Galambos Lajos a 2021-ben született elmarasztaló bírósági ítéletet követően döntött a szerényebb életmód mellett, ami miatt most megválik vagyona jelentős részétől.
A moszkvai városi bíróság szerdán törvényesnek ismerte el a Julija Navalnaja, a börtönben meghalt Alekszej Navalnij orosz ellenzéki politikus emigrációban élő özvegye ellen kiadott letartóztatási parancsot, amelyet júliusban adott ki első fokon a Baszmannij kerületi bíróság azzal az indoklással, hogy a nő szélsőséges szervezet tagja. Az elfogatóparancs ezzel jogerőre emelkedett.
Navalnaját azzal vádolják, hogy részt vett a néhai férje által vezetett, Oroszországban szélsőséges szervezetnek nyilvánított Korrupcióellenes Alapítvány (FBK) tevékenységében.
Az elsőfokú bíróság július 9-én rendelte el Navalnaja letartóztatását, és nemzetközi körözést is kiadott ellene. Az orosz pénzügyi felügyelet (Roszfinmonitoring) július 11-én vette fel őt a terroristák és szélsőségesek listájára.
Az FBK-ban folytatott tevékenység címén korábban őrizetbe vették Artyom Krigert, a külföldi ügynökként nyilvántartott Sota című kiadvány újságíróját, valamint fotósát, Antonyina Favorszkaját. Ugyanezen a címen vádat emeltek Navalnij három volt ügyvédje ellen is.
Alekszej Navalnij február 16-án, 47 éves korában halt meg a Jamal-Nyenyec Autonóm Körzetben található sarkvidéki börtönben, ahol 19 éves büntetését töltötte. A Kreml tagadja, hogy az orosz államnak vagy Vlagyimir Putyin elnöknek bármi köze lett volna halálához. Az orosz Szövetségi Büntetés-végrehajtási Szolgálat (FSZIN) tájékoztatása szerint a politikus egy séta után hirtelen rosszul lett, eszméletét vesztette és meghalt.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,63 százalékos THM-el, havi 184 778 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a Magnet Bank ahol 6,73%, a CIB Banknál 6,89%, a Raiffeisen Banknál 7,22%, míg az UniCredit Banknál 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Navalnij 47 éves felesége csak férje halálát követően lépett a nyilvánosság elé.
Címlapkép: MTI/EPA/Ronald Wittek
Véres merénylet történt a gazdagok oázisában: hajtóvadászat indult az ukrán üzletember támadója után
Hajtóvadászat indult Dél-Franciaországban, miután csomagbomba robbant egy monacói lakóépületben, és súlyosan megsebesített egy tehetős, ukrán származású üzletembert
-
Új városnegyed születik Angyalföldön: a befektetők már rá is ugrottak
Rózsahegyi Zsanettet, a Láng Negyed projektvezetőjét a barnamezős beruházásról kérdeztük.
-
Videó: ez történik a Rossmann 20 milliárdos központjában, mielőtt feltöltik a polcokat
Így dolgoznak a félautomata rendszerek a háttérben.
-
Több, mint 70 kuponnal érkezik a SPAR új kuponakciója (x)
Akár a nyaralásra készülsz, akár a nyári szünetet szeretnéd egyszerűbben és kedvezőbben megoldani, most érdemes figyelni a SPAR új kuponakciójára.







