Ezek a helyek a turisták elől többnyire rejtve maradnak, mégis a helyi élet legjavát kínálják.
Házkutatásokat tartottak Belgium-szerte, hét embert terrorista tevékenységben való részvétel gyanújával előállítottak; "komoly fenyegetettség" miatt marad a hármas fokozatú terrorfenyegetettségi szint az ország egész területén - tájékoztatott a La Libre Belgique című, francia nyelvű belga napilap csütörtökön a helyi hatóságok közléseire hivatkozva - jelentette az MTI.
A beszámoló szerint a terrorista tevékenységben való részvétel, terrorizmus finanszírozásával és terrortámadás előkészítésével gyanúsított csoport felszámolását célzó művelet során a szövetségi rendőrség 14 házkutatást tartott Brüsszel, Vallónia és Flandria kilenc városában.
Az Antwerpenben, Seraing-ben, Menenben, Leopoldsburgban, Liege-ben, Kortrijkban, Gentben, Zonhovenben és a brüsszeli Saint-Josse-ten-Noode városrészben végzett házkutatások során a hatóságok hét embert előállítottak.
A napilap internetes oldalán beszámolt arról is, hogy a belga hírszerző szolgálatok szerint "nem zárható ki", hogy erőszakos akciót készítenek elő a párizsi olimpia során Belgium területéről. A terrorfenyegetéseket elemző belga központ (OCAM) ezért a négyfokozatú skálán hármas fokozaton tartja a terrorfenyegetettségi szintet az ország egész területén, egészen a nyár végéig - írták. A hármas fenyegetettségi szint a tavaly októberben, svéd futballszurkolók ellen Brüsszelben elkövetett támadás óta van érvényben.
A napilap Gert Vercauterent, az OCAM igazgatóját idézte, aki elmondta: a hármas fokozat fenntartása azt jelenti, hogy "a fenyegetettség komoly", míg a legmagasabb, négyes szint azt jelentené, hogy terrortámadás elkövetése nagyon valószínű. Közölte továbbá, hogy a hármas szint fenntartása nem független a közelgő párizsi olimpiától. Hozzátette: egyelőre semmi sem utal arra, hogy egy, a francia fővárosban elkövetni tervezett támadást készítenének elő Belgiumban, mert különben - mint kiemelte - a besorolást újraértékelnék.
JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 105 965 forintos törlesztővel a Raiffeisen Bank nyújtja (THM 10,35%), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank (THM 10,39%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
"Nem zárható ki annak a kockázata, hogy Belgiumban egy terroristakommandó olyan műveletet készít elő, mint a 2015-ös párizsi támadások" - tette hozzá.
Márciusban közzétett jelentésében az OCAM arra hívta fel a figyelmet, hogy tavaly 41 százalékkal nőtt a terrorizmushoz és szélsőségességhez kapcsolódó fenyegetések száma Belgiumban. A bejelentések több mint 40 százaléka iszlamista szélsőségességgel állt összefüggésben, míg a többi esetben nem lehetett az "ideológiai dimenziót" meghatározni.
Elkerülhetetlennek tartják a nyugati szövetségesek a világégést? Sokan már a legrosszabbra készülnek
Az intézmény létrehozását korábbi NATO-tanácsadók, magas rangú katonai vezetők és bankárok kezdeményezték.
Még több pénzt kérne az Európai Parlament a tagállamoktól: új vita indul az uniós költségvetés körül
Az Európai Parlament mintegy 10 százalékos emelést szorgalmaz az Európai Unió következő, 2028 és 2034 közötti hétéves költségvetésében.
-
Európa legnagyobb outdoor és katonai áruháza érkezik Magyarországra (x)
A MILITARY online áruház tovább erősíti európai jelenlétét, és elindította a MILITARY.EU/HU weboldal új, magyar vásárlók számára létrehozott online boltját.
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








