Ideje korán, már május végén dinnyeakciót robbantott a Lidl és a Tesco is
Árstopra sincs szükség, brutál árcsökkentést jelentett be a Lidl: itt az olcsósított termékek listája
Újabb segítséget kapnak a magyar emberek a mindennapi bevásárláshoz: a Lidl az egyik legkeresettebb árucsoport, a tejek és tejtermékek árát csökkenti. A vállalat legújabb lépésének köszönhetően minden tej olcsóbb lesz, a csökkenés mértéke pedig akár a 10%-ot is elérheti. Az érintett vajak ára átlagosan 5-6%-kal mérséklődik, míg a fogyasztók által legkedveltebb kiszerelésű trappista sajtok esetében akár 200 forintot is megspórolhatnak a vásárlók - közölte az áruházlánc
"A Lidl Magyarország árképzési politikája során mindig arra törekszik, hogy a magyar vásárlók számára a lehető legjobb árakat kínálja, és maximálisan a családok mellett álljon. Ennek részeként az év során folyamatosan kedvező árakkal és számos akcióval, kuponokkal, tartós árcsökkentésekkel várja a vásárlókat a piacvezető áruházlánc. A vállalat januárban elsőként jelentette be, hogy csökkenti a tojás árát, most pedig a tejek és tejtermékek árát mérsékli." - írják a közleményben.
A magyarok kifejezetten sok tejet, tejterméket fogyasztanak, sőt, egyre többet: a KSH adatai szerint 2023-ban az egy főre jutó éves tejfogyasztás 204 liter tej volt, miközben a 2010-es évek elején ez még csupán 170 liter körül mozgott. A tejek és tejtermékek árának csökkentése tehát napi szintű segítséget jelenthet a vásárlóknak.
A tejek esetében mindegyik termék árát legalább 10 forinttal csökkenti a diszkontlánc, de a 2,8%-os ESL Pilos PET palackos tej 50 forinttal lesz olcsóbb, ami 10%-os árcsökkenést jelent. Emellett a fogyasztók által legkedveltebb kiszerelésű trappista sajtok árát is csökkenti a diszkontlánc, így például a 700 grammos Pilos felezett trappista sajt 200 forinttal lesz olcsóbb. Az érintett vajak pedig átlagosan 5-6%-kal kerülnek kevesebbe, de a vásárlók által közkedvelt Pilos 250 grammos sós vaj ára 12%-kal mérséklődik.
„Folyamatosan monitorozzuk, hogy mely termékeknél tudunk árcsökkentést végrehajtani, és mindent megtenni azért, hogy a legjobb ár-érték arányt és kiváló minőséget biztosíthassuk vásárlóink számára. Most a tejek és tejtermékeken belül négy termékkategóriára – tej, sajt, tejföl és a vaj – vonatkozik az újabb árcsökkentés, ami összesen 30 terméket érint.” – hangsúlyozta ki Kovács Tibor, a vállalat élelmiszer beszerzésért felelős ügyvezetője.
-
Jelentős átrendeződés a lakossági megtakarításoknál: egyre nyitottabbak a magyarok a részvényekre
Az MBH Befektetési Bank vezérigazgató-helyettese szerint nő a kockázatvállalási hajlandóság.
-
Nullás díjak, középárfolyam, AI-asszisztens: új számlacsomagokat indít a Gránit
A bankszámla ma már nemcsak a fizetés fogadásáról, a kártyás vásárlásról vagy az átutalásról szól.
-
Új női-férfi ügyvezető párossal és történelmi beruházással erősít a Rossmann Magyarország (x)
2026. július 1-től Szimeiszter Éva és Váradi István közösen vezetik a Rossmann Magyarországot.
-
A folyamatosan fejlődő Audax megújítja vállalati arculatát (x)
Több mint energia – intelligens menedzsment, hogy ügyfeleik arra fókuszálhassanak, ami igazán számít
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








