A szabályok értelmében a végleges elnevezésre a felfedező tehet javaslatot, a csillagász pedig ezzel a jogával élt a három égitest esetében.
Terrorcselekmény történt vasárnap hajnalban a nyugat-ukrajnai Lvivben: a robbantásokban egy fiatal rendőrnő életét vesztette, és több tucatnyian megsebesültek. Ezzel egy időben Oroszország nagyszabású rakéta- és dróntámadást mért az ország több régiójára - írta meg a CNN.
A robbanások akkor történtek, amikor a rendőrök egy betöréses lopásról szóló segélyhívásra érkeztek a városközpont közelében. A Lviv megyei ügyészség közlése szerint az első robbanószerkezet a helyszínre érkező járőrök mellett, a második pedig a megerősítésként kiküldött egység közelében lépett működésbe. Az előzetes vizsgálatok alapján házi készítésű bombákat rejtettek el a szemeteskukákban.
Az áldozat a 23 éves Viktorija Szpilka járőr volt, aki tavaly ment feleségül rendőr kollégájához. Az ügyészség súlyos következményekkel járó terrorcselekmény miatt indított nyomozást. Volodimir Zelenszkij elnök közölte, hogy több személyt őrizetbe vettek, köztük egy 33 éves nőt, akit a lengyel határ közelében, Sztarij Szambirban fogtak el. A rendőrség tájékoztatása szerint a gyanúsított egy oroszországi megbízó utasítására hajtotta végre a támadást.
Az éjszaka folyamán Oroszország 50 rakétát és közel 300 drónt vetett be Ukrajna ellen. Ez volt a legnagyobb mennyiségű, egyetlen éjszaka alatt kilőtt rakéta február 3-a óta. A támadások Kijevet és hat másik területet érintettek Szumitól Odesszáig. A főváros térségében egy ember életét vesztette, nyolcan pedig megsebesültek.
Zelenszkij elmondása szerint a támadások az energetikai infrastruktúrát, valamint a vasúti és vízhálózatot célozták. Az elnök hozzátette: egyetlen hét alatt Oroszország több mint 1300 támadódrónt, 1400 irányított légibombát és 96 különféle rakétát – köztük több tucat ballisztikus rakétát – indított Ukrajna ellen. "Olyan rendszerekre van szükségünk, amelyek hatékonyan elhárítják a ballisztikus fenyegetéseket" – fogalmazott.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Az egyik orosz rakétacsapás az amerikai Mondelēz multinacionális vállalat észak-ukrajnai gyárát találta el, ahol édességeket és csokoládét gyártottak. Andrij Szibiha külügyminiszter hangsúlyozta, hogy az üzem nem katonai célpont, hanem egy az 1990-es évek óta működő, világmárkákat előállító gyár. A létesítmény ukrán munkavállalókat foglalkoztat, és az ukrán, valamint az amerikai gazdasághoz egyaránt hozzájárul. Az éjszaka során egyébként Moszkva négy repülőterén is átmenetileg korlátozták a forgalmat az ukrán drónok miatt.
-
A Lidl nem viccel: a törvényi előírásoknál háromszor szigorúbb követelményeknek kell megfelelniük a friss zöldségeknek és gyümölcsöknek
A gyümölcsön található szermaradványok szintje nem haladhatja meg a hivatalos határérték egyharmadát.
-
Térítésmentes segítség a generációváltásban (x)
-minden magyar KKV számára elérhető a Gazdaságfejlesztési Ügynökség szolgáltatása-
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







