Kegyetlen pokol szabadult el a távoli országban: három magyar is eltűnt, ráadásul újabb árhullám közeleg
Újabb árvízre figyelmeztettek a nepáli hatóságok pénteken, miután ismét megemelkedett a Bhote Kosi folyó egyik szakasza.
Újabb árvízre figyelmeztettek a nepáli hatóságok pénteken, miután ismét megemelkedett a Bhote Kosi folyó egyik szakasza.
Hivatalosan már 469 halálos áldozatot követelt az a nepáli–kínai határon pusztító jeges villámárvíz, amelynek nyomán több mint ezer embert – köztük három magyar állampolgárt – továbbra is eltűntként keresnek.
Négyszázhatvankilenc halálos áldozatot követelt eddig a nepáli–kínai határon két nappal ezelőtt, augusztus 26-án pusztító villámárvíz. A
Legalább 177 ember életét követelte az a villámáradás, amely a nepáli–tibeti határ térségében pusztított, és amelyet az előzetes vizsgálatok szerint egy gleccser összeomlása okozott.
Legalább 98 ember meghalt, több százan pedig eltűntek a Nepál és Tibet határvidékét sújtó villámáradásban.
A japán fővárosban több ezer otthont öntött el az augusztusi áradás, volt, aki a saját kocsijában fulladt meg.
Európa az iparosodás előtti szinthez képest már 2,5 °C-kal melegebb, ami csaknem duplája az 1,4 °C-os globális átlagnak.
A hazai vízgazdálkodás és a Paksi Atomerőmű vízellátása körüli vitákban gyakran felmerül a dunai vízlépcsők megépítése, ám a támogatók és az ellenzők egyaránt fél évszázados, elavult adatokra támaszkodnak.
Az aszály és a rekordalacsony vízhozam ismét megmutatja, hogy a vízjárási szélsőségek egyre súlyosabb társadalmi, gazdasági és környezeti kihívást jelentenek.
Az erdőtüzek mintegy 90 százalékát emberi tevékenység okozza.
Ha a következő 10-15 évben nem történik meg a paradigmaváltás, akkor nagy bajban lesz az emberiség.
Japánban több mint száz légijáratot töröltek, kétmillió embert evakuáltak pénteken.
Egy-egy intenzív csapadékzóna akár percek alatt képes utcákat elönteni, közlekedési fennakadásokat okozni, vagy jelentős károkat előidézni épületekben és gépjárművekben.
Árvíz, gát, ártér, tetőzés: ismered az alapfogalmakat? Teszteld a tudásod árvízvédelmi kvízünkkel! Most kiderül, mennyire vagy felkészülve egy árvízre!
Egy évvel azután, hogy a fölötte folyó Korond-patak teljesen elárasztotta a parajdi sóbánya tárnáit, továbbra is érvényben marad a veszélyhelyzet a székelyföldi településen.
Látványos videóban mutatta be a Sárréti Vízőrzők Egyesület, hogyan működik a túlterhelt csatornarendszer oldása Szeghalom környékén.
Érdemes most a Rába mentén járni: különleges, időszakos vizes élőhelyek alakultak ki a tavasz elején. A jelenség nemcsak látványos, hanem a természet szempontjából is kifejezetten hasznos.
„Eddig az volt a baj, hogy kipusztult a hód Magyarországon. Most meg az, hogy van. Döme Gábor TikTokon mutatta meg, hogyan pusztítják Európa legnagyobb rágcsálói a Tisza-part fáit.
Egy 120 éves gát is veszélybe került Hawaiin, miközben extrém mennyiségű eső okozott villámárvizeket a szigeteken.
Európa kétszer gyorsabban melegszik, mint a világ, miközben a világ is kétszer gyorsabban melegszik, mint két évtizede.