A két ország már Genfben ült tárgyalóasztalhoz, miközben az amerikai csapatok a Közel-Keleten a legnagyobb telepítésnél tartanak 2003 óta.
6,1-es erősségű földrengés rázta meg Kréta térségét csütörtök reggel, a rengéseket Törökországban és Izraelben is érezni lehetett. Bár pánikot keltett a nyári szezon kezdetén, eddig nem jelentettek komoly károkat vagy sérüléseket.
A görögországi Kréta szigetén csütörtökön riadókészültségbe helyezték a mentőszolgálatokat és a tűzoltókat, miután egy 6,1-es erősségű földrengés rázta meg a térséget, amelynek rengései Törökországban és Izraelben is érezhetők voltak - írja a Reuters.
A tűzoltóság közlése szerint eddig nem érkezett segélyhívás, és nem jelentettek komolyabb anyagi károkat sem. A rengés csütörtök reggel 6:19-kor történt, Heraklion városától 79 kilométerre, és megrázta a szigeten tartózkodó helyieket és turistákat is a nyári szezon kezdetén.
Egy Facebookra feltöltött térfigyelő kamerás videón látható, ahogy egy erkélyen lévő virágcserepek másodpercekig remegnek. Görögország Európa egyik földrengések által leginkább sújtott országa, és az év elején példátlan szeizmikus aktivitás rázta meg a népszerű turistacélpontot, Szantorinit, amely miatt ezrek hagyták el a szigetet, és az iskolákat is be kellett zárni.
-
Hajlítható mobil 200 ezerért, erős gaming készülékek – Így tör előre a nubiát is gyártó ZTE a magyar mobilpiacon
A megfizethető innováció a kulcs a ZTE szerint.
-
Tartósan alacsony árakkal és akciókkal erősít a Lidl
A Lidl termékek vásárlásával nemcsak a magyar fogyasztók járnak jól, hanem a hazai gazdák is.
-
A Lidl nem viccel: a törvényi előírásoknál háromszor szigorúbb követelményeknek kell megfelelniük a friss zöldségeknek és gyümölcsöknek
A gyümölcsön található szermaradványok szintje nem haladhatja meg a hivatalos határérték egyharmadát.
-
Térítésmentes segítség a generációváltásban (x)
-minden magyar KKV számára elérhető a Gazdaságfejlesztési Ügynökség szolgáltatása-
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







