15 °C Budapest

Így vásárolnak az élelmes magyarok: tízezreket spórolnak az év végi hajrában

2019. november 6. 14:43

Hamarosan indul a karácsony előtti vásárlási maraton, nem csak a téli időszakban szükséges holmikat, háztartási felszerelést kereső vásárlók rohamozzák meg a boltokat, hanem a dekorációt, az ünnepi időszakhoz szükséges élelmiszereket, alapanyagokat, és természetesen ajándékokat is most szerzik be a legtöbben. Azonban az online piacterek bővülésének, fejlődésének köszönhetően már nem muszáj a zsúfolt plázákban rónunk a kilométereket, vagy lejárnunk a lábunkat a hipermarketben. Pár kattintással is letudhatjuk a vásárlási mizériát. A Pénzcentrum most összegyűjtötte az online vásárlás minden előnyét, amely adventhez közeledve halmozottan igaz lehet.

Ahogy a fejlett országokban mindenütt, Magyarországon is egyre népszerűbb az online vásárlás, legyen szó bármilyen termékről vagy szolgáltatásról. A webshopot már rengeteg korábban csak hagyományos kereskedelemben résztvevő üzlet üzemeltet, így nem kell elmennünk a boltba, hogy megvegyük egy adott kereskedőtől a kávéfőzőt, könyvet, vagy akár ruhát, cipőt, amit szeretnénk. Viszont a webshopok mellett léteznek már online piacterek is, melyek működése nem sokban különbözik egy bevásárlóközponttól, tehát gyakorlatilag már interneten keresztül is "plázázhat", aki kedveli ezt a vásárlási formát. Ily módon a vásárlók egy felületen szerezhetnek be szinte mindent, a háztartási és fogyasztási cikkektől kezdve a játékokon, műszaki termékeken át egészen a divatcikkekig. A GKI Digital friss kutatása szerint a barkács termékek, a háztartási gépek és különféle játékok a legkeresettebbek ezeken a felületeken.

A nagy élelmiszerláncok, bolthálózatok is reagáltak az igényekre, hogy egyre többen intéznék a bevásárlást is online, nem csak műszaki cikkeket, bútorokat, stb. rendelnének az internetről. Sorra elindultak a nagy élelmiszerláncok webshopjai, utoljára a SPAR. Legfrissebb értesüléseink szerint a Tesco pedig átalakítja a kiszállítási díjakat: nagyobb kosárméret esetén akár ingyenesen is szállítanak majd. 

A Tesco tapasztalatai szerint a vásárlók a cipekedés helyett szívesen választják a gyorsabb, kényelmesebb online rendelési opciót. Az ügyfélélmény további javítása érdekében novembertől - 2019. december 19-25. kivételével - 35.000,- Ft fölötti megrendelés esetén bevezetjük az ingyenes kiszállítást

- mondta el a Pénzcentrum kérdésére a Tesco Sajtóosztálya. Azonban nem csak a cipekedést, illetve időt és pénzt spórolhat meg az, aki a hagyományos módszer helyett az online térben intézi a vásárlást. Mutatjuk, miért érdemes inkább otthonról kattintani.

Idő, idő, idő

Nem csak az utazással töltött időnket spórolhatjuk meg, ha online rendelünk, legyen szó bármilyen termékről. Ha élelmiszereket rendelünk házhoz, azt az időt sem kell rászánnunk erre, hogy a boltban bolyongva keresgéljük, hol lehet ez vagy az a termék (a bosszankodásról nem is beszélve, hogy már megint átrendezték a polcokat). Nem kell a bútorboltban kerítenünk egy munkatársat - aki rendszerint sosem teremt szemkontaktust és mindig nagyon siet - hogy segítsen, vagy útbaigazítson. A sorban állással sem töltjük el az időnket a kasszáknál. Vagy azzal éppen, hogy parkolót keresünk a pláza mélygarázsában. Rengeteg idő, amit mind megspórolhatunk magunknak. 

Erre mondhatjuk, hogy nade a neten szörfözéssel is eltöltjük ugyanúgy az időt, mint a boltban nézelődéssel, ami természetesen igaz, abban az esetben, ha az ember nem célirányosan vásárol. Ha viszont nem úgy vásárol, akkor a boltban is ugyanúgy eltöltené az időnket nézelődéssel - ettől nem véd minket az online tér. Viszont a keresőmező, szűrők nagyban segítenek, hogy minél hamarabb találjunk megfelelő termékeket - például ruhavásárláskor megspórolhatjuk a nézelődésnél is azt az időt, hogy méretet keresgélünk a nekünk tetsző darabból. 

Stressztől mentesen

Nem mindenkire tör rá a stressz, ha be kell lépnie egy zsúfolt plázába, de van olyan is, akit már a gondolattól kiver a víz. Viszont rengeteg irritáló tényezőtől, stresszforrástól kímélheti meg magát, aki inkább elkerüli a boltokat, és online vásárol. 

Az interneten senki sem mondja be a hangosbemondóba, hogy "Kódot kérek a hármas kasszához", ott nem történhet meg, hogy hiába a -20%-os stócról vetted le azt a felsőt, biztos csak odakeveredett, nem vonatkozik rá az akció. Nincs tömeg, nincs sor. Úgy általában, nincs mogorva eladó sem, és senki se tolja át a bevásárlókocsiját a lábunkon. Nem kell ügyelni arra, hogy jól eltettük-e a táskánkba a pénztárcánkat, hátha kinézett minket egy zsebtolvaj a piacon. Még hosszan lehetne folytatni a sort, de az biztos, hogy otthon a fotelben ezerszer kevesebb stressz éri az embert. 

Végtelen választék

Ezt a pontot nem kell különösebben magyarázni. Míg akármekkora lehet egy pláza, vagy hipermarket, a választék akkor is véges. Ha nem találtuk meg a nekünk tetsző terméket, akkor lehet, hogy elég távol van a következő üzlet, ahol meg tudjuk nézni, kapható-e. Míg online minden gyakorlatilag egy kattintásnyi távolságban van.

Ami szintén nem elhanyagolható, hogyha konkrét terméket keresünk, hogy azt egyszerre több üzletben is meg tudjuk nézni, most már rengeteg helyen látjuk az értékeléseket is, sokkal több információt találunk az egyes termékekről általában, mint a boltban.

Azzal persze nem lehet vitatkozni, hogy van amit jobb személyesen megnézni, kipróbálni, megtapogatni, megszagolni, ezt sokszor nem lehet megkerülni. Sokan mondják, hogy "nekem látnom kell", hogy tudjanak választani. 

Pénz, pénz, pénz

Elérkeztünk a vásárlás legkardinálisabb kérdéséhez, amely egyértelműen az ár. Rengeteg módon fizethetünk kevesebbet az online vásárlásunkkor, még akkor is, ha szállítással kérjük. Mert a fentiekből már kitűnik, hogy még ha személyes átvétellel is kérünk egy terméket, és "beszaladunk érte" a boltba, vagy postapontra, akkor is rengeteg időt és stresszt spóroltunk. 

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

Hogyan spórolhatunk tehát online? Először is a különböző akciókkal és kuponokkal, leárazásokkal. Az interneten ezek sokkal áttekinthetőbbek, ha csak egy élelmiszerlánc webshopjára gondolunk: egyből kiválaszthatjuk az akciós termékeket, így nem kerüli el a figyelmünket 1-1 jó ajánlat. 

Egyre több internetes oldal gyűjti össze a különböző szolgáltatásokhoz kapcsolódó "bónuszokat", olyan kedvezményeket, melyek gyakran csak online érhetők el, ha csak úgy besétálnánk abba az étterembe, fodrászhoz, vagy tanfolyamszervezőhöz, aki hirdeti a kedvezményt, nem lennénk rá jogosultak. 

Ráadásul a különböző ár-összehasonlító oldalakkal könnyen és gyorsan megtalálhatjuk, hogy ugyanazt a terméket honnan tudjuk a legkedvezőbb áron megrendelni, míg a boltban ki vagyunk szolgáltatva: vagy ott megvesszük, vagy még több időt kell rááldoznunk, hogy megnézzük, megvan-e máshol olcsóbban - és lehet, hogy nem is járunk sikerrel.

Áruvisszavétel és rendelések lemondása

Ha valaki próbált már terméket visszavinni egy boltba, például cipőt!, az biztosan tudja, milyen kemény alkudozásba kerül sokszor az is, hogy visszavegyék a terméket és levásárolhassuk az árát. Sok esetben pedig arra, hogy visszakapjuk a pénzünket, semmi esély.

Míg egy internetes rendelésnél ez sokkal egyszerűbb, és rendszerint zökkenőmentesen megy, a rendelés kötött szabályai miatt. Ezen túl pedig ha meggondoljuk magunkat, könnyedén lemondhatjuk a rendelést, vagy nem vesszük át a terméket.

Aki rendszerint rendel harmadik országból - főként Kínából - de akár amazonról, vagy ebayről, találkohatott már azzal a jelenséggel is, hogyha probléma van a termékkel, azt gyakran meg is tarthatja a vásárló, de az árát is visszakapja, mert a kereskedő annyira tart a rossz értékelésektől, hogy inkább lenyeli a veszteséget. E egy fizikailag létező boltban egyáltalán nem így működik: a "Kérem a panaszkönyvet" kijelentés semmilyen hatással nincs az üzletvezetőkre, vagy maximum mosolyognak egyet rajta.

Minden az online mellett szól, mégis kevesen használják

Az olyan tényezőket, mint a kényelem - otthon a fotelből, pizsamában is vásárolhatunk - nem is soroltunk fel, hiszen ezekkel mindenki tisztában van, vagy ha belegondol, könnyű belátni. Az szintén következik a fentiek együtteséből, hogy aki online vásárol, tudatosabban tudja azt intézni: kevésbe van időszűkében, jobban át tudja gondolni, nem hat rá a stressz, ami körülveszi. Ezen túl sokkal több információhoz férhet hozzá, vásárlói véleményekhez, amely segít a jó döntést meghozni. 

Annak ellenére mennyi előnnyel jár az online vásárlás, Magyarországon a szomszédos országokhoz viszonyítva az online vásárlók száma alacsonynak mondható: a felnőtt lakosság csupán 33 százaléka (3,2 millió fő) vásárol évente minimum 1 alkalommal terméket webáruházból - derül ki a Bónusz Brigád és a GKI kutatásából

Ez annak tükrében sem magas, hogy Magyarországon az aktív, azaz a heti rendszerességgel internetező, 18 év feletti internetező lakosság száma megközelíti a 6 millió főt. A most készült kutatásban részt vevők 90 százaléka vásárolt már idén a neten, a legtöbben (37 százalék) 3-6 alkalommal, de 15 százalék több mint 20-szor is.

NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum Retail Day 2024
Magyarország legfontosabb kiskereskedelmi rendezvénye - Inspiráló előadók, izgalmas előadások, gyakorlati tudás.
Most nem