A 2022-ben újjáépült erdei szálláshely egész évben nyitva tart, és akár 40 vendéget is fogadhat.
Bevallotta a szakértő: elkerülhetetlen a parajdi sóbánya összeomlása + legfrisebb felvételek a bányáról
A parajdi sóbánya napjai meg vannak számlálva – figyelmeztetett dr. Deák György, az Országos Környezetvédelmi Kutató és Fejlesztő Intézet vezetője az Erdély TV #24plusz című műsorában. A szakember szerint a Korond-patak elvezetése nélkül továbbra is fennáll a veszély, hogy a bánya bármikor beomlik. A mélyben felgyülemlett 4–6 millió köbméternyi sós víz már most is komoly kockázatot jelent a szerkezetre és a környezetre.
Az erdélyi Parajdon fekvő híres sóbánya évtizedek óta turisztikai látványosság és gyógyhely volt. 2025 májusában azonban súlyos vízbetörés történt: a rendkívül heves esőzések felduzzasztották a közeli Korond-patakot, amely április 18. óta fokozatosan átszivárgott a bányába, majd május elején olyan mértékű árvíz tört be, hogy biztonsági okokból lezárták mind a bányát, mind a látogatóközpontot. Azóta megállt az élet Parajdon. Közben a mélyben felgyülemlett sólé miatt a bánya szerkezete instabillá vált. A szakértők szerint a katasztrófa nemcsak elkerülhetetlennek tűnik, de bármikor bekövetkezhet – és az is kérdés, milyen hatással lesz a térségre, ha a bánya beomlik.
Az Erdély TV #24plusz című műsorának október 28-i adásában dr. Deák György, az Országos Környezetvédelmi Kutató és Fejlesztő Intézet vezetője nyíltan beszélt arról, hogy a helyzet immár visszafordíthatatlan. Elmondása szerint a Korond-patak elvezetése nélkül továbbra is fennáll a veszély, hogy a sóbánya bármikor beszakad. A szakember már korábban is figyelmeztetett: a víz beáramlása és a 4–6 millió köbméternyi sóoldat hatalmas terhet ró a bányára, amelyet jelenleg sem monitoring-, sem riasztórendszer nem ellenőriz.
„Most már azt hittem, hogy meg lehet még menteni valamit a parajdi sóbányából, de ez a lehetőség már nem létezik. A probléma az, hogy ez be fog szakadni – vagy így, vagy úgy. A kérdés most az, ha beszakad, és a sólé kiömlik, akkor mi történik? Mennyi sólé jön ki? Ezt meg kell érteni, ki kell számolni. Nem akarok vészhelyzetet hangoztatni, de ez egy komoly veszély” – fogalmazott Deák György a műsorban.
A kutató szerint a helyzetet súlyosbítja, hogy senki sem tudja megmondani, mikor következhet be az omlás, hiszen hiányzik a pontos mérő- és figyelőrendszer. Más bányák példáját idézve hozzátette: már kisebb mennyiségű sólé is súlyos beomlásokat okozott máshol, így a parajdi bánya esetében is számolni kell ezzel a forgatókönyvvel.
A Maszol.ro információi szerint a bánya védelmét célzó beruházási terv előrehaladott állapotban van, ám a kivitelezéshez nincs meg a szükséges finanszírozás. A dokumentumok ideiglenes tározók létrehozását és a Korond-patak elterelését tartalmazzák, de ezek a munkálatok még nem kezdődtek el. Dr. Deák György szerint ugyanakkor nem fejlesztésekre, hanem azonnali vészhelyzeti beavatkozásra lenne szükség: „Előbb a veszélyt kell kezelni, csak azután lehet fejlesztésekről beszélni.”
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
A szakember nem lát reális esélyt arra sem, hogy új kitermelési részleget nyissanak a térségben. Bár korábban felmerült az Erzsébet-bánya újjáépítése mint lehetséges megoldás, Deák szerint a jelenlegi állapotban ez is kockázatos és pénzügyileg kivitelezhetetlen.
Címlapkép: MTI/Kiss Gábor
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







