Százezres tüntetés, könnygáz, őrizetbe vételek – ismét felforrósodott a helyzet Szerbiában.
Kiadta a figyelmeztetést Donald Trump: ez Irán utolsó esélye, máskülönben indul az amerikai támadás
Donald Trump évértékelő beszédében gyakorlatilag megteremtette az Irán elleni esetleges katonai csapás jogi és politikai alapját. Ugyanakkor utolsó esélyt is adott Teheránnak, hogy kimondja a kulcsmondatot: soha nem lesz nukleáris fegyvere - tudósított a Telegraph.
Az amerikai elnök közel kétórás, rekordhosszúságú kongresszusi beszédében kemény üzenetet fogalmazott meg. Kiemelte, hogy a haditengerészet harmada már Irán elérési távolságán belül állomásozik. "Legszívesebben diplomáciai úton oldanám meg ezt a problémát. De egy dolog biztos: soha nem engedem, hogy a világ első számú terrortámogatója atomfegyverhez jusson" – mondta, amit mindkét oldal tapssal fogadott.
Trump azzal vádolta az iráni rezsimet, hogy a kormányellenes tüntetések leverése során legalább 32 ezer tiltakozót öltek meg. Hozzátette, hogy Teherán már olyan rakétákat fejlesztett ki, amelyek Európát és az amerikai támaszpontokat fenyegetik, sőt, hamarosan az Egyesült Államokat is elérhetik. Kitért a júniusban végrehajtott, Irán nukleáris létesítményeit célzó amerikai csapásokra is. Megjegyezte: Teherán "éppen most próbálja újraindítani" urándúsítási programját.
A beszéd hangvétele feltűnően emlékeztetett George W. Bush 2002-es évértékelőjére, amelyben az iraki beavatkozás mellett érvelt. Bush akkor azt mondta: "Az Egyesült Államok nem engedi, hogy a világ legveszélyesebb rezsimjei a legpusztítóbb fegyverekkel fenyegessenek minket."
Az iraki invázió 2003 márciusában indult meg.
Irán gyorsan reagált: a külügyminisztérium az atomprogram, a rakétafejlesztés és a tüntetők elleni fellépés kapcsán elhangzott állításokat egyaránt "nagy hazugságnak" minősítette.
JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 105 965 forintos törlesztővel a Raiffeisen Bank nyújtja (THM 10,35%), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank (THM 10,39%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A beszéd politikai tétje rendkívül magas volt Trump számára. A felmérések szerint ugyanis hivatalba visszatérése óta a legalacsonyabb népszerűségi mutatókkal küzd. Az amerikaiak többsége immár a korábban erősségének számító gazdaság- és bevándorláspolitikáját is elutasítja, a közelgő félidős választásokon pedig a republikánusok a képviselőházi többség elvesztését kockáztatják. Trump ennek ellenére győzelmi körre használta a beszédet: gazdasági fordulatot hirdetett, miközben az Irán elleni határozott fellépéssel próbálta egységbe kovácsolni saját táborát.
Az Egyesült Államok jelenleg a második öbölháború óta a legnagyobb tengeri és légi haderő-összpontosítást hajtja végre a Közel-Keleten. Mindeközben csütörtökön esedékes az amerikai–iráni tárgyalások harmadik fordulója.
-
Jelentős átrendeződés a lakossági megtakarításoknál: egyre nyitottabbak a magyarok a részvényekre
Az MBH Befektetési Bank vezérigazgató-helyettese szerint nő a kockázatvállalási hajlandóság.
-
Új női-férfi ügyvezető párossal és történelmi beruházással erősít a Rossmann Magyarország (x)
2026. július 1-től Szimeiszter Éva és Váradi István közösen vezetik a Rossmann Magyarországot.
-
A folyamatosan fejlődő Audax megújítja vállalati arculatát (x)
Több mint energia – intelligens menedzsment, hogy ügyfeleik arra fókuszálhassanak, ami igazán számít
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








