3 °C Budapest

Ebből az alapanyagból gyártanának műtejet magyar kutatók: te megkóstolnád?

2020. október 12. 20:01

A tojásban fejlődő embrió számára minden feltétel biztosított egy egészséges madár kikeléséhez, az emberi táplálkozásban pedig a tojás kiegyensúlyozott forrása a létfontosságú tápanyagok legnagyobb részének. Sokrétű mivoltára a Szent István Egyetem Mezőgazdaság- és Környezettudományi Karának kutatói is felfigyeltek, így jelenleg is számos kutatás foglalkozik például a tejtermék-helyettesítő termékek tojás felhasználásával történő előállításával. 

A Szent István Egyetem Mezőgazdaság- és Környezettudományi Karának Állattenyésztés-tudományi Intézetében több kutató is foglalkozik a tojásminőséget meghatározó tényezők feltárásával. Vizsgálataik szerteágazóak, amelyek kiterjednek többek között a héj minőségére, a szik színére és az azon keresztül hasznosítható anyagok mennyiségének és minőségének elemzésére is. 

A tojás magas tápértéke és finom íze miatt a napi étkezésünk szerves részét képezi, de emellett pozitív tulajdonságai közé sorolhatjuk a sütéshez vagy főzéshez kapcsolódó kiváló koaguláló, habosító vagy emulgeáló jellemvonásait is.

Míg a háztartásokban a hagyományos tojás ismeretes, addig üzemi felhasználás során a kutatók új típusú tojástermékek gyártásával és felhasználásával is kísérleteznek. Ilyen anyagok például a Szent István Egyetem kutatásainak középpontjában álló tojásalapú tejtermék-helyettesítő élelmiszerek kifejlesztése. 

Napjainkban egyre több ember hagyja ki étrendjéből a tejet és a tejtermékeket. Ennek leggyakrabban egészségügyi okai vannak, úgymint tejfehérje-allergia vagy tejcukor-érzékenység, de számos esetben egy új táplálkozási trendet, mint például a paleo életmódot követik. Bármelyik esetről is legyen szó, a legtöbb tej- és tejtermékeket nélkülöző fogyasztóban jelentkezik a vágy a tejtermékek fogyasztására, számukra fejlesztették ki a Szent István Egyetem és a Capriovus Élelmiszeripari és Kereskedelmi Kft. kutatói a tojásfehérje alapú tejtermék-helyettesítő termékcsaládot. Ezen a területen folyamatos fejlesztések zajlanak jelenleg is a felsőoktatási intézmény, valamint a vállalat között.

A tejtermékek nem csupán jellemző ízzel, illattal, állománnyal vagy konyhatechnológiai sajátosságokkal rendelkeznek, s számos táplálkozási és élettani szempontból előnyös tulajdonságokkal is bírnak. Ilyenek lehetnek a prebiotikumok és probiotikumok. Egy innovációs pályázat keretein belül a SZIE és a GAK Kft. (Gödöllői Agrárközpont Közhasznú Társaság) sikeresen fejlesztette ki a tojásfehérje alapú probiotikus tejtermék-helyettesítő készítményeket (probiotikus fermentált ital, sajtkrém, kefir- és joghurtanalógok) a tej valamely összetevőjére érzékeny, illetve magas fehérjetartalmú, zsírban és szénhidrátban szegény probiotikus tejtermék-helyettesítőket fogyasztani kívánó egészségtudatos emberek számára. 

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Az ilyen jellegű termékek alapja a tojásfehérje, melyet különböző (tejiparban is használt) baktériumkultúrák segítségével oly módon alakítanak át, hogy a végtermékben megjelenő aromaanyagok révén a tejtermékekre jellemző ízvilág alakuljon ki. A Szent István Egyetem szakembereinek reményei szerint ezek a termékek nagy piaci érdeklődésre tarthatnak számot és további innovációs együttműködési lehetőségek kiindulópontjai lehetnek a jövőben.

Kutatást végez Olvasói körében a Pénzcentrum!

Ahogy a világon, Magyarországon is nagy probléma az élelmiszerpazarlás. A hazai élelmiszerhulladékok felét a magyar háztartások termelik, ezt pedig jelentősen le lehetne csökkenteni. Lapunk most arra kíváncsi, hogy milyen változásokat idézett elő a koronavírus-járvány a magyarok vásárlási, főzési, ételtárolási, és hulladékkezelési szokásaiban. Az élelmiszerpazarláson rontott-e a járvány, vagy éppenhogy kevesebb étel landolt a szemétben? Kérjük, hogy válaszaiddal segítsd Te is a munkánkat!

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. február 26. csütörtök
Edina
9. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. február 26. 06:03
RETAIL DAY 2026
Mi a túlélés – és a profit – valódi titka? A legkisebb webshopoktól az üzletláncokig mindenki választ kap.
Kihagyom