12 °C Budapest

Óvatosan az 500 és 1000 forintos bankjegyekkel: jóval több lehet rajtuk a kórokozó

2020. október 20. 17:32

Más gyakran és sokak által megfogott eszközhöz hasonlóan a készpénz is számos kórokozót hordozhat, kiváltképp miután évekig forgalomban van a legtöbb. A szakember szerint nem ez az elsődleges veszélyforrás, de azért érdemes gyakran használni a kézfertőtlenítőt. Mutatjuk azt is, mit mond minderről a Magyar Nemzeti Bank.

A koronavírus-járvány kapcsán mindinkább előtérbe kell(ene) kerülnie a digitális pénzügyi megoldásoknak, így érdemes lenne például búcsút intenünk a készpénznek, és áttérni az érintkezésmentes fizetésekre (a friss statisztikák szerint ez nem igazán valósul meg). Az ugyanis egyértelmű, hogy jóval nagyobb biztonságban vagyunk, ha a rengeteg ember kezét megjáró készpénz helyett a készpénzmentes fizetést választjuk.

Mi, emberek ugyanis gyakorlatilag fürdünk a baktériumokban - érzékelteti a HuffPostnak Philip M. Tierno. A New York-i Egyetem Grossmann Orvostudományi Karának professzora szerint nap mint nap számos olyan tárgyat fogunk meg, amelyen sok kórokozó lehet, a pénz is ilyen.

Mint kifejtette, egy 2014-es kutatás manhattani dollárbankókon 3 ezer különböző kórokozót azonosított, köztük komoly betegségek forrását is. Nem véletlen: az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve saját adatai szerint ezek átlagosan több mint hat és fél évig keringenek a rendszerben.

"Szerencsére nem minden baktérium vagy vírus kórokozó, az immunrendszerünk felveszi a harcot azokkal, amelyek megpróbálnak megfertőzni minket"

- emelte ki a professzor. Hozzátette, hogy bár ez kórokozónként változik, általában mindből több kell, hogy megfertőzzenek minket. Azt még kutatják, a koronavírusból konkrétan mennyi kell, hogy legyőzze az immunrendszerünk védvonalát.

A papírpénz rosszabb

Mint azt kiemelte, a fémpénzeken kevesebb kórokozót találtak, mint a papírpénzeken. Ennek az az oka, hogy az érmékhez használt anyagok, mint a nikkel, a réz, az ezüst és a cink némelyike antimikrobiális, így azokon nem tudnak megtapadni/elszaporodni. Emellett az is sokat számít, mennyire régen van forgalomban az adott pénz és honnan került hozzánk.

Az új bankókat kezelik, hogy antibakteriálisak legyenek, ám később ez már természetesen egyre kevésbé hat.

A szakember hozzáteszi, hogy például egy new york-i hot dog árustól, aki olajos anyagokkal dolgozik, jobb eséllyel kapunk esetleg fertőzött pénzt vissza, miután az olajos anyagok segítik a mikroorganizmusok túlélését. Emellett a kisebb címleteken (mint például az 500 és 1000 forintos bankók) több kórokozó tapadhat meg, mivel érthető módon jóval gyakrabban cserélnek gazdát.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Nem a legnagyobb veszélyforrás

Philip M. Tierno ugyanakkor mindezekkel együtt nem tartja nagyon valószínűnek, hogy a készpénz-használatunk nyomán betegedjünk meg. Ettől még persze érdemes kezet mosni vagy kézfertőtlenítőt használni, amikor készpénzt vagy más olyasmit használunk, amihez sokan hozzányúlnak.

A pénz nem feltétlenül a legvalószínűbb fertőzés-hordozó, de minden olyan tárgy, amit sokan tapogatnak nap, mint nap, az potenciális problémaforrás lehet.

A professzor ezért azt javasolja, a telefonunkat is gyakran fertőtlenítsük, figyeljünk, mikor érünk a szemünkhöz vagy az orrunkhoz - ezek lehetnek ugyanis azok a pontok, ahol legkönnyebben bevihetünk egy fertőzést a kezünkről, illetve hordjunk maszkot, amíg nincs védőoltás vagy nem érünk el nyájimmunitást.

MNB: a készpénz biztonságos, nem jelent extra kockázatot

A koronavírus terjedése szempontjából a készpénz használata nem jelent extra kockázatot az egyéb közös használatú tárgyakkal való érintkezéshez képest - közölte még a járvány első hullámában a Magyar Nemzeti Bank (MNB). Akkor azt is hozzátették, hogy az MNB és a jegybankon kívüli készpénzlogisztikai szolgáltatók napi rutinjának a része az elhasználódott bankjegyek kiszűrése a forgalomból, azonban

a hétköznapi vásárlások során mindenkor fontos az alapvető higiéniai szabályok betartása.

Több európai jegybank és a WHO is felhívta a figyelmet arra, hogy a készpénz használata nem jelent kiemelt kockázatot a koronavírus terjedése szempontjából, ugyanakkor egy szélesedő pandémiás helyzetben a megszokottnál is fontosabb az alapvető higiéniai szabályok betartása a kockázatok csökkentése érdekében. Ezért mind a készpénzkímélő fizetési módszerek használata (bankkártya, mobiltelefon, stb) mind a készpénzes fizetés után indokolt az alapos kézmosás és fertőtlenítés. De, mint arról mi is beszámoltunk,

a jegybank a járvány elleni védekezéshez hozzájárulva logisztikai központjában átmenetileg bevezette azt az intézkedést, hogy a készpénzforgalomból naponta zárt konténerekben befizetett bankjegyeket minden esetben a vírus túlélési periódusával összhangban két hétig pihenteti.

A központban alkalmazott világszínvonalú technológia önmagában is támogatja a megelőző intézkedéseket, mivel a jegybankból kifizetésre kerülő kötegelt bankjegyeket zsugorfóliázzák és ennek során azok egy 160-170 Celsius-fok hőmérsékletű alagúton haladnak keresztül. "A készpénzlogisztikai szolgáltatók és jegybank mindent elkövetnek annak érdekében, hogy a higiéniai szabályok következetes betartása esetén a forgalomban lévő bankjegyek a pandémiás körülmények közepette se jelentsenek magasabb kockázatot, mint bármely más közösségi használatú tárgy" - szögezte le korábban az MNB.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 16. kedd
Csongor
16. hét
Április 16.
A hang világnapja
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem