis a "lepattanóra" még azok is rámehetnek, akiknek nincs pénzük új e-autóra, de szeretnének belevágni a dologba. Hiszen az állami kedvezmény sokakat sarkallhat arra, hogy lecseréljék jelenlegi zöldrendszámosukat. Így lehet válogatni majd bőven az olcsóbb, használt darabok között - hiszen használt e-autóra ezeket a pénzeket nem lehet fordítani. 

Belevágnál a villanyautózásba, de szűkös a keret? Válogass az ajánlatok között a Pénzcentrum kalkulátorában!

A használtautó vásárlás azonban korántsem leányálom, nagyon résen kell lenni, ha nem akarunk valami drága javítási mulatságba belefutni, amit a kipróbáláskor nem vettünk észre. Az elektromos autók esetében sincs másképp, mint normál esetben: 

érdemes alaposan átvizsgálni őket, mielőtt megalkuszunk a vételárról.

Ez most a jó idő vásárolni?

Az egyszerű válasz erre a kérdésre a szakértők szerint az, hogy igen. Az első elektromos autók ugyanis bő 10 éve gördültek le a futószalagról, így mostanra már a magyar piacon is bőven jelentek meg használt elektromos autók. Azonban mielőtt valaki gondolna egy merészet, és csak úgy belevágna, érdemes előtte egyeztetnie szakértőkkel, mégis mi a fenére kell figyelni egy ilyen autó esetében?!

Kicsit azért segítünk - ezt okvetlenül ellenőrizd!

Az elektromos autók legproblémásabb része természetesen az akkumulátor. Amikor az első sikeres modellek megérkeztek kb. egy évtizede, akkor sokan azt mondták ezek aksiját 4-5 évente cserélni kell, de ez a pletyka végül nem bizonyult igaznak.

Ennek ellenére azért az e-kocsik aksija, akárcsak bármelyikünk telefon akkumulátora idővel veszít a szívósságából, tehát egy 10 éves modellnek biztosan nem lesz akkora hatótávja mint egy teljesen újnak. Azért hogy megóvd magad egy teljesen lemerülésbe lévő aksitól, mindképp tudd meg az autóról, hogy hol van benne a jármű aksi élettartamát monitorozó jel (általában a fedélzeti számítógépen ez látható) vagy kérj meg egy szakértőt, hogy ellenőrizze a dolgot a kiszemelt járgányon. 

Érdemes természetesen a szervizkönyvét is átnyálazni az autónak, ahogy meg kell bizonyosodni arról is, hogy a járművel töltőkábelt is adnak, és az nem sérült. 

Mi a helyzet a szervizzel? 

Bár az elektromos autók jóval kevesebb alkatrészt tartalmaznak mint benzines vagy dízeles társaik, azért még nem szabad fél vállról venni a rendszeres szervizelést. A szervizben a szakértők általában szoftverfrissítést végezhetnek az autón, ami javíthatja az autózás élményét. 

De ugyanígy természetesen szükség lehet abroncs vagy fékcserére is. Ezek közül pedig egyik sem elhanyagolható tényező. Jó tudni például azt, hogy az e-autók kerekei gyorsabban elhasználódnak a nagyobb indítónyomaték miatt.

Elveszítem a pénzem?

Az e-autók, mint minden más autó idővel igencsak veszítenek a vásárlási értékükből. Igen ám, de hogyha lehetőségünkhöz mérten a legjobb e-autót választjuk, akkor biztosak lehetünk benne, hogy összességében valószínűsíthetően időben jóval lassabb elértéktelenedést fogunk nála tapasztalni, mint amit egy benzines vagy dízeles esetében. A hangsúly a jó választáson van.

Arra is figyelni kell persze hogy a töltést hogy tudja megoldani az ember, illetve hogy ha otthon, mondjuk a garázsában akarja tölteni az autóját, akkor ahhoz kell-e bármilyen átalakításokat végeznie. Ezt mindenképp fontos átgondolni.

De a legvégén úgyis lehal...

Persze az aksi az aksi, egyszer tényleg tönkre megy, durván leesik a futamideje. Igen ám, csakhogy az ilyen akkumulátoroknak igen nagy a másodlagos piacuk, szemben a használt dízel- vagy benzinmotorokéval. Arról nem is beszélve, hogy ezeket az aksikat újra tudják hasznosítani az energiaiparban, míg a motorokat általában csak leselejtezik.

De mégis miből?

Azt tehát már látni, hogy megfelelő ismeretekkel felvértezve már nem is annyire félelmetes egy használt e-autó megvásárlása. Igen án, de valakinek lehet, hogy így sincs rá kellő kerete, viszont a benzinen, illetve a horror árba kerülő, hagyományos autókat érő javításoktól örökre megkímélné magát, úgyhogy hitelből finanszírozná az autóvásárlás egy részét. A megfelelő hitel kiválasztása ilyenkor azonba kritikus lehet, úgyhogy érdemes segítségül hívni a Pénzcentrum Kalkulátorát.

Mostani példakalkulánciókban 1,5 millió forintot állítottunk be 72 hónapos futamidőre. A bankok közül ezek alapján az egyik legjobb csomagot a CIB Bank ajánlja, 26 106 forintos havi törlesztővel, 7,78 százalékos THM-re. A Raiffeisen 26 104 forintos havi törlesztőt ajánlj, míg a Budapest Bank 27 706 forintosat. Előbbi 8,12, utóbbi 9,45-ös THM-el pörög. A többi bank ajánlataiért fusd át a Pénzcentrum Kalkulátorát.

Címlapkép: Getty Images
Jogi nyilatkozat: A cikkben található kalkulációk adatai tájékoztató jellegűek, szerződéses ajánlatnak nem minősülnek! Az egyes konstrukciókat az adott paraméterek (termék jellege, összeg, futamidő) alapján, kalkulátorunk számításai szerinti legkedvezőbb aktuális ajánlatok figyelembe vételével választottuk ki. Az említett pénzügyi szolgáltatóktól a Net Média Zrt., mint a Pénzcentrum.hu üzemeltetője nem részesül a megjelenésükre tekintettel közvetlen díjazásban. További részletekért kattints ide!
NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem