0 °C Budapest

Ideje tisztán látni: 5 tény, amit tudnod kell az elektromos autókról

2019. július 17. 21:32

A lovaskocsik évszázadokon át praktikus közlekedési eszköznek számítottak a világ minden táján, azonban a 20. század fordulójára annyira sok lett belőlük, hogy a velük járó piszok ellehetetlenítette a nagyvárosokat. Praktikusabb megoldást kellett tehát találni, így született meg az első benzines autó, amely hamar népszerűvé vált. Emiatt azonban olajfüggőség alakult ki a világban, és az 1973-as olajválság miatt ismét új alternatívára volt szükség. Ekkor jutottak először nagyobb szerephez a 19. század végén feltalált elektromos autók, amelyek végül csak az elmúlt évtizedben kezdtek igazán elterjedni. A technológiai fejlesztések, a szabályozások és a fogyasztói igények következtében a tisztán elektromos és plug-in hibrid (PHEV) járművek ma már egyre jobb megoldást jelentenek a magánszemélyek és az üzleti élet szereplői számára is.

A villanyautók számos előnnyel kecsegtetnek. A környezettudatosság, a technológiai innovációk, az állami szabályozások, az autógyártók kedvező beruházásai, a megfizethetőség és a fogyasztói nyitottság mind az elektromos járművek elterjedését segítik elő. Ennek ellenére még mindig van néhány tényező, amely akadályt jelent az e-autók nagymértékű népszerűvé válásában, például a hatótávolság vagy a költséges akkumulátorok.

Lecserélnéd a régi kocsit? Válogass az autóhitelek között a Pénzcentrum kalkulátorában!

Jó hír viszont, hogy a Bloomberg 2018-as New Energy Finance riportja szerint a lítiumionos akkumulátorok előállítási ára 2010 óta megawattóránként 80 százalékkal csökkent, és az elektromos járműgyártás további növekedésével még inkább csökkenni fog. A kutatóintézet becslése szerint ennek következtében az elektromos autók 2030-ra a nemzetközi újautó-eladások 28 százalékát, 2040-re pedig 55 százalékát teszik majd ki, az e-buszok esetében pedig még nagyobb, 84 százalékos piaci részesedés várható tíz éven belül. Ennek ellenére az autóhasználóknak sokszor még mindig fenntartásaik vannak az elektromos járművekkel szemben. A LeasePlan szakértői közleményükben segítenek eloszlatni a kételyeket.

1. Nem elég nagy a modellválaszték

Tény, hogy a benzin- vagy dízelmeghajtású autókból jóval nagyobb a kínálat, de a villamos meghajtású járművekből is évről-évre egyre több különféle kapható. 2018-ban csak az USA-ban összesen több mint 50 elektromos és plug-in hibrid modell volt elérhető. Magyarországon egyelőre még csak mintegy 6-8 elektromos modell közül lehet választani, de a PHEV autókból már jóval nagyobb a választék, és a folyamatos fejlesztéseknek köszönhetően egyre bővül a felhozatal.

Összességében szakértők szerint 2020-ra az e-autók száma nemzetközi szinten várhatóan 13 millióra nő. Az elektromos járművek elterjedését segítő, hatékony politikai intézkedések következtében pedig a zöld autók bizonyítottan vonzóbbá váltak a magánszemélyek és a vállalkozások számára, ami a termelés növelésére ösztönözi a gyártókat.

2. A villanyautók túl drágák

Az elektromos autók ugyan egyelőre még drágábbak a hagyományos meghajtásúaknál, a vásárlásnál érdemes hosszabb távon gondolkodni, mivel a fenntartásuk egyre kedvezőbb a benzines kocsikénál. A Michigan Egyetem Közlekedéskutató Intézetének 2018-as tanulmánya szerint az elektromos autók fenntartása az USA-ban feleannyiba kerül, mint a benzinüzeműeké. Európában is egyre kevesebb kiadással jár az elektromos autók üzemeltetése. Magyarországon pedig a villanyautók vásárlását az állam is támogatja: új autó esetén maximum 1,5 millió forinttal járulnak hozzá a vételárhoz. Ráadásul a kontinensen egyedülálló módon hazánkban nem kell gépjármű-, cégautó-, súly- és regisztrációs adót, illetve vagyonszerzési és átírási illetéket fizetniük az ilyen járművek tulajdonosainak, továbbá Budapest egész területén ingyenes a parkolás, és ezt egyre több vidéki önkormányzat is kezdi bevezetni.

Lecserélnéd a régi kocsit? Válogass az autóhitelek között a Pénzcentrum kalkulátorában!

A vállalatok esetében ideális megoldás a tartós bérlet, amellyel szolgáltatásokkal együtt már kevesebb, mint havi nettó 130 000 forintért bérelhetünk elektromos autót . Ezenkívül a cégek 2019. január 1-től még kedvezőbb feltételekkel juthatnak hozzá az igényeiknek megfelelő, akár elektromos cégautókhoz, mivel ekkortól már nem kell útnyilvántartást vezetni ahhoz, hogy a bérleti díj áfájának 50 százaléka levonható legyen.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1,5 millió forintot igényelnél, 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 50 929 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől az CIB Bank 50 958 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

3. Nem elég nagy az e-kocsik hatótávolsága

A ma legnépszerűbb elektromos autók, köztük például a Nissan Leaf vagy a BMW i3 akkumulátoraival átlagosan 260-270 kilométert lehet megtenni, ami városi közlekedéshez bőven elegendő. Mindemellett egy villanyautó használatához szemléletváltásra is szükség van, hiszen előzetes tervezést igényel. Még mielőtt útnak indulnánk, gondoljuk át, milyen messzire akarunk menni, és nézzünk utána, hogy lesz-e töltőállomás útközben. A legközelebbi töltőpont megtalálásában több applikáció is segítségünkre lehet.

4. Nincs elég töltőállomás

Ahogy a LeasePlan legfrissebb EV Readiness Index kutatásában is szerepel, Magyarországon több mint 1500 nyilvános töltő van, a gyorstöltők aránya pedig 12,5 százalék. Ez a szám folyamatosan nő, hiszen az elektromos autózás tömeges elterjedéséhez elengedhetetlen a megfelelő és korszerű töltési infrastruktúra. A töltőpontok számának növelése mellett ezért a villamos hálózat fejlesztésére is szükség van, hogy az alkalmas legyen mind a lakosság, mind a vállalatok számára telepített berendezések megfelelő ellátására. Hazánkban a villamos autók közterületi töltése sokáig teljesen ingyenes volt, de annak érdekében, hogy a szolgáltatók magas minőségű és megbízható energiát tudjanak biztosítani, több helyen már részben fizetőssé vált a töltés.

5. Nem áll rendelkezésre elég információ az elektromos autókról

A legtöbb ember keveset tud a villanyautókról, ezért nem feltétlenül meri lecserélni meglévő, hagyományos meghajtású kocsiját, vagy egyáltalán elgondolkodni rajta. Aki azonban nyitott az elektromos autók iránt, egy kis kutatómunkával ma már rengeteg forrásból informálódhat. Első körben érdemes átgondolni, hogy milyen gyakran használnánk majd az autót és átlagosan mekkora távolságot tennénk meg vele, ami befolyásolja, hogy a teljesen elektromos vagy inkább a plug-in hibrid verzió lenne megfelelőbb számunkra. Az interneten is elérhető kalkulátorok segítségével kiszámolhatjuk, hosszú távon mennyit spórolhatunk egy villanyautóval, és annak is utána tudunk nézni, hogy hol tudjuk majd tölteni.

Lecserélnéd a régi kocsit? Válogass az autóhitelek között a Pénzcentrum kalkulátorában!

NEKED AJÁNLJUK
Vége az iskolai bántalmazásoknak? Magyar innováció segíthet megelőzni az ilyen eseteket

A zárkózott kamaszok ventilációjában segíthet egy, a mentális jóllétet támogató új hazai mobilapp, a Healmindset, amelyben a felhasználók chaten, anonim módon kaphatna támogatást.

Most bárki fillérekért lecsaphat Magyarország egyik legnagyobb kincsére: érdemes sietni, hamar elkapkodják

Bár a 20 ezer magyar méhész 1,2 millió méhcsaládja évente 25 ezer tonna mézet termel, Magyarországon az egy főre jutó mézfogyasztás mindössze 1 kg/év.

Ismered a Ferit? Milyen Ferit? Vadiúj főzelékbár hódíthatja meg Budapestet

Újabb gasztronómiai témájú sikersztori a Brancsnál: közösségi előfinanszírozásból nyithatja meg főzelékbárját az ötletgazda Szatmári Ferenc, azaz Főzelékes Feri.

Súlyos rendellenesség ütötte fel a fejét a magyar iskolákban: minden tizedik gyerek érintett

Október a figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar, azaz az ADHD rendellenesség tudatosításának hónapja, amiben Magyarországon az iskoláskorú gyerekek 8-10 százaléka érintett.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2023. december 5. kedd
Vilma
49. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárszektor Konferencia 2023
Rangos agrárdíjak az Agrárszektor Konferencián!
Sustainable World 2023
A jövő vállalatai szeptember 12-én!
Mi lesz veled magyar élelmiszer?
Ingyenes Signature rendezvény
EZT OLVASTAD MÁR?
OTTHONTEREMTÉS 2024-BEN
Jelzáloghitelek, CSOK Plusz, Babaváró és ingatlanpiaci trendek
Most nem