A tervezet szerint megnyílhat a Hormuzi-szoros, és az USA fokozatosan oldhatná fel a szankciókat.
Súlyos hibát vétett Donald Trump a szakértők szerint: egyenesen Irán kezére játszik a stratégiájával?
Donald Trump kemény tárgyalási stílusa több nemzetközi konfliktusban és kereskedelmi vitában is eredményeket hozott, Iránnal szemben azonban egyre kevésbé működik a nyomásgyakorlásra épülő diplomácia. Elemzők szerint az amerikai elnök fenyegetésekkel, ultimátumokkal és sértésekkel tarkított stratégiája inkább mélyíti a patthelyzetet, miközben nő a veszélye annak, hogy az elhúzódó konfliktus tovább rázza a világgazdaságot és az energiaellátást.
A 11 hete tartó válság során Trump többször jelezte frusztrációját, ugyanakkor továbbra sem mutat hajlandóságot arra, hogy enyhítsen az iráni vezetéssel szembeni retorikáján. Az elemzők szerint ez jelentősen csökkenti egy gyors diplomáciai rendezés esélyét.
A fő akadályok között említik az iráni vezetés belpolitikai szempontjait is. Teherán számára különösen fontos, hogy ne tűnjön gyengének saját társadalma előtt, még annak ellenére sem, hogy az amerikai és izraeli csapások súlyos veszteségeket okoztak az iráni katonai vezetésben és védelmi képességekben.
Trump eközben továbbra is maximalista követeléseket fogalmaz meg, miközben egyszerre alkalmaz fenyegetéseket és békefelhívásokat. Többször beszélt „feltétel nélküli megadásról”, miközben azt állította, hogy Irán „könyörög” egy megállapodásért, amit Teherán tagad.
Rob Malley, az Obama- és Biden-kormányzat korábbi iráni tárgyalója szerint ez a megközelítés ellehetetleníti az érdemi kompromisszumot.
Egyetlen kormány sem engedheti meg magának, hogy úgy tűnjön, mintha beadta volna a derekát
– fogalmazott.
Trump közben egyre nagyobb belpolitikai nyomás alatt áll az emelkedő amerikai üzemanyagárak és gyenge népszerűségi mutatói miatt. A republikánusok számára különösen fontos a közelgő félidős választás, ahol a Kongresszus feletti ellenőrzés megőrzése a tét.
A Fehér Ház ugyanakkor védi az elnök stratégiáját. Olivia Wales szóvivő szerint Trump „mesteri tárgyaló”, aki korábban is képes volt kedvező megállapodásokat elérni.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
A feszültséget tovább növelték Trump kemény nyilatkozatai. A múlt hónapban egy közösségi médiás bejegyzésben azzal fenyegette Iránt, hogy „eltörli a civilizációját”, ha nem születik megállapodás. Később ugyan visszakozott és elfogadta a tűzszünetet, de azóta is többször fenyegette iráni infrastruktúra elleni támadásokkal Teheránt.
Trump több alkalommal „őrült gazembereknek”, „elmebetegeknek” és „gengsztereknek” nevezte az iráni vezetőket, mire Teherán közösségi médiás kampánnyal válaszolt.
Az elemzők szerint Trump kiszámíthatatlan retorikája részben tudatos taktika, amellyel nyomást akar gyakorolni ellenfeleire. Irán esetében azonban sok szakértő szerint ez nem működik. Nate Swanson, az amerikai külügyminisztérium korábbi tisztviselője szerint téves az az elképzelés, hogy Irán egyszerűen meghátrál a nyomás hatására.
A szakértők attól is tartanak, hogy a katonai nyomás és a fenyegetések inkább felgyorsíthatják Irán nukleáris programját, mert Teherán úgy érezheti, csak atomfegyverrel tudja garantálni saját biztonságát. A helyzetet az is nehezíti, hogy Trump gyors eredményeket akar elérni, miközben az iráni tárgyalási stratégia hagyományosan az időhúzásra épül.
Trita Parsi, a Quincy Institute elemzője szerint Teherán akár Trump türelmetlenségét és kiszámíthatatlan fellépését is a gyengeség jeleként értelmezheti. „Bizonyos szempontból Trump pont a kezükre játszik” – fogalmazott.
-
Jelentős átrendeződés a lakossági megtakarításoknál: egyre nyitottabbak a magyarok a részvényekre
Az MBH Befektetési Bank vezérigazgató-helyettese szerint nő a kockázatvállalási hajlandóság.
-
Új női-férfi ügyvezető párossal és történelmi beruházással erősít a Rossmann Magyarország (x)
2026. július 1-től Szimeiszter Éva és Váradi István közösen vezetik a Rossmann Magyarországot.
-
A folyamatosan fejlődő Audax megújítja vállalati arculatát (x)
Több mint energia – intelligens menedzsment, hogy ügyfeleik arra fókuszálhassanak, ami igazán számít
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








