Nem film, ez már a valóság: emberarcú robotokat gyártottak, még a bőrük is igazi
A japán laboratóriuma korábban már előállított mini robotokat, amelyek részben biológiai izomszövetből épültek fel.
A japán laboratóriuma korábban már előállított mini robotokat, amelyek részben biológiai izomszövetből épültek fel.
Ijesztő belegondolni: ezek a kínai robotok új dimenziót nyithatnak a városi színterű hadműveletekben, képesek felderíteni az ellenséget, sőt, le is csaphatnak a célpontokra.
Már jövőre megindulhat az első ipari célú humanoid robotok sorozatgyártása.
Elon Musk agyi chipjeit fejlesztő Neuralink vállalatának első emberi tesztalanyánál, Noland Arbaugh-nál néhány héttel a beültetés után problémák merültek fel.
Egy 11 hónapos csecsemő súlyos lábsérülést szenvedett Ausztriában, miután egy robotfűnyíró elgázolta
Bemutatták a Xiaomi pekingi autógyárát, ahol a nemrég bemutatott első villanyautójuk, az SU7 készül. Az üzemben 700 robot dolgozik, emberi alkalmazott mindössze 20 fő van.
Mintaoltalom minősítésben részesült nemrégiben az a mesterséges intelligenciával ellátott kisméretű robot, amelyet a Széchenyi István Egyetem fejlesztett.
Évente körülbelül 1000 ipari robotot helyeznek üzembe Magyarországon, így a gyártóiparban 10 ezer dolgozóra már jóval több mint 100 robot jut.
Kiszivárgott egy dokumentum, amely szerint a Tesla texasi gyárában egy robot megtámadott egy mérnököt és nyílt sebet ejtett rajta.
Egy szakértő szerint egy robot lett volna a megoldás a biztonságos behatolásra Esztergomban, ebben az esetben pedig akár életet is menthetett volna.
Mi a mesterséges intelligencia, mire használják (AI art, AI marketing, mesterséges intelligencia chat)? A mesterséges intelligencia hol tart, melyik MI cégek járnak az élen?
A magyarok elsöprő többsége alapvetően pozitív hozzáállással fordul a technológiai fejlődés felé.
Megérkeztek a szuperokos, tanulékony robotok, amelyek képesek éjjel-nappal, megállás nélkül, maximális hatékonysággal dolgozni.
A robotika valóban a termelés jelene és jövője, és tényleg a leggyorsabban megtérülő beruházások közé tartozik.
Egyre többen használják a mesterséges intelligenciát álláskeresésre: sokan már de egy-egy állásinterjút is eljátszanak a ChatGPT-vel.
Rossz választ adott a Google új, mesterséges intelligencián alapuló chatbotja egy reklámvideóban az amerikai James Webb űrteleszkópról. Emiatt dollármilliárdokat vesztett a cég.
A papír alapú feldolgozáshoz képest akár 60-80 százalékkal is csökkentheti a költségeket a gépi tanuláson és látáson alapuló online rendszer.
Ma robotfűnyírót már valamivel 100 ezer forint fölött is lehet kapni, de a csúcstermékek már több millióba is belekerülhetnek.
Az áprilisi hidegrekord után ugrásszerűen álltak át a fogyasztók a tavaszi üzemmódra – derült ki az Árukereső.hu friss adataiból.
A gép biztosan nem lesz beteg, nem megy szabadságra és nyolc órából nyolc órát dolgozik. Mindezeken felül mindig kiszámítható és folyamatos teljesítmény nyújt, nulla selejt mellett.