Bár a népszavazás pontos időpontjáról még nem született végleges döntés, a tervek szerint a választók a közeljövőben az urnák elé járulhatna.
Sok robot már a rajtnál kiesett, de volt olyan, ami végig tudta "futni" a 21 kilométeres távot.
Huszonegy humanoid robotot is indítottak bemutatóként a több mint tízezer résztvevő mellett a szombaton Pekingben megrendezett félmaratonon. Ez volt az első alkalom, hogy robotokat is próbára tettek a 21 kilométeres távon.
A "verseny" sokkal inkább technikai bemutató, próbatétel volt, mint tényleges verseny. A robotok pályáját akadályok választották el a tényleges futópályától és a mérnököknek szabad hozzáférése volt csúcstechnológiás "versenyzőikhez" bármilyen módosítás végrehajtásához. A robotok versenyén húsz vállalat és kutatóintézet vett részt modelljeikkel, amelyekkel szemben szinte az egyetlen előírás az volt, hogy két lábon járjanak.
A kínai köztévé közvetítése alapján az induló robotok többsége már a startnál kiesett. A robotok versenyén a Beijing Innovation Center of Human Robotics versenyzője "Tiangong Ultra" futott át elsőként a célvonalon 2 óra 40 perc és 24 másodperces idővel. Egy második robot úgy egyórás késéssel követte. Az "emberi" maraton első helyezettje egy óra 11 perc 7 másodperc alatt tette meg a 21 kilométeres távot.
-
A Lidl nem viccel: a törvényi előírásoknál háromszor szigorúbb követelményeknek kell megfelelniük a friss zöldségeknek és gyümölcsöknek
A gyümölcsön található szermaradványok szintje nem haladhatja meg a hivatalos határérték egyharmadát.
-
Térítésmentes segítség a generációváltásban (x)
-minden magyar KKV számára elérhető a Gazdaságfejlesztési Ügynökség szolgáltatása-
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







