14 °C Budapest

Gyökeresen átalakul a netes rendelés: már a kisértékű áruk után is fizetni kell

2020. október 30. 16:01

Új alapokra helyezi az őszi adócsomag az online kereskedelem szabályozását, az Európai Unió vonatkozó rendelkezéseivel összhangban. Az e-kereskedelem dinamikus növekedést mutat, az éves forgalom hazánkban idén várhatóan megközelíti majd az 1000 milliárd forintot. Jövő júliustól megszűnik a kisértékű import küldemények adómentessége, és módosulnak a távértékesítésre vonatkozó szabályok is - derül ki Dr. Bákonyi László adójogi szakértő elemzéséből.

Az Országgyűlés elé került október 13-án az őszi adócsomagot tartalmazó törvényjavaslat. A javaslat számos jelentős változást tartalmaz. Többek között azokat az Európai Unió által hozott új szabályokat is, amelyeket minden tagállamban kötelező alkalmazni. Ilyen kötelező elem az Európai Unió e-kereskedelmi áfacsomagja is.

Az e-kereskedelem ugrásszerű fejlődést produkál az elmúlt esztendőkben, az idei év pedig a koronavírus-világjárvány miatt még jelentősebb növekedést hozott a szektorban. Többek között ezért is vált sürgetővé az az elektronikus felületekre vonatkozó rendelkezések reformja, valamint az adóalanyok ügyintézésére vonatkozó szabályok újragondolása

- fogalmaz Dr. Bákonyi László adójogi szakértő. Valóban dinamikus növekedést produkál ez a szegmens: a Reacty Digital és az eNET Internetkutató közös e-kereskedelmi kutatása alapján a magyarországi internetes kiskereskedelmi forgalom 2019-ben 17 százalékos növekedéssel elérte a 781 milliárdot. A 2020-as adat 950 milliárd forint környékén alakul majd előrejelzésük szerint - 2024-re pedig meghaladhatja akár az 1700 milliárd forintot is. A GKI Digital szerint a járvány eredményeképp csak idén március közepe és április vége között több mint 50 ezer új vásárló jelent meg a magyar online kiskereskedelmi piacon - ezzel az aktív vásárlók száma eléri a 3,35 millió főt. Rendkívül népszerűek a külföldi webáruházak, mint az eBay, az AliExpress vagy a Wish.

A törvényjavaslat értelmében az Európai Unió e-kereskedelemre vonatkozó áfaszabályainak változása kapcsán módosulnak a távértékesítésre és a kis értékű importra vonatkozó hazai szabályok is.  A hatályos áfa szabályozás értelmében távértékesítésről akkor beszélünk, amikor magánszemélyek vásárolnak terméket egy másik közösségi tagállambeli - vagy akár harmadik országbeli - adóalanytól úgy, hogy azt közvetlenül kiszállítják számára.

Dr. Bákonyi László felhívja a figyelmet: a távértékesítések esetében 2021. július 1-től évi 10 000 eurós értékhatár felett az értékesítők már nem dönthetnek szabadon, hogy saját államuk vagy a célország áfakulcsát alkalmazzák-e, hanem kötelező lesz számukra a magyarországi áfakulcsot alkalmazni és a vonatkozó áfaterhet itt megfizetni. Ügyintézésüket a jelenleg is létező áfa-ügyintézési rendszer kibővítésével egyablakos rendszer (IOSS) segíti majd, melyben a távértékesítő saját nyelvén egységes portálon keresztül tehet eleget kötelezettségeinek.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

2021. július 1-től minden külföldről, de nem EU tagállamból rendelt áru után általános forgalmi adót kell fizetni, vagyis megszűnik a 22 euró értéket meg nem haladó import küldemények adómentessége, amelyet jelenleg az általános forgalmi adóról szóló 2007. évi CXXVII. törvény (Áfa tv.) 94. § (1) bekezdés c) pontja tesz lehetővé.

További fontos változás, hogy vélelmezett eladóként áfafizetésre kötelezetté válnak az elektronikus kereskedelmet elősegítő platformok is.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem