Csatatérré változott a Milánó városközpontjában található Dóm tér, ahol tüntetők és rendőrök csaptak össze.
Leváltották a vízzel elárasztott parajdi sóbányát is működtető román Országos Sóipari Társaság (Salrom) vezetőségét - jelentette be közösségi oldalán Radu Miruta román gazdasági miniszter.
A Mentsétek Meg Romániát Szövetség (USR) minisztere hónapok óta próbálta előbb lemondásra bírni, majd meneszteni a román állami vállalat vezetőségét, melyet több alkalommal is azzal vádolt, hogy felelős a parajdi bányakatasztrófáért. A román sajtó által szerdán ismertetett, kedden késő este kelt Facebook-bejegyzésében a miniszter azt írta, hogy ez megtörtént, a kisebbségi részvényes szavazatával sikerült elérni a vezetőség leváltását.
"Leváltottuk azt a vezetőséget, amely szemet hunyt egy bánya beomlása felett, ugyanakkor fölösleges és költséges beszerzéseket hajtott végre, amit két hivatalos jelentés is dokumentál" - írta Radu Miruta. Mint magyarázta, az állami vállalat vezetőségének leváltására azért kellett több hónapot várni, mert vizsgálatokra, tárgyalásokra és szilárd dokumentációra volt szükség.
A gazdasági miniszter rámutatott, hogy a Salrom felelősségét a parajdi sóbánya elárasztásában két jelentés is alátámasztja, amelyekben a kormányfő ellenőrző testületének és a gazdasági tárcának a vállalatnál végzett vizsgálatai következtetéseit összegzik. Szerinte ezek világosan kimutatják, hogy a Salrom "csúfot űzött" az állami erőforrásokból. "Ennek most vége" - írta Radu Miruta, aki szerint bíróság elé viszik az ügyet az okozott kár megtérítése és a vétkesek felelősségre vonása végett.
A tárcavezető arról is beszámolt, hogy a Salrom élére ideiglenes vezetőséget neveznek ki azon szakemberek közül, akik jelentkeztek a minisztérium által meghirdetett versenyvizsgára. Anélkül, hogy megnevezte volna az új vezetőség tagjait, közölte, hogy közöttük geológiai kitermelésben jártas helybéli szakember, menedzsmenttel foglalkozó gazdasági szakember és elismert üzletember is van.
A Salrom vezetőségének menesztését a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) is több alkalommal kérte, hangsúlyozva, hogy az állami vállalat a román vízügyi hatósággal közösen felelős a parajdi sóbánya vízzel való elárasztásáért, mivel nem ismerték fel a veszélyt, és nem végezték el idejében a bánya fölött folyó Korond-patak elterelési munkálatait. A menesztések elhúzódását az állami vállalatoknál talált eljárásbeli akadályokkal magyarázták.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
A román miniszterelnöki hivatal ellenőrző testülete szombaton ismertette az állami vállaltoknál végzett vizsgálatának eredményeit. A jelentés szerint a Salrom alábecsülte és nem tekintette fenyegető veszélynek a vízbetörés kockázatát a parajdi sóbányában, így stratégiája sem volt a sólelőhely védelmére, holott a beruházásokhoz szükséges anyagi források a rendelkezésére álltak.
A román állami tulajdonban lévő parajdi sóbányába májusban tört be ismét a felette folyó Korond-patak vize. Az áradat néhány nap alatt teljesen elöntötte a bánya valamennyi részét. A sóbánya Székelyföld egyik leglátogatottabb turisztikai látványossága, amelyet korábban évente százezrek kerestek fel, és amelytől nemcsak az ott dolgozó bányászok, hanem a településen és a környékén létrejött több száz vendéglátóhely üzemeltetőinek és alkalmazottainak a megélhetése függ.
Címlapi kép: Kiss Gábor/MTI
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.







