16 °C Budapest
Ferenc pápa érkezik a Leuveni Katolikus Egyetemhez 2024. szeptember 28-án.

Váratlanul megszólalt Ferenc pápa: mindenkinek érdemes odafigyelni arra, amit mondott

MTI
2025. március 18. 17:01

Globális lefegyverzést sürget Ferenc pápa abban a kedden megjelent levélben, amelyet a Corriere della Sera című olasz lapnak írt.

"A betegség időszakában a háború még abszurdabbnak látszik" - írta a Gemelli klinikán kezelt egyházfő. " A sérülékenység képessé teszi az embert, hogy világosabban lássa azt, mi maradandó és mi múlékony, mi az, ami életet ad és mi az, ami gyilkol. Talán ezért hajlunk olyan gyakran a korlátok tagadására és a sérülékeny és sebzett emberek kerülésére" - tette hozzá Ferenc pápa.

A katolikus egyház feje, levelében felhívást intéz a sajtóban és a tömegtájékoztatásban dolgozókhoz, hogy "érezzék át a szavak jelentőségét". "Le kell fegyvereznünk a szavakat, hogy lefegyverezzük az elméket és lefegyverezzük a világot" - hangoztatta a pápa. Hozzátette, hogy nagy szükség van az elmélkedésre, a nyugalomra, a világ és a helyzetek összetettségének megérzésére.

Ferenc pápa úgy vélte, miközben a háború nem tesz mást, mint elpusztítja a környezetet és a közösségeket, semmilyen megoldást nem kínálva a konfliktusokra, a diplomáciának és a nemzetközi szervezeteknek "új életerőre és hitelességre" van szüksége. Megjegyezte, hogy a vallások is képesek a testvériség, igazságosság és a béke reményének újjáélesztésére. Mindehhez elkötelezettség, munka, csend, szavak kellenek, legyünk egységesek ebben az erőfeszítésben - zárta levelét Ferenc pápa.

A lap kiegészítésként közölte, hogy Ferenc pápa a napilap igazgatója, Luciano Fontana levelére válaszolt, aki azt kérdezte a pápától, miként látja a világ jelenlegi helyzetét. Az egyházfőnek a Gemelli klinika kórtermében írt levele március 14. keltezésű.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

 

Címlapfotó: Purger Tamás, MTI/MTVA 

Jelentem Mégsem
0 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
Még nincsenek hozzászólások. Legyél te az első!
NEKED AJÁNLJUK
Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. április 26. szombat
Ervin
17. hét
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2024. december 9. 10:33