Fontos változás a jótállási szabályoknál: erről minden vásárlónak tudnia kell

2020. november 21. 10:04

Már korábban írtunk róla, hogy januártól érdemben változnak a kötelező jótállási szabályok. Az új előírások a vállalkozókra nagyobb terheket rónak, a fogyasztók viszont közvetlenül jól járhatnak velük. Így a hibás termékek szervizelési határideje is rövidebb kell, hogy legyen. Korábban a fogyasztóvédelmi hatóság tapasztalatai szerint egy-egy termék szervizelése akár 70-100 napig is elhúzódhatott. 

A területet szabályozó Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) közleménye felidézi: a vevő a hibás termékkel az azt értékesítő kereskedőhöz vagy közvetlenül a szervizhez fordulhat, alapesetben javítást várhat el. Ugyanakkor előfordul, hogy rögtön kiderül: az árucikk nem javítható. Mint fogalmaznak: a felesleges költségek és az időhúzás elkerülése érdekében az új előírások szerint az első meghibásodás esetén nem javítható termékeket a vállalkozás 8 napon belül köteles cserélni. Ha a cserére nincs lehetőség, azonos határidővel a vételárat kell visszafizetni a vevőnek.

Ha a termék hibája szervizben orvosolható, 15 napon belüli javításra kell törekedni. Ha ez mégsem tartható, a vevőt legkésőbb a tizenötödik napon értesíteni kell arról, hogy előreláthatóan meddig kell még várnia.

Ha 30 napon belül sem sikerül megjavítani a hibás terméket, akkor 8 napon belül ki kell cserélni azt, vagy vissza kell fizetni a vételárat. A kereskedő szintén cserélni köteles a terméket, ha azt a jótállási ideje alatt már háromszor javítani kellett. Ebben az esetben is pénzvisszafizetéssel váltható ki a például egy készlethiány miatt ellehetetlenülő csere. 

Az új szabályokat személygépkocsikra, motorkerékpárokra, segédmotoros kerékpárokra, lakóautókra, lakókocsikra, utánfutókra, elektromos kerékpárokra, elektromos rollerekre, quadokra, motoros vízi járművekre nem kell alkalmazni. A vásárlót azonban ezekben a termékkörökben is tizenöt napon belül tájékoztatni kell arról, ha a javítás tovább tart, egyidejűleg azt is jelezve, hogy mikorra készülhet el. A fogyasztóvédelmi hatóság folyamatosan ellenőrzi majd az előírások betartását a hagyományos és online kereskedelemben is.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2026. április 9. csütörtök
Erhard
15. hét
Április 9.
Unikornis világnap
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?