7 °C Budapest

Lerántották a leplet: kiderült a porszívógyártók piszkos kis titka

2017. április 24. 18:48

18 gyártótól összesen 46 terméket tesztelt laboratóriumban a Tudatos Vásárlók Egyesülete (TVE) nemzetközi fogyasztóvédelmi szervezetekkel együtt. Vizsgálták többek között azt, hogy a készülékek milyen hatékonysággal távolítják el a port, milyen az energiafogyasztásuk, zajkibocsátásuk, mennyi port engednek vissza a levegőbe, mennyire tartósak és milyen könnyű használni őket.

A vizsgált porszívók ára 15 ezer forinttól 200 ezer forintig terjed, viszont nem a legdrágább termékek vezetik a rangsort. Miközben a leggyengébben szereplő porszívók között találunk 100 ezer forint feletti és 15 ezer forintos terméket is, akár 30 ezer forint körüli összegért is vehetünk olyan porszívót, amelyik az összes szempont alapján 0-tól 5-ig terjedő skálán jó eredményt ért el. A TVE porszívó tesztjében az olvasó a saját szempontjai, igényei szerint szűrhet, és választhatja ki a számára megfelelő terméket.

A tartósság tekintetében tűnik a legpozitívabbnak a kép. A teszt során laboratóriumi körülmények között 550 óra működést szimuláltak, és vizsgálták a motor és a kábel állapotát. Ez a valóságban heti 1 óra porszívózást véve alapul több mint 10 éves használatnak felel meg. Egy kivétellel minden termék maximális pontot kapott tartósság szempontjából, mivel nem hibásodtak meg a teszt során. Ezzel szemben, amikor azt vizsgálták, hogy milyen hatékonyan távolítják el a koszt a készülékek a különböző típusú padlóról (szőnyeg, parketta, kőburkolat) egyetlen termék sem ért el maximális pontot, viszont 25 termék még közepes értéket sem kapott.

Ennyi évi használat alatt az se mindegy mennyire pörgeti meg a készülék a villanyszámlát. A vizsgált termékek közel fele, 19 készülék bizonyult energiafalónak, vagyis 3 vagy annál gyengébb pontot kaptak. A zajkibocsátás terén még rosszabb a helyzet. Mindössze 8 készülék ért el legalább 4 pontot az ötből, vagyis ennyi nevezhető csendesnek. Fontos szempont, hogy porszívózás után ne legyen több por a levegőben, mint előtte, ezért nem mindegy, hogy milyen hatékonyságú a szűrő. A tesztelt készülékek közel harmada jelentős mértékben visszaengedi a port a levegőbe, vagyis még 3 pontot sem értek.

Nincs pénzed új porszívóra?

Ha új porszívót vennél, és ehhez azt fontolgatod, hogy személyi kölcsönt igényelsz, akkor mindenképp keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát, amivel könnyedén megtalálhatod a legjobb és legolcsóbb konstrukciót. De hogy megkönnyítsük a dolgodat, mi is elvégeztünk neked egy gyors példaszámítást: 200 ezer forintos hitelösszeggel, 1 éves futamidővel, és az alapbeállítással kalkuláltunk, vagyis, hogy a keresetünk nem haladja meg a havi nettó 250 ezer forintot (az otthonszépítő és az ingatlanfelújításra szóló személyi kölcsönöket most nem vettük figyelembe).

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

A fenti beállítások alapján a Kinizsi Bank "KINIZSI FIX 2 Személyi Kölcsöne" nyújtja a legjobb kamatot: 16,64 százalékos THM mellett 17 863 forintos fix törlesztővel juthatunk hozzá a 200 ezer forinthoz. De jónak tűnik még a Budapest Bank "Hitel Expressz" néven futó terméke is, amellyel a hitelösszeget 24,77 százalékos THM mellett, havi 18 983 forintos törlesztővel fizethetjük vissza. Előnyös konstrukciónak fest továbbá a Cetelem "Mindig kéznél kölcsön" fantázianéven elérhető terméke is, amelynél 33,18 százalékos THM mellett, 19 399 forintos havi fix törlesztővel számolhatnak az igénylők.

NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem