Egyre nagyobb területeken terjed Magyarországon a kaukázusi medvetalp, amely érintésre is súlyos égési sérüléseket, extrém esetben akár vakságot is okozhat.

Nem csak az iskolások sirathatják a nyári szünetet, hanem a nagy hazai boltláncok vásárlói is. Ugyanis a szünidő alatt a legfelkapottabb turisztikai régiókban található áruházaknak meghosszabbították a nyitvatartását. A jó világnak, és az este 10-ig vásárlásnak azonban már vége: a héten már a Lidl-nél is visszaálltak az év közbeni rendre.
Vége a nyárnak, elindult a suli és a kiemelt hazai turisztikai célpontoknál is csöndesedik a hangulat. Ez viszont nem feltétlen jó hír a helyi lakosoknak: ugyanis a szeptember beköszöntével lényegesen megváltozott a nagyobb boltok nyitvatartása is.
A Pénzcentrum is beszámolt róla, hogy az Aldi például június 15. és augusztus 31. között kiemelt, vagyis az átlagosnál nagyobb forgalmú üzletté nyilvánította több Balaton-környéki, továbbá a Gárdonyban található üzletét. Így pedig több olyan bolt is volt, amelyik este 10-ig tartott nyitva hétköznapokon, a hétvégéken pedig 20 óráig. Dehát ennek szeptember elsejével vége lett, az üzletek visszaálltak a "szokásos", tövidített nyitvatartásra.
A nyári, legnagyobb forgalmú turisztikai szezonban a Spar 13 Balaton-parti településen szintén meghosszabbított nyitvatartási időben fogadta üzleteiben a vakációjukat töltő vevőket és a helyi lakosokat. Ám, mint a Pénzcentrum kérdésére elárulták, augusztus 31-el ők is visszaálltak a szezonon kívüli rendre.
A Lidl-nél egy bő héttel tovább élvezhették a vásárlók a hosszabb nyitvatartást: a Balaton körüli 12 áruházukban (Balatonlelle, Enying, Fonyód, Keszthely, Marcali, Siófok, Sümeg, Tapolca, Várpalota, Veszprém) a nyári időszakban meghosszabbított nyitvatartással várta vásárlóit, hétfőtől szombatig 6:30 illetve 7:00-kor nyitottak és 22:00 órakor zártak. Vasárnap egységesen 7 órakor nyitottak az áruházak és 20:00-kor zártak.
Ám ettől a héttől kezdve már a Lidl-nél is visszarendeződtek a korábbi rendszerre.
JÓL JÖNNE 3,3 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 3 300 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 70 324 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,61%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank 71 484 forintos törlesztőt (THM 11,39%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Szeptember 6-tól minden üzlet az év folyamán megszokott nyitvatartási időben várja vásárlóit, így hétfőtől szombatig 6:30 illetve 7:00 órától 21:00 óráig, vasárnap pedig egységesen 7:00 órától 19:00 óráig tartanak nyitva - közölte a Pénzcentrum kérdésére a boltlánc.
Tarolnak a diszkontláncok Magyarországon
Az utóbbi években óriási ütemben zajlott a diszkontláncok térhódítása Magyarországon. A GKI korábban közölt elemzése szerint az elmúlt 10 évben részben új boltok alapításával, részben a többi üzletlánc és egyéni kereskedő vásárlói körének elszippantásával előre törtek a diszkontláncok. 2010 és 2020 között a Lidl bolthálózata 51, az Aldié 74, míg a Penny Marketé 40 üzlettel bővült, forgalmuk pedig rendre 3,7, 6,7, illetve 2,3-szeresére emelkedett. Ezzel 2020-ra a Lidl lett a legnagyobb kereskedelmi üzletlánc Magyarországon.
A diszkontláncok térnyerését mindenekelőtt üzleti modelljük gyors reagáló képessége magyarázza az új vásárlói igényekre. A diszkontok a tudatos hálózatépítés mellett sokat fordítanak arra, hogy a minőséghez képest jellemzően kedvező árfekvésű és bővülő választékú kínálat (pl. a vega, vegán, laktóz- és gluténmentes igények kiszolgálása) mellett hatékonyak is legyenek (munkaszervezés, cserélődő szortiment, boltok belső megjelenésének változtatása).

Mégse ment ki a divatból a borravaló? Úgy jattolnak a magyarok a futároknak, mintha nem lenne holnap
A legtöbben már megelőlegezve, a kiszállítás előtt adnak és a rendelésszámokhoz arányosan Budapesten kapják a legtöbb borravalót a futárok.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.


