A decemberi csomagvolumenre vonatkozó előrejelzéseket figyelembe véve a GLS Hungary időben megkezdte a szezonális felkészülést és a működés optimalizálását.
Az inflációs ráták az egekbe szöktek, ez azonban nem mutatkozik meg az online vásárlások számának csökkenésében – állítja Bogdan Colceriu, a Frisbo vezetője. Az e-logisztikai vállalat vezérigazgatója szerint a gazdasági visszaesés, az üzemanyagárak növekedése és az energiaköltségek emelkedése ellenére sem a költekezés visszafogását választják az emberek, inkább az látható, hogy a vásárlási szokásaik változtak meg.
A világjárvány következtében általánossá vált online vásárlás továbbra is hódít, és úgy tűnik ez a trend maradni fog. Az e-kereskedelmi forgalom 2021-ben világszerte mintegy 4,9 billió dollárt tett ki. Ez a szám a következő három évben várhatóan 50 százalékkal nő, és 2025-re eléri a 7,4 milliárd dollárt.
2021 utolsó negyedévében – azaz az arany negyedévben – az e-kereskedelmi eladások több mint 15%-kal nőttek, ez az arány az idei főszezonban várhatóan 25% is lehet. Annak ellenére, hogy a világ bizonytalan gazdasági helyzet előtt áll, a fogyasztók továbbra is keresik a kedvező ajánlatokat. Ez a tendencia idén még inkább erősödni fog, mivel a vásárlók egyre tudatosabban tervezik meg azt, hogy mire költik el a pénzüket
– véli a cég vezérigazgatója.
Nagyon magasak az elvárások
Az ünnepi és az azt megelőző időszakban vásárló emberek jelentős beáramlása mellett azonban van egy másik szempont is, amelyet minden márkának és webáruháznak figyelembe kell vennie: a vásárlók magas elvárásai. Elvárják, hogy teljesen felkészültek legyenek a webáruházak, hiszen a pénzért, melyet elkölteni terveznek, kellemes vásárlási élményre számítanak. Ez azt jelenti, elvárják, hogy ne legyen készlethiány, valamint, hogy gyorsan és időben érkezzenek meg a csomagok.
Ez az időszak rendkívül nehéz és megterhelő lehet a webáruházaknak, mivel rengeteg megrendelést kell kezelniük. Amennyiben a cégek el szeretnék kerülni az ellátási lánc akadozását, kiemelten fontos, hogy megfelelően felkészüljenek a csúcsidőszak okozta kihívásokra. A korai tervezés és a rendelések teljesítési folyamatának optimalizálása segíthet megelőzni a problémák kialakulását.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Minden kiskereskedelmi vállalkozásnak vannak értékesítési csúcspontjai és visszaesései az év során. Az adott cég által értékesített termékek határozzák meg, hogy mikor vannak ezek az időszakok. Az év vége általában az, amikor szinte minden kiskereskedő, különösen az online áruházak megnövekedett forgalomhoz jutnak. A legtöbb vállalkozás számára az utolsó negyedév a legjövedelmezőbb időszak az évben, ezért érdemes minél előbb megkezdeni a felkészülést, így a cégek ki tudják használni a csúcsidőszak lehetőségeit
– javasolja Bogdan Colceriu.
Műfenyő vagy igazi? Pont kerülhetett az ősi vita végére: tisztul a kép, minden ebbe az irányba mutat
A karácsonyi időszak közeledtével egyre többen foglalkoznak a karácsonyfa-választás kérdésével.
-
Adatvezérelt energiakereskedelem és AI-transzformáció: ezek az Audax Renewables jövőévi célkitűzései
A Pénzcentrum Pap Gabriellát, az energetikai vállalat ügyvezető igazgatóját kérdezte.
-
Megindult az MBH Bank részvények igénylése (x)
A lakossági befektetőket egyszerű folyamat és árkedvezmény is várja a bank részvényigénylésében.
-
Megéri-e a KKV-nak napelembe fektetnie? (x)
Energiaválság és kiszámíthatatlan költségek
-
Szigetüzem egyszerűen: megbízható Pramac megoldások (x)
A stabil energiaellátás ma már nem luxus, hanem alapfeltétel – legyen szó otthonról, vállalkozásról vagy mezőgazdasági telepről.








