1599 helyett 1299 forintért kínálja a Lidl a 700 grammos Milbona Trapper sajtot október 12–14. között.
A tej terméktanács szerint míg a kiskereskedelmi láncok döntő többsége már a hazai termelésből származó tejet részesíti előnyben, ugyanakkor sajtból még mindig a külföldiből van több az áruházakban - írta a Magyar Idők.
A piacon kilencven százalékban hazai előállítású tej van forgalomban, ami annak is köszönhető, hogy két évvel korábban hét kiskereskedelmi lánccal bővült a terméktanács tagsága - mondta a lapnak Mélykuti Tibor, a Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács elnöke, aki arról is beszélt, hogy az enyhe tél miatt uniós és hazai szinten is nőtt a tejtermelés, és emiatt a következő hónapokban újra problémát jelenthet, hogy a csehek, a németek vagy a lengyelek Magyarországon próbálják meg majd olcsón eladni a termékeiket.
Ez a tendencia a sajt piacán is érezteti hatását, ugyanis az unióban általában a megtermelt tej 37 százalékából készül sajt, a megszokottnál magasabb hozamok miatt azonban ez az arány is emelkedhet. Mélykuti Tibor elmondta, a boltokban sok esetben 1100 forint alatt kínálják a sajt kilóját, míg ez a szint alapesetben a feldolgozói átadási árnak felel meg. Az egy főre jutó sajtfogyasztás itthon egyébként az európai uniós átlag alig egyharmadát éri el, ráadásul ennek a mennyiségnek a fele külföldi termék.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







