Magas a vízállás Győrben, mind a Rába, mind a Mosoni-Duna szintje jelentősen emelkedett az elmúlt hetekben. 2,5–3 méteres vízszintemelkedés várható a Duna magyar szakaszán is.
2026-tól mintegy 60 alkalmazottal kevesebbet foglalkoztat Parajdon a román Országos Sóipari Társaság (Salrom), az állami vállalat tavaszig fizet csökkentett bért az elárasztott sóbánya kényszerszabadságra küldött bányászainak - közölte Constantin Dan Dobrea, az állami vállalt igazgatója a Hargita Népe napilappal.
A székelyföldi lap online kiadásában hétfőn megjelent írás szerint a Salrom korábban leváltott, de még tisztségben lévő igazgatója a vállalat által jövőre tervezett elbocsátásokról és végkielégítésekről nem adott tájékoztatást, mint mondta, erről még nem született vezetőtanácsi döntés.
A Salrom igazgatója egy héttel korábban a Székelyhon.ro hírportálnak úgy nyilatkozott, hogy decemberben a parajdi kirendeltség 62 alkalmazottját küldték március végéig tartó kényszerszabadságra. Erre az időszakra a vállalat havonta biztosítja számukra az alapbérük 80 százalékát - mondta.
Arról is beszámolt, hogy 2026 áprilisában és májusában egy személlyel többet, 63 alkalmazottat küldenek kényszerszabadságra. Az igazgató a döntést gazdasági okokkal indokolta, hangsúlyozva, hogy a vállalatnak Parajdon már sem a sókitermelésből, sem a turizmusból nem származik bevétel.
Mint közölte, jelenleg a 131 alkalmazottból 69-et foglalkoztatnak és további átszervezéseket is terveznek. Ezek során alkalmazottakat bocsátanának el, akiket azonban végkielégítésben részesítenének a vállaltnál eltöltött évek függvényében. Az erre vonatkozó döntést még jóvá kell hagynia a Salrom vezetőtanácsának, majd a részvényesek közgyűlésének, csak ezután szolgálnak információkkal róla - tette hozzá.
A Hargita Népe hétfői írásában az elárasztott parajdi sóbánya fölött folyó Korond-patakon épített és hónapokkal ezelőtt elkészült csővezeték átvételéről is kérdezte a Salrom vezetőjét. Constantin Dan Dobrea elmondta, hogy a munkálatok átvételéhez a helyi hatóság és az építési felügyelőség képviselőiből álló bizottság láttamozására várnak.
JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Arról is beszámolt, hogy a patak eltereléséhez szükséges betonmeder építése új közbeszerzési eljárás tárgyát fogja képezni. Közölte: a projektnek összhangban kell lennie a hidrológiai szakértői vélemény következtetéseivel, és megvalósításához a vízügyi hatóság jóváhagyására is szükség van.
A román állami tulajdonban lévő parajdi sóbányába május végén zúdult be a felette folyó Korond-patak vize. Az áradat néhány nap alatt teljesen elöntötte a bányát. A sóbánya Székelyföld egyik leglátogatottabb turisztikai látványossága volt, amelyet évente százezrek kerestek fel, és amelytől nemcsak az ott dolgozó bányászok, hanem a településen és a környékén létrejött több száz vendéglátóhely üzemeltetőinek és alkalmazottainak a megélhetése is függ.
Címlapi kép: MTI/Kiss Gábor
-
A Lidl nem viccel: a törvényi előírásoknál háromszor szigorúbb követelményeknek kell megfelelniük a friss zöldségeknek és gyümölcsöknek
A gyümölcsön található szermaradványok szintje nem haladhatja meg a hivatalos határérték egyharmadát.
-
Térítésmentes segítség a generációváltásban (x)
-minden magyar KKV számára elérhető a Gazdaságfejlesztési Ügynökség szolgáltatása-
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







