Végleg megváltozott az 50-es korosztály élete: ezt művelte velük a járvány

Végleg megváltozott az 50-es korosztály élete: ezt művelte velük a járvány

2021. május 22. 18:02

Az e-kereskedelem végérvényesen a mindennapjaink része lett, szinte nincs olyan élethelyzet, amiben ne rendeltünk volna a netről: az e-vásárló magyarok több mint fele rendelt már online, ágyában fekve vagy tévénézés közben, 23 százalékuk tömegközlekedés, 3 százalékuk pedig vezetés közben is vásárolt már az internetről. Honfitársaink több, mint fele a bankkártyás fizetést tartja a legmegbízhatóbbnak, 31 százaléka vásárol negyedévente minimum egyszer a világhálón. Arányaiban az 50 évesnél idősebbek között a legtöbb az új belépő, ugyanakkor a webshopok célközönsége jellemzően még mindig a 18-39 éves korosztályból kerül ki.

Töretlenül hasít az e-kereskedelem, és ez a pandémia után sem fog megváltozni. 100-ból 30 magyar rendel negyedévente, 20 honfitársunk havonta, 6 pedig hetente minimum egyszer a világhálóról, derül ki a Mastercard támogatásával készült Fizetési Élmény Riportból. Ráadásul nem fogunk csökkenteni a fordulatszámon: 10-ből 9 rendszeres online vásárló magyar minimum annyira aktív tervez maradni idén, mint a tavalyi rekord évben.

A koronavírus kinyitotta a virtuális boltok kapuit az idősebb korosztály előtt. A 18-39 éves korosztály a legaktívabb az online vásárlás területén, több mint felük rendel heti rendszerességgel a netről, de a koronavírus ideje alatt az ötvenes korosztályban nőtt a legnagyobbat a webshopperek aránya (39%). A tipikus hazai online vásárló városban él (77%), legalább érettségivel rendelkezik (84%), és 55 százalékuk háztartásának havi nettó jövedelme 300 ezer forint felett van.

Más fogy a webshopokban

Érdekesség, hogy több olyan terméktípus van, amit kifejezetten a koronavírus alatt kezdtünk el online vásárolni. Ilyen az élelmiszer, a ruhanemű vagy a háztartási tisztítószerek. A könyv viszont egyértelműen a járvány vesztese, erről nyilatkozták a legtöbben, hogy ritkábban vásárolják, mint a járvány előtt.

Máshogy fizetünk, mint korábban

A magyarok kifejezetten nyitottak az innovációra - főleg akkor, ha az kényelmes: 10-ből 6-an használták ujjlenyomatukat jóváhagyásra. Az első ránézésre transzparens, megbízható fizetési rendszerek szerepének fontosságát jól mutatja, hogy 10-ből 9 magyar hagyott abba online vásárlást a célegyenesben, tehát úgy, hogy a kiválasztott termék már a kosarában volt, de a fizetés előtt végül mégis elállt a tranzakciótól.

Az internet a bizalom földje…

A lakosság több mint fele mentette már el kártyaadatát valamely online szolgáltatónál, és az e-vásárlók több mint fele (54%) a bankkártyás opciót preferálja. Már pusztán az, hogy van lehetőség kártyás fizetésre, bizalmat sugároz: 40 százalékra nőtt azok száma, akik szerint ez az opció önmagában erősíti egy webshop megbízhatóságát. Ebben nagy valószínűséggel komoly szerepet játszik a chargeback funkció, hiszen ellentétben az utánvétellel vagy átutalással a Mastercard kártyabirtokosok visszakapják pénzüket, ha visszaélés áldozataivá váltak, vagy nem azt a terméket kapták, amit szerettek volna.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 15 millió forintot, 20 éves futamidőre, már 6 százalékos THM-el, és havi 106 085 forintos törlesztővel fel lehet venni a Raiffeisen Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,42% a THM; a K&H Banknál 6,43%; az Erste  Banknál 6,67%,  a MagNet Banknál pedig 6,8%; míg az UniCredit Banknál 6,9%-os THM-mel kalkulálhatunk. Érdemes még megnézni a Sopron Bank, a Takarékbank, és természetesen a többi magyar hitelintézet konstrukcióját is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Ráadásul az, hogy milyen helyzetben vásárolunk összefügg azzal, hogy mit vásárolunk: például a fürdőszobából, vagy a mellékhelyiségből legtöbbször háztartási termékeket veszünk, a gyerekekkel való foglalkozás közben, a játékok vásárlása a leggyakoribb. Ennek a kiterjesztett “mindig online” jelenlétnek azonban van egy sötét oldala is: az emberek 5 százaléka életveszélyes helyzetben is vásárolt már online, például biciklizés vagy vezetés közben - ezekben a helyzetekben az emberek legtöbbször műszaki cikkeket vásárolnak.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Nagy siker a közösségépítő agrárprogram: így fogadhatsz Te is örökbe egy birsalmafát

Hatalmas siker a birsalmafa-örökbefogadó program, az a cél pedig, hogy közösséget építsenek, egyre inkább beérni látszik.

Semmit nem ér csak az ötlet: sok magyar így rontja el az esélyeit arra, hogy a saját főnöke lehessen

Sokakat vonz az, hogy a saját főnöke legyen, ráadásul többen éreztük már úgy, hogy olyan ötlettel rukkoltunk elő, ami tényleg felpörgetné a piacot.

Alapvető hibákon úszik el a magyarok pénze: erre figyelj, ha nem akarsz legatyásodni

A mostani gazdasági helyzetbe szinte bármit megtennénk, hogy spóroljunk, azonban sokan tapasztalhatják azt, hogy hiába igyekeznek, még így is elfolyik a pénz a bankszámlájukról.

Ilyet még nem láttál: így adnák ki a magyar gyerekek kedvenc könyvét újra

Közösségi finanszírozással adnák ki újra a 2012-es év gyerekkönyvét, a Dobozvárost.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2022. augusztus 19. péntek
Huba
33. hét
Augusztus 19.
Humanitárius világnap
KONFERENCIA
Tovább
Portfolio Future of Finance 2022
Októberben jön a magyar pénzügyi szakma nagy találkozója.
Energy Investment Forum 2022 - A MEKH szakmai támogatásával
Válság kontra klímacélok? Lesz miről beszélni az Energy Investment Forum-on!
Private Health Forum 2022
A hazai magánegészségügy legkiemelkedőbb konferenciája.
EZT OLVASTAD MÁR?