A Tisza-kormány új külpolitikai irányát jelezheti Orbán Anita találkozója a NATO-főtitkárral.
Hihetetlen pusztítás: 4-en meghaltak és legalább 100-an megsérültek a hétvégi forgószél miatt Oklahomában
Az Egyesült Államok Oklahoma államában négyen meghaltak és legkevesebb 100 ember sérült meg tornádók miatt - közölték a helyi hatóságok vasárnap, miután pénteken Nebraska és Iowa államban okoztak rendkívüli károkat szélviharok.
Az Oklahoma államot sújtó tornádók több településen szinten teljesen megsemmisítettek épületeket. A legsúlyosabb károkat Sulphur kisvárosban okozta a forgószél, amely a belváros nagy részét letarolta. Egy halálos áldozatot egy helyi bár romjai között találtak. Kevin Stitt, kormányzó a helyszínen "hihetetlen pusztításként" írta le a látványt, és arról is beszámolt, hogy csak a településen 30 ember sérült meg, az állam teljes területén pedig mintegy 100 embert kellett sérülések miatt ellátni, amelyeket a visszahulló törmelékek, vagy összedőlő épületek okoztak.
Holdenville városban két ember vesztette életét a forgószél miatt, ami ott tucatnyi házat döntött romba, míg a negyedik halálos áldozatot egy autópálya közelében érte szerencsétlenség, hogy pontosan miként, azt egyelőre nem közölték. A tornádók mellett a viharral járó heves esők további károkat okoztak, és mintegy 20 ezer háztartásban szünetelt az áramszolgáltatás.
Oklahoma államon kívül, ahol összesen több tucat helyen alakult ki tornádó, Texas, Kansas, Missouri, Arkansas államokon is heves esőkkel vonult át a viharzóna szombaton és vasárnap. Pénteken Nebraska és Iowa államban okozott súlyos károkat a viharos időjárás, számos helyen tornádókkal. A Nebraska állambeli Omaha közelében okozta a legnagyobb pusztítást a vihar, ahol számos lakóház semmisült meg, valamint egy üzemépület is részben összedőlt, ahol 70 ember tartózkodott. Az illetékesek "csodával határos szerencsének" mondták, hogy senki nem halt meg, és csak három embert kellett ellátni sérülésekkel.
Nebraska és Iowa kormányzója is államának a katasztrófa sújtotta területére látogatott, és mindketten bejelentették, hogy a károk felszámolásához és az újjáépítéshez a szövetségi kormány segítségét kérik. A meteorológusok szerint a Nebraskában kialakult legerősebb tornádó helyenként 250 kilométeres óránkénti sebességet meghaladó széllökésekkel haladt.
-
Jelentős átrendeződés a lakossági megtakarításoknál: egyre nyitottabbak a magyarok a részvényekre
Az MBH Befektetési Bank vezérigazgató-helyettese szerint nő a kockázatvállalási hajlandóság.
-
Új női-férfi ügyvezető párossal és történelmi beruházással erősít a Rossmann Magyarország (x)
2026. július 1-től Szimeiszter Éva és Váradi István közösen vezetik a Rossmann Magyarországot.
-
A folyamatosan fejlődő Audax megújítja vállalati arculatát (x)
Több mint energia – intelligens menedzsment, hogy ügyfeleik arra fókuszálhassanak, ami igazán számít
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








