Az ENSZ kedden közzétett figyelmeztetése szerint a Kongói Demokratikus Köztársaságban kitört ebolajárvány akár 3,6 milliárd dolláros veszteséget is okozhat Afrikának.
Szombat hajnali híradások szerint komoly áradásokat okoznak a heves esőzések a délnyugat-németországi Saar-vidéken. 24 óra alatt négyzetméterenként 100 liter csapadék hullott a térségben. Azóta érkezett a hír, hogy villámcsapás miatt többen életveszélyesen megsérültek Drezdában.
Szombaton jelentették, hogy a folyók vízszintje különösen a neunkircheni, a saarpfalzi és a saarbrückeni térségben emelkedik gyorsan, egy átszakadt gát miatt Ottweiler óvárosa teljesen víz alá került. Az árvízveszély miatt a Trier-Saarburg körzetben elővigyázatosságból 220 embert evakuáltak. Saarbrücken egyes részein áramkimaradások voltak.
Szombaton a térségbe látogatott Olaf Scholz német kancellár, és az ország szolidaritásáról biztosította a katasztrófa sújtotta vidék lakosságát. Hangoztatta, hogy a mostani áradásokból is le kell vonni a tanulságokat arra vonatkozóan, milyen elővigyázatossági lépéseket kell tenni a jövőben. Anke Rehlinger tartományi miniszterelnök anyagi támogatást is kilátásba helyezett azoknak, akiket nehéz helyzetbe hozott a természeti katasztrófa.
A német belügyminisztérium tájékoztatása szerint az esőzésekkel, illetve az áradásokkal összefüggésben nem sérült meg senki. A német meteorológiai szolgálat szerint vasárnaptól az eső fokozatosan alábbhagyott. A helyi hatóságok beszámolói szerint heves esőzések, áradások sújtották pénteken és szombaton Franciaország, Hollandia és Belgium egyes vidékeit is.
Villamcsapás miatt többen súlyosan sérültek
Villámcsapás miatt tíz ember megsérült a németországi Drezdában hétfőn este, közülük négyen életveszélyes állapotba kerületek - jelentette be a helyi tűzoltóság szóvivője. A villámcsapásban három nő, valamint hét férfi sérült meg. A mentősök egy 27 és egy 30 éves férfit sikeresen újraélesztettek. A villám egy belvárosi utcánál csapott le.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,63 százalékos THM-el, havi 184 778 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a Magnet Bank ahol 6,73%, a CIB Banknál 6,89%, a Raiffeisen Banknál 7,22%, míg az UniCredit Banknál 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A sürgősségi mentőszolgálat a legközelebbi kórházakba szállította az érintetteket. A rendőrség lezárta a területet, és helikopter segítségével is kutatott az esetleges további sérültek után. A helyi mentőszolgálat hétfő este felszólította a helyszínen tartózkodókat, hogy amennyiben erős szívdobogáshoz, szívritmuszavarhoz vagy a végtagok zsibbadásához és bizsergéséhez hasonló tüneteket észlelnek, azonnal forduljanak orvoshoz.
A lipcsei meteorológiai szolgálat hétfő kora este heves zivatarok miatt adott ki figyelmeztetést Szászország egyes részein. Drezdában, a tartomány fővárosában négyből kettes fokozatú zivatarveszély miatt adtak ki viharjelzést.
Véres merénylet történt a gazdagok oázisában: hajtóvadászat indult az ukrán üzletember támadója után
Hajtóvadászat indult Dél-Franciaországban, miután csomagbomba robbant egy monacói lakóépületben, és súlyosan megsebesített egy tehetős, ukrán származású üzletembert
-
Új városnegyed születik Angyalföldön: a befektetők már rá is ugrottak
Rózsahegyi Zsanettet, a Láng Negyed projektvezetőjét a barnamezős beruházásról kérdeztük.
-
Videó: ez történik a Rossmann 20 milliárdos központjában, mielőtt feltöltik a polcokat
Így dolgoznak a félautomata rendszerek a háttérben.
-
Több, mint 70 kuponnal érkezik a SPAR új kuponakciója (x)
Akár a nyaralásra készülsz, akár a nyári szünetet szeretnéd egyszerűbben és kedvezőbben megoldani, most érdemes figyelni a SPAR új kuponakciójára.







