A cég a márciusban zárult negyedik negyedévben 21,6 milliárd dolláros csoportszintű árbevételt ért el.
Közel ezer brit munkavállaló folytatja a négynapos munkahetet a legutóbbi sikeres kísérleti program után, amelyben minden résztvevő vállalat úgy döntött, hogy fenntartja a rövidített munkaidőt teljes fizetés mellett - írta a The Guardian.
A 4 Day Week Foundation által szervezett hat hónapos kísérletben részt vevő 17 brit vállalkozás mindegyike a rövidített munkahét mellett döntött, amely vagy négynapos munkahetet, vagy kilenc munkanapot jelent kéthetes ciklusokban. A munkavállalók továbbra is teljes fizetést kapnak.
Ez a program egy 2022-es nagyobb kísérletet követett, amelyben közel 3000 alkalmazott vett részt, és a 61 résztvevő vállalatból 56 döntött a rövidített munkahét mellett a program végén.
A Boston College kutatói szerint a legutóbbi kísérlet eredményei "rendkívül pozitívak" voltak a munkavállalók számára. A megkérdezett 89 résztvevő 62%-a kevesebb kiégést tapasztalt a kísérlet során, 45%-uk pedig elégedettebb volt az életével.
A programban különböző szektorok képviseltették magukat, köztük jótékonysági szervezetek és szakmai szolgáltatásokat nyújtó cégek, 5-400 fő közötti alkalmazotti létszámmal. Résztvevő volt többek között a British Society for Immunology és a londoni Crate Brewery is.
A BrandPipe webszoftver-vállalat vezérigazgatója, Geoff Slaughter szerint a kísérlet elsöprő sikert hozott: "A program hatására átgondoltuk, mi jelenti a hatékonyságot, és a pénzügyi teljesítményünk megduplázódott a korábbi időszakhoz képest."
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
A kampány szervezői remélik, hogy lendületet adhatnak a változásnak. A 4 Day Week Foundation szerint a kormánynak létre kellene hoznia egy munkaidővel foglalkozó tanácsot, amely összehangolná a vállalatok, az iparági vezetők és a szakszervezetek közötti politikát.
Míg a korábbi konzervatív kormány erősen ellenezte a négynapos munkahét koncepcióját, a munkáspárti miniszterek korábban támogatóbban nyilatkoztak róla. Angela Rayner, aki azóta miniszterelnök-helyettes lett, 2023-ban kijelentette: "Ha négynapos munkahétben is el tudod végezni a munkádat, akkor miért ne? Szerintem az emberek rá fognak jönni, hogy ez nagyon jó, ha működik az ágazatukban és növeli a termelékenységet."
-
Jelentős átrendeződés a lakossági megtakarításoknál: egyre nyitottabbak a magyarok a részvényekre
Az MBH Befektetési Bank vezérigazgató-helyettese szerint nő a kockázatvállalási hajlandóság.
-
Új női-férfi ügyvezető párossal és történelmi beruházással erősít a Rossmann Magyarország (x)
2026. július 1-től Szimeiszter Éva és Váradi István közösen vezetik a Rossmann Magyarországot.
-
A folyamatosan fejlődő Audax megújítja vállalati arculatát (x)
Több mint energia – intelligens menedzsment, hogy ügyfeleik arra fókuszálhassanak, ami igazán számít
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








