A Tisza-kormány új külpolitikai irányát jelezheti Orbán Anita találkozója a NATO-főtitkárral.
Most érkezett: rengeteg irat hiányzik az Epstein-aktákból, a Trump-ra nézve terhelőket is eltüntették
Az amerikai Igazságügyi Minisztérium (DOJ) által tavaly közzétett, Jeffrey Epsteinhez köthető terjedelmes iratanyagból több tucat FBI-kihallgatási jegyzőkönyv hiányzik. Ezek között három olyan dokumentum is található, amely egy Donald Trumpot szexuális erőszakkal vádoló nő vallomásához kapcsolódik - számolt be a CNN.
A Ghislaine Maxwell védőinek átadott bizonyítékjegyzék mintegy 325 FBI-kihallgatási jegyzőkönyv sorszámát tartalmazza, ám ezek több mint negyede – közel száz dokumentum – nem érhető el a minisztérium honlapján. A hiányzó iratok között szerepel három olyan jegyzőkönyv is, amely egy konkrét nőhöz köthető. Ő az FBI-nak azt vallotta, hogy Epstein körülbelül 13 éves korától kezdve rendszeresen bántalmazta, továbbá Donald Trumpot is szexuális erőszakkal vádolta meg.
A nő 2019 júliusában, pár nappal Epstein letartóztatása után tett bejelentést az FBI forródrótján. Két héttel később az ügynökök egy ügyvédi irodában hallgatták ki, ahol elmondta: Epstein egy dél-karolinai ingatlanban bántalmazta, miután jelentkezett egy bébiszitter-hirdetésre. A Maxwell-ügy bizonyítékjegyzéke három további, 2019. augusztusi és októberi dátumozású kihallgatási jegyzőkönyvet is feltüntet ugyanezzel az áldozattal kapcsolatban, ám ezek egyike sem szerepel a nyilvánosságra hozott dokumentumok között.
Egy FBI-prezentáció, amely az Epsteinhez kapcsolódó "ismert neveket" sorolja fel, tartalmazza egy kitakart nevű nő állítását. A vallomás szerint Trump – miután Epstein bemutatta őket egymásnak – orális szexre kényszerítette és megütötte őt. Az állítólagos eset valamikor 1983 és 1985 között történhetett. Trump következetesen tagadta a vádakat, a Fehér Ház pedig "valótlannak és szenzációhajhásznak" minősítette a feltételezéseket.
Robert Garcia demokrata képviselő, a Képviselőház Felügyeleti Bizottságának rangidős tagja arra hívta fel a figyelmet, hogy a hiányosságok kérdéseket vetnek fel azzal kapcsolatban, hogy a kormányzat betartotta-e az Epstein-iratok közzétételét előíró törvényt. A minisztérium szóvivője tagadta, hogy dokumentumokat töröltek volna. Közlése szerint a ki nem adott iratok vagy másolatok, vagy ügyvédi titoktartás alá esnek, esetleg folyamatban lévő nyomozás részét képezik.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Az iratok között fellelhető egy FBI-ügynökök közötti, tavaly nyári e-mail is, amely szerint "egy azonosított áldozat Trump általi bántalmazásra hivatkozott, de végül megtagadta az együttműködést". Az Epstein-hagyaték elleni perben szereplő, "Jane Doe 4" álnevű felperes életrajzi adatai egybeesnek a nő FBI-vallomásával. Ő is dél-karolinai bántalmazásról számolt be, valamint arról, hogy Epstein New Yorkba utaztatta, ahol "ismert, gazdag férfiak" szexuálisan zaklatták. A nő végül peren kívüli egyezség keretében pénzügyi kártérítést kapott a hagyatéktól.
Több Epstein-áldozat is panaszt tett, mivel hiába keresték saját vallomásaikat a minisztérium honlapján. Haley Robson, az egyik áldozat bírósághoz fordult, kifogásolva, hogy a kihallgatási jegyzőkönyveket még a nevek kitakarásával sem hozták nyilvánosságra. "A folyamatos mulasztás ugyanazt a titkolózást tartja fenn, amely lehetővé tette, hogy ezek a bűncselekmények éveken át akadálytalanul folytatódjanak" – írta a bíróságnak címzett levelében.
-
Jelentős átrendeződés a lakossági megtakarításoknál: egyre nyitottabbak a magyarok a részvényekre
Az MBH Befektetési Bank vezérigazgató-helyettese szerint nő a kockázatvállalási hajlandóság.
-
Új női-férfi ügyvezető párossal és történelmi beruházással erősít a Rossmann Magyarország (x)
2026. július 1-től Szimeiszter Éva és Váradi István közösen vezetik a Rossmann Magyarországot.
-
A folyamatosan fejlődő Audax megújítja vállalati arculatát (x)
Több mint energia – intelligens menedzsment, hogy ügyfeleik arra fókuszálhassanak, ami igazán számít
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








