Egy hackercsoport szerint százmilliós nagyságrendű adatot szereztek meg a Spotifytól. A cég már vizsgálja az ügyet.
Fellélegezhetnek a magyarok a boltok kasszáinál: nagyon jó hírt kaptak, a tej- és tojásárakat érinti
Két gyorsított ágazati vizsgálatot is lezárt a Gazdasági Versenyhivatal (GVH). Egyet a tejtermékek, egyet pedig az étkezési tyúktojás hazai piacán. A GVH vizsgálói számos tényezőt azonosítottak, amelyek hatással voltak az egyes értékláncok árképzésére, így a fogyasztói árak alakulására. A GVH megállapította, hogy a tejtermékek piacán több korábbi javaslata is hasznosult, a 2023 nyarán elindított online Árfigyelő rendszer, illetve a 2025 márciusától alkalmazott árréscsökkentés pedig mérsékelte a fogyasztói árakat. A 2024-2025-ben történt áremelkedéseket – amelyek növelték az élelmiszerinflációt – összetett hatások, jellemzően a takarmány- és energiaárak növekedése, a munkaerőhiány, az értékláncon belüli jövedelmi viszonyok átrendeződése, illetve egyes kiskereskedők beszerzési gyakorlata okozták.
2025. április 15-én az Országgyűlés Gazdasági bizottságának ülésén Rigó Csaba Balázs, a GVH elnöke jelentette be, hogy a nemzeti versenyhatóság gyorsított ágazati vizsgálatokat indított a tej és tejtermékek, illetve a tojás hazai piacán. A GVH elnöke akkor úgy indokolta a vizsgálatokat, hogy: „Az elmúlt időszakban széleskörben tapasztalható jelenség volt, hogy mind a tejtermékek, mind az étkezési tojás ára jelentősen fluktuált. Emellett azt láttuk, hogy ezen termékek fogyasztói árai jelentősen megugrottak a közelmúltban.”
A GVH a két gyorsított ágazati vizsgálat megindítását követően széleskörű adatgyűjtést végzett a hazai tej- és tojáságazat értékláncának valamennyi szintjén: adatkéréssel fordult a versenyhatóság az érintett termelőkhöz, a feldolgozókhoz, a szövetkezetekhez, valamint a kiskereskedőkhöz is.
A két jelentéstervezetben szereplő adatösszesítések és ismertetések a piaci szereplőktől érkezett, összesen több mint 230 adatszolgáltatáson és azok kiértékelésén alapulnak. A tejágazat vizsgálata során a GVH megállapította, hogy a 2023 első felében elvégzett, szintén a tejágazatot érintő vizsgálata során tett több javaslata is hasznosult, hozzájárulva az árak csökkenéséhez, illetve kordában tartásához. Ilyen volt, hogy
- a hazai nyerstej árát jelentősen befolyásoló alapárprognózis – a GVH 2023-as javaslata alapján történt – eltörlését követően, a nyerstej ára az EU-átlag alá csökkent Magyarországon.
- 2023 közepétől, a GVH által működtett online Árfigyelő rendszer hatásaként a hat nagy kiskereskedelmi üzletlánc esetében a tejtermékek bruttó árrése megközelítőleg 10%-ponttal csökkent, mérsékelve ezzel a fogyasztói árakat.
A GVH vizsgálata azt is feltárta, hogy a tejtermékek fogyasztói árainak 2024–2025-ben tapasztalt jelentős emelkedése mögött több tényező is meghúzódott: Európa-szerte újra emelkedésnek indult a nyerstej ára, emelkedtek a munkaerő-, illetve közműköltségek és egyes, a termékgyártással összefüggő költségek is.
Megállapítható, hogy az ellátási láncban a jövedelmi viszonyok a termelői és a feldolgozói szint felé tolódtak el, az árréscsökkentés 2025 márciusi bevezetése után pedig csökkentek a fogyasztói árak. A jelentés kitér egyes növényi alapú helyettesítő termékek árréselemzésére, és nemzetközi kitekintést is ad más országok versenyhatóságainak élelmiszerpiaci vizsgálatairól és a nyerstej árak európai alakulásáról.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
A tojáságazat vizsgálata során a GVH feltárta, hogy a 2024 második félévétől tapasztalt jelentős áremelkedés több tényező együttes hatásának következtében állt elő.
- A legjelentősebb költségnövekedés a takarmány- és az energia árában, a munkaerő- és a logisztikai költségekben jelentkezett.
- A tojástermelők számára visszatérően jelentős költséget jelent a madárinfluenza-járványok okozta termeléskiesés kezelése.
- Jelentős, több termelőnél egyszerre jelentkező költség a fogyasztói igények változása miatt a berendezett, kiscsoportos (vagyis ketreces) tartásmódról az alternatív tartásmódra való áttérés, és az ezzel járó beruházások megvalósítása.
- A tojás árának változásában emellett megfigyelhető egy szezonalitás, amire hatással van egyes kiskereskedelmi szereplők beszerzési gyakorlata is.
Összességében a GVH gyorsított ágazati vizsgálata azt állapította meg, hogy a tojáspiacon a költségek emelkedése mellett a kereslet szezonalitása az árak emelkedéséhez vezethetett.
Nagyon fájni fog, ha egyszer ki kell józanodni az árrésstopból: érik a katasztrófa a hazai boltokban
Nagy Ádám, a Nádudvari Élelmiszer ügyvezetője szerint az árrésstop miatt elmaradtak az indokolt áremelések, miközben a költségek érdemben nőttek.
-
Karácsonyi bevásárlás: miért éri meg a Lidl mellett dönteni az ünnepek előtt?
Az ünnepi készülődés mindenkitől sok energiát és alapos tervezést igényel, ezért a Lidl célja, hogy az idei karácsonyi bevásárlást a vásárlók egyszerűen és egy helyen intézhessék.
-
Közeledik a síszezon, féláron is elérhető a Gránit Bank Platinum kártya: 50 milliós, síelésre is érvényes utasbiztosítás jár hozzá
Európa sípályáin nagyjából minden tizedik síelő szenved kisebb-nagyobb balesetet egy-egy szezonban.
-
Ez a cég ott lát lehetőséget, ahonnan más menekül: bevásárolták magukat egy borsodi zsákfalu baromfifeldolgozójába
A Pi-Pi Kft. a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével korszerűsíti az üzemet.
-
Elektromos 4x4 városban, országúton, terepen: hol jön ki az előnye?
Mit is nyújt a négykerék-hajtás a mindennapokban az autósok számára?
-
Változó karácsonyi kosár: spórolnak a magyarok, de a menüre nem sajnálják
Egy kutatás szerint továbbra is kiemelt fontosságú az ünnep, de sokan szűkebb kerettel gazdálkodnak, visszafogják az ajándékköltést, és a megfizethető meglepetések felé fordulnak.
-
Gesztenye-feldolgozó, pizzéria, repülőgyár, fémipari vállalat - négy cég, négy iparág és azonos kihívások (x)
Az E.ON sikeres hazai kkv-kal közös együttműködésben mutatja be, hogyan tud segíteni egy energiaszolgáltató a cégek versenyképességében.








