6 °C Budapest

Tesco, Auchan: mi mikor vásárolhatunk tőlük az interneten?

2012. szeptember 24. 05:27

Egyelőre le vagyunk maradva a környező országokhoz képest az online kereskedelem területén, már ami a nagy üzletláncok internetes boltjait érinti. Az okok között elsősorban a magyar piac méretét és a gyenge vásárlóerőt találhatjuk, igaz, az üzletláncok készülnek a piacra lépésre. A Tesco például jövőre indítja online boltját Magyarországon. 

Ken Towle, a Tesco nemzetközi online kereskedelmi vezetője nemrég egy interjúban úgy nyilatkozott, hogy a lánc az internetes vásárlást is be akarja vezetni, minden országban, ahol jelenleg is működnek Tesco áruházak. A kereskedelmi vezető példaként megemlítette azt is, hogy a Tesco már elkezdte a webshopok működtetését Lengyelországban és Csehországban, hamarosan pedig Szlovákiában is üzemel majd az üzletág.


A Tesco webshop lengyelországi honlapja (Forrás: http://ezakupy.tesco.pl)


Valóban, az áruházlánc néhány hónapja indította be webshopját Lengyelországban, nemrég pedig a csehek is megkapták a lehetőséget arra, hogy a netről rendeljenek. Szlovákiában is előrehaladott állapotban van a projekt, már működik például a vásárlók online regisztrációja.

A Tesco lengyelországi szolgáltatása egyelőre csak a fővárosban, Varsóban és néhány nagyobb városban elérhető, de év végéig 6-8 régióra kiterjesztik majd a szállítási területet. A cég honlapja szerint az árak ugyanazok, mint az áruházakban, a szállítási díj pedig 98 grosztól (70 forint) 9,9 zlotyig (700 forint) terjed. A vevők fizethetnek online, bankkártyával, illetve az áru átvételekor készpénzzel is, a Tesco speciális, hűtött rakterű teherautókkal szállítja a megrendelt termékeket, a hét minden napján este 10 óráig.

A Tesco az Auchan után a második legnagyobb áruházlánc Lengyelországban, amely beszállt az online üzletágba, leginkább a konkurencia hasonló lépését követve (az Auchan már korábban elindította az Auchan Direct-et Lengyelországban). Korábban a lengyel piacon csak kisebb, kimondottan a netes vásárlásra, házhozszállításra specializálódott hálózatok voltak jelen. Az áruházlánc hazai piacán, Nagy-Britanniában már évek óta működik az internetes vásárlás: ez évente 2 milliárd fontos üzletet jelent a Tesco számára.

Nálunk jövőre jöhet

A Tesco-Global Áruházak Zrt. jövő évi tervei közt szerepel az online kereskedelem elindítása - tájékoztatta a Pénzcentrum.hu-t Szabó Anita, a vállalat külső kommunikációs szakértője. Mint azt hozzátette, Magyarországon a Tesco eddig a különböző áruházformátumok létrehozására törekedett, a vállalat a többcsatornás értékesítésre a jövő évben kíván hangsúlyt helyezni. Ugyanakkor a Tesco online kereskedelmi szolgáltatásának bevezetését nem hátráltatja külső környezeti/piaci tényező, ez mindössze üzletpolitikai kérdés.


Az Auchan webshopjának lengyelországi honlapja (Forrás: http://www.auchandirect.pl/)

Foglalkozik az online kereskedelem gondolatával az Auchan is - mondta el lapunknak Gillemot Katalin, a hipermarketlánc kommunikációs igazgatója, aki szerint konkrét tervek még nincsenek, jlenleg több lehetőséget is vizsgálnak. A kommunikációs igazgató szerint mintául szolgálhatnak a más országokban (Franciaország, Oroszország) működő Auchan Drive áruházakat.

Miért vagyunk lemaradva?

Kicsi a piac, gyenge a vásárlóerő, nálunk nem alakult még ki az a réteg, aki az interneten keresztül intézné nagybevásárlásait - sorolta a lemaradás okait a Pénzcentrum.hu-nak a Nagy Sándor, a Magyarország vezető online élelmiszerkereskedelmi üzletláncának számító G'Roby ügyvezetője. A szakember szerint a nagy láncok akkor indítják majd el online üzletágukat, amikor biztosak lesznek abban, hogy az megéri nekik. Márpedig egy ilyen szolgáltatás nem kis költséggel jár, hiszen meg kell teremteni a kiszolgálás, a logisztika, a kiszállítás és az ügyfélszolgálat egységét.

Már önmagában a szállítás megszervezése is hatalmas befektetés, hiszen - ha az egész országot le akarják fedni- száznál is több teherautóra van szükség, ezeknek egy része pedig speciális hűtőkocsinak kell, hogy legyen, a magyar logisztikai-és futárcégek túlnyomó többsége viszont nincs egy ilyen projektre felkészülve. Ráadásul olyan "apróságokra" is érdemes figyelni, hogy a szállító pontosan érkezik-e, megfelelően kommunikál-e a megrendelővel, vagy hogy a csomag ne legyen összetörve, megfelelő legyen a hőmérséklete (hűtött, mirelit termék esetén).

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Nagy Sándor szerint elképzelhető, hogy a hipermarketláncok először csak Budapesten és környékén vezetik be online szolgáltatásaikat, ugyanakkor presztízskérdés, hogy előbb-utóbb az ország teljes területére szállítsanak: piaci hírek szerint így, egyfajta fővárosi teszt-projektként indulhat a Tesco házhozszállítása is, a budaörsi bázisról. A szakember úgy látja, több olyan lánc is van jelenleg a piacon, amely alkalmas lehet arra, hogy a teljes országot lefedve, áruházait raktárbázisként használva üzemeltessen online üzletágat.

Kiegészíti a hagyományos üzleteket

Az online kiskereskedelmi értékesítés nem versenytársa, hanem kiegészítője lesz a hagyományos értékesítésnek a következő két évben, egyúttal lökést adva a forgalomnak is, derül ki a CBRE kereskedelmi ingatlan tanácsadó cég 50 legnagyobb nemzetközi kiskereskedelmi céget vizsgáló kutatásából.

A megkérdezett kereskedők szerint bár a többcsatornás modellbe való befektetés fontos, továbbra is elsődleges a már meglévő bolthálózat fenntartása és jövőben tervezett bővítése. Ez természetesen azt nem befolyásolja, hogy a kereskedők többsége (63%) saját bevallása szerint két éven belül teljesen áttér a többcsatornás modellre, melynek eredményeként az online eladások 5 százalékos aránya két éven belül megduplázódik.

A hagyományos üzletek a kereskedők szerint nem vesztik el szerepüket a jövőben sem, hiszen a vásárlók egyre szívesebben veszik át az online megrendelt termékeiket a boltban, hasonlóképpen az irodai- és házhozszállításhoz. A kereskedők ma még nincsenek erre teljes mértékben felkészülve, ám a következő két évben kétharmaduk használni fogja a boltját az online rendelések teljesítéséhez.

Igény elvileg lenne rá

Egyharmaddal nőtt két év alatt Magyarországon az olyan fogyasztók aránya, 8 százalékra, akik élelmiszert és italt online terveznek vásárolni a következő félév során. Ennél jóval többen, a megkérdezett magyarok 46 százaléka tájékozódott a megkérdezés előtti hónapban élelmiszer vásárlása előtt Interneten, például árakról vagy más fogyasztók véleményéről. Többek között ezt állapítja meg meg 56 országban, köztük Magyarországon az a globális felmérés, amelyet idén és tavalyelőtt végzett a Nielsen, a fogyasztók médiahasználatáról és vásárlásairól információkat, ismereteket szolgáltató globális vállalat.


Magyarországon a tavalyelőtti 66-tal szemben idén a fogyasztók 54 százaléka tervezi, hogy online vásárol valamilyen árucikket vagy szolgáltatást a következő hat hónap során. Hazánkban az Interneten vásárlók között legnépszerűbb a könyv és újság, amelynél az online beszerzést tervezők aránya 40 százalékról 20-ra csökkent, kétéves összehasonlításban.

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem