Aldi

Figyelem, változik több ALDI-üzlet nyitvatartása: itt az érintett boltok listája

2021. június 30. 12:13

Amint beköszönt a nyár, és elérkezik a várva várt vakáció, a magyar turisztikai régiókban robbanásszerűen megnő a nyaralók, a pihenni vágyók száma. A régiók szezonális turizmusa az itt található ALDI-üzleteket is érinti, éppen ezért a szezon idején számos intézkedéssel biztosítja a vállalat a zökkenőmentes bevásárlás lehetőségét.

Az áruházlánc június 15. és augusztus 31. között kiemelt, vagyis az átlagosnál nagyobb forgalmú üzletté nyilvánítja 9 Balaton-környéki, továbbá a Gárdonyban található üzletét. Ezek az üzletek hosszabb nyitvatartással állnak a helyi lakosok és a turisták rendelkezésére.

A nagyobb forgalomra készülve az ALDI bővíti a kiemelt áruházaiban a dolgozók létszámát, ezért most először szezonális időszakra, határozott idejű munkaviszony keretén belül is keres bolti eladókat: a Balaton környékén található egységekben nyílik lehetőség részmunkaidős pozíciók betöltésére. A jelentkezők a kiemelt üzletekre érvényes bértábla szerint kapják fizetésüket, így a heti 40 órás foglalkoztatásra vetített munkabér bruttó 369 300 forinttól kezdődik és ingyenes szállást is biztosít a vállalat.

Az idei évben további újdonságokat vezet be az áruházlánc: 9 balatoni, illetve 6, a tó környékén található üzletében és Gárdonyban szezonálisan balatoni re­gionális borokat emel be a kínálatába, amivel még szélesebb, minőségi borválasztékot biztosít a vásárlók számára, továbbá népszerűsíti ezeket a borászatokat. Ez tovább erősíti az ALDI azon törekvését, hogy termékportfóliójában minél több, minőségi magyar terméket kínáljon vá­sárlóinak.

Mindenkori beszerzési poli­tikánkat az adott ország fogyasztói igé­nyei határozzák meg, és jellemzően a helyi termelőket és élelmiszergyártókat részesítjük előny­ben

– fogalmazott Bernhard Haider, az ALDI Magyarország Élelmiszer Bt. orszá­gos ügyvezető igazgatója. A 16 érintett üzletben a Feind Pincészet, a Skizo Borászat, a Kristinus Pincészet, a Laposa Pincészet, a Kislaki Pincészet, a Kreinbacher Borászat, a Homola Pincészet és a Gilvesy Borászat fehér-, rozé- és vörösborai, illetve pezsgői közül válogathatnak a vásárlók.

A Balaton térségét érintő újdonságok itt nem érnek véget, mivel a nyár folyamán a tó környékén is elindul az ALDI-termékek házhoz szállítása. A vállalat a magyar startup céggel, a ROKSH-sal indította el 2020 decemberében az ALDI termékeinek online rendelhetőségét és személyes bevásárló révén házhoz szállítását a fővárosban, azóta már Budapest mellett 34 agglomerációs településen lehet igénybe venni ezt a szolgáltatást.

Júliustól több Balaton mellett településen, köztük Balatonfüreden, Balatonalmádiban és Siófokon is elindul a házhoz szállítás, így kényelmesen és biztonságosan lehet hozzájutni az ALDI termékeihez, legyen szó akár élelmiszerekről, háztartási vegyiáruról vagy akár a kerti parti kellékeiről, hiszen több mint 3000 állandó termék mellett a szezonális kínálat egy része is megrendelhető már online.

Kilenc balatoni áruháznál továbbá fagylalt-szigeteket is kialakít az ALDI, ahol a non-food termékek helyén további 5-6 fagyasztóláda segítségével még szélesebb blokkban lesznek elérhetők a fagylaltok és jégkrémek. 

Ugyancsak ebben a 9 üzletben nyereményjáték is várja a vásárlókat, akiknek az ALDI most futó, „Megveszünk mindent is” című reklámfilmjére utaló feliratot ábrázoló matricát kell megtalálniuk és beküldeniük értékes és hasznos nyereményekért. A friss húst is nagyobb helyen, 5 láda helyett 7 ládában prezentálják az áruházak.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

A szántódi és balatonalmádi egységek továbbá egy-egy, az áruház parkolójában felállított, légkondicionált sátorral is bővülnek, amelyekben a nem-élelmiszer jellegű termékek – például szerszámok, kerti eszközök, strandfelszerelések, ruházat, háztartási eszközök – lesznek elérhetők. Az érintett két üzletben így jelentős hely szabadul fel, amelyet zöldség-gyümölcs, sör, üdítő és ásványvízkínálatának bővítésére használ fel a vállalat.

A tó körül található 15 ALDI-üzlet vá­lasztékában mindig is kelendő volt a friss pékáru. A vál­lalat idén számos üzletében moder­nizálja és bővíti „Azon melegében” látványpékségeit, így a vásárlók a nyári meleg­ben is kényelme­sen, nagyobb felületen válogathatnak a frissen, helyben sü­tött pékáruk közül.

A pandémia utáni nyári szezonban kiemelkedő forgalomra számítunk a népszerű turisztikai övezetekben. Ezért is készülünk számos lépéssel arra, hogy a megszokott termékkínálat és magas kiszolgálási minőség mellett még több megoldással tegyük gondtalanabbá, kényelmesebbé vásárlóink nyaralását

– teszi hozzá Bernhard Haider.

Nyitvatartás - 2021.06.01-től

  • 2484 Gárdony, Szabadság út 21. H-Szo: 7-22:00 V: 7-20
  • 8600 Siófok, Attila u. 74.   H-Szo: 7-22:00 V: 7-20
  • 6538 Balatonlelle, Rákóczi út 295. H-Szo: 7-22:00 V: 7-20
  • 8360 Keszthely, Tündérlak út 2. H-Szo: 7-22:00   V: 7-20
  • 8230 Balatonfüred, Fürdő u. 31.  H-Szo: 7-22:00 V: 7-20
  • 8300 Tapolca, Veszprémi-Gyulakeszi út H-Szo: 7-21:30 V: 7-20
  • 8230 Balatonfüred, Petőfi Sándor utca 80. H-Szo: 6:30 -22:00 V: 7-20
  • 8622 Szántód, Május 1. utca 10. H-Szo: 7-22:00 V: 7-20
  • 8220 Balatonalmádi, Szabolcs utca H-Szo: 7-22:00 V: 7-20
  • 8360 Keszthely, Csapás út 7 -9. H-Szo: 7-22:00 V: 7-20
  • 8130 Enying, Váci Mihály u. 2754/26 hrsz. H-Szo: 7-21:00 V: 7-19
  • 8700 Marcali, Noszlopy Gáspár utca 18. H-Szo: 7-21:00 V: 7-19
  • 8200 Veszprém, Budapesti út 20-28. H-Szo: 7-21:00 V: 7-19
  • 8200 Veszprém, Kistó utca 2. H-Szo: 7-21:00 V: 7-19
  • 8200 Veszprém, Észak -keleti útgyűrű 6. H-Szo: 7-21:00 V: 7-19
  • 8200 Veszprém, Dornyai Béla utca 5. H-Szo: 7-21:00 V: 7-19

Címlapkép: ALDI

NEKED AJÁNLJUK
Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 18. csütörtök
Andrea, Ilma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2024. április 17. 21:27
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm