A szupermarketek árazása új vitát indított a kasszazacskók körül és a saját táska használatáról.
A teljes hazai gyümölcstermés legalább 40 százalékát tették tönkre a március elejétől május közepéig pusztító fagyok. Nincs is olyan gyümölcsfajta, amelyik jól átvészelte volna ezt az időszakot - mondta az InfoRádiónak Mártonffy Béla, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara kertészeti osztályának elnöke.
Ilyen év még sose fordult elő a gyümölcstermelésben - mondta az InfoRádiónak a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara kertészeti osztályának elnöke. Mártonffy Béla felidézte, hogy fagykár ugyan máskor is esett az ültetvényekben, de általában a virágzás vagy a terméskötődés időszakában egy-egy faj sínylette meg a fagyokat, és a többinél normálisabb volt a termés.
Most viszont, a szakember beszámolója szerint, március végétől április elejétől 8-10 napon keresztül ismétlődve, vissza-visszatérő fagyok voltak. Egész május 13-ig, amikor az utolsó ilyen fagyig hetente-kéthetente előfordult ez a fagy.
- mondta Mártonffy Béla. Úgy fogalmazott, hogy az összes gyümölcsfajtát - a kajszit, a cseresznyét, a meggyet, a szilvát, az almát és a körtét - folyamatosan érte valamilyen fagykár.
- mondta Mártonffy Béla. Elmondta azt is, hogy mostanra nagyjából felmérték a károkat és a potenciális terméskiesés nagyságát is.
- jegyezte meg. Azt még egyelőre nem tudni, hogy ez mennyiben érintette az almát vagy a szilvát, vagy épp a hamarosan induló meggyszezont.
JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 105 965 forintos törlesztővel a Raiffeisen Bank nyújtja (THM 10,35%), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank (THM 10,39%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
- summázta a szakember, aki az esetlegesen várható áremelés mértékével kapcsolatban nem kívánt nyilatkozni, miután szabadáras termékről van szó. Annyit jegyzett meg, hogy az közgazdasági törvényszerűség, hogy ha valamiből kevesebb van, akkor annak emelkedni szokott az ára. Ugyanakkor azt is hozzátette, úgy gondolja, a végtelenségig sem tud emelkedni az ár, mert az keresletcsökkenéshez vezet - a fogyasztók egy bizonyos szint felett nem veszik meg.
- tette hozzá Mártonffy Béla.
-
Jelentős átrendeződés a lakossági megtakarításoknál: egyre nyitottabbak a magyarok a részvényekre
Az MBH Befektetési Bank vezérigazgató-helyettese szerint nő a kockázatvállalási hajlandóság.
-
Új női-férfi ügyvezető párossal és történelmi beruházással erősít a Rossmann Magyarország (x)
2026. július 1-től Szimeiszter Éva és Váradi István közösen vezetik a Rossmann Magyarországot.
-
A folyamatosan fejlődő Audax megújítja vállalati arculatát (x)
Több mint energia – intelligens menedzsment, hogy ügyfeleik arra fókuszálhassanak, ami igazán számít
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








