Újabb merényletet terveznek Fico ellen? Ilyen üzenetet kapott a szlovák kormányfő

Újabb merényletet terveznek Fico ellen? Ilyen üzenetet kapott a szlovák kormányfő

MTI
2024. szeptember 25. 21:33

Egy fegyvertöltényt tartalmazó levél érkezett szerdán Robert Fico szlovák kormányfőnek címezve a pozsonyi kormányhivatalba – közölte a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség a kormányhivatal sajtóosztályára hivatkozva.

A töltényt a küldeményben a közjogi méltóságok és a diplomáciai küldöttségek védelmét ellátó hivatal alkalmazottai találták meg a kormányfőnek érkezett postai küldemények ellenőrzése során szerdán reggel. Az esetről elsőként beszámoló Plus 7 dní hírportál azt írta, hogy az ügyben a pozsonyi kerületi rendőrkapitányság már vizsgálatot is indított. Robert Fico ellen idén tavasszal fegyveres merényletet követtek el a pozsonyi kabinet Nyitrabányán (Handlová) tartott kihelyezett ülése után.

Az elkövetőt, a 71 éves lévai Juraj Cintulát, aki négy lövéssel sebesítette meg a kormányfőt, a helyszínen őrizetbe vették, majd később a bazini (Pezinok) székhelyű különleges bíróság előre megfontolt gyilkossági kísérlet vádjával letartóztatásba helyezte. Cintula vallomásában azzal indokolta tettét, hogy nem értett egyet a kormány politikájával, egyebek mellett azzal sem, hogy Robert Fico és kormánya folytatólagosan elutasítja, hogy Szlovákia fegyvereket szállítson Ukrajnának. A Cintula elleni eljárást júliusban terrorista cselekmény elkövetésére minősítették át.

Címlapkép forrása: MTI/Koszticsák Szilárd

Jelentem Mégsem
0 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
A kommentkezelési szabályzatot itt találod.
Még nincsenek hozzászólások. Legyél te az első!
NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2026. április 9. csütörtök
Erhard
15. hét
Április 9.
Unikornis világnap
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. április 8. 21:00