11 °C Budapest
kép: Vatican News Live / Youtube

XIV. Leónak hívják, amerikai az új pápa

2025. május 8. 19:33

Negyven éve szolgálja már az egyházat, ő az első amerikai pápa. Megválasztása azt jelzi, hogy az egyház Ferenc pápa irányvonalát kívánja tovább vinni.

A 69 esztendős amerikai bíborost, Robert Francis Prevostot választotta meg a bíborosok tanácsa a római katolikus egyház 267. pápájává. Kevéssel este hat óra után felszállt a fehér füst, mely a megválasztását jelezte, majd egy bő órával később Dominique Mamberti bíboros bejelentette, ki lett a megválasztott egyházfő.

Robert Prevostot előzetesen is az esélyesek között emlegették, megválasztása pedig azt jelezheti, hogy a Vatikán folytatni kívánja a Ferenc által elkezdett pregresszív egyházvezetési gyakorlatot. Az új pápa mindössze szűk két éve, 2023 óta viseli a bíborosi öltözetet, közvetlen elődje, Ferenc kreálta bíborossá.

A XIV. Leó néven most trónra lépő pápa Chicagoban született 1955-ben, természetesen ő az első pápa észak-amerikából és az Egyesült Államokból egyaránt. 1982-ben szentelték pappá, sokáig misszonárius volt Peruban. Folyékonyan beszél spanyolul, perui állampolgársággal is rendelkezik.

címlapkép: Vatican News Media / Youtube

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

 

Jelentem Mégsem
0 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
A kommentkezelési szabályzatot itt találod.
Még nincsenek hozzászólások. Legyél te az első!
NEKED AJÁNLJUK
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. február 25. szerda
Géza
9. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?
RETAIL DAY 2026
Mi a túlélés – és a profit – valódi titka? A legkisebb webshopoktól az üzletláncokig mindenki választ kap.
Kihagyom