13 °C Budapest

Ilyen IKEA üzletek nyílhatnak Magyarországon: elég menő, mutatjuk a fotókat

2019. április 1. 11:00

A sikeres tesztidőszak után akár Magyarországon is megnyithatnak az IKEA mini üzletei. Most a Pénzcentrum Prágában nézte meg, hogyan is nézhetnek ki ezek a boltok, ahol a bútoráruház a slágertermékeit árulja, illetve a netes rendeléseket is át lehet venni a kis boltokban. Korábban a hazai IKEA is megerősítette: terveznek ilyen üzleteket nyitni Magyarországon is.

Akár nemsokára Magyarországon is nyithat olyan IKEA-üzlet, amit Prágában fotóztunk le a hétvégén: a cseh főváros belvárosában ugyanis már teszteli a bútoráruház az új, városközpont-szemléletű megközelítést - ez jelenleg harminc helyen folyik, kiegészítve ezzel a vállalat nagyobb áruházait.

Így néznek ki a mini-IKEA boltok. Fotó: Pénzcentrum.

Korábban az IKEA bejelentette, hogy elkezdik a szisztéma bevezetését, Csehországban például a mini üzletek mellett már olyan IKEA-pontok is működnek, ahol szakemberek segítenek a vásárlóknak például konyhát tervezni, és egyéb lakberendezési kérdésekben is lehet őket keresni.

A slágertermékek vannak kiállítva. Fotó: Pénzcentrum.

Mint írtuk, az új IKEA üzletek nemsokára akár például a budapesti Váci utcában is megnyílhatnak. A vállalat még 2017-ben nyilatkozott úgy a Pénzcentrumnak, hogy már előkészítési fázisban van a projekt, tavaly év végén a pedig az IKEA Magyarország - Csehország - Szlovákia régióért felelős kereskedelmi vezetője is erre utalt:

Azt látjuk a három országban, hogy az emberek élvezik és kombinálják a különböző módú, így az online és áruházi vásárlást. Épp ezért szeretnénk számukra a lehető legjobb szolgáltatást nyújtani minden egyes csatornánkon. A régióban már meglévő 9 áruházunk fejlesztésébe és új IKEA találkozási pontok nyitásába, új szolgáltatások indításába és a meglévőek erősítésébe, digitális megoldásokba és fenntarthatósági fejlesztésekbe szeretnénk fektetni

- mondta Mounia El Hilali, aki arról is beszélt, hogy eddig is folyamatosak voltak a fejlesztések a magyar áruházakban.

Például az Örs vezér téri IKEA étterme is megújult. Az online térben is éppen zajlik olyan program tesztelése, melyben egy virtuális IKEA munkatárs segít a vásárlóknak a tájékozódásban és vásárlásban.

A netes rendeléseket is át lehet venni. Fotó: Pénzcentrum.

Ugyanakkor nem mindenhol ugyanazt fejlesztik a svédek:

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

A vásárlási élmény növelése érdekében az IKEA többcsatornás értékesítési modelljében mind a fizikai, mind az online térben szeretné a közelséget megteremteni, így bizonyos országokban, mint Magyarországon az IKEA új, fenntartható módon működő áruházat nyit, online szolgáltatásait fejleszti, míg más országokban olyan pop-up megoldással áll elő, ahol az elsődleges cél az inspiráció átadása, a leggyakrabban vásárolt IKEA termékek árusítása vagy az online rendelt termékek átvétele

- reagálta korábban a Pénzcentrum megkeresésére az IKEA Magyarország.Tehát, ebből kiindulva a kis üzletekben a slágertermékeket lehet majd kapni, illetve a netes rendeléseket átvenni.

Célzott kínálattal támadnak a vetélytársak is

Bár a városszéli, nagyobb lakberendezési áruházak létjogosultságát nem lehet elvitatni, a fogyasztói igények növekedése/változása (a szezonális felfutás például kifejezetten a kisebb, célzottabb termékkörrel működő boltok felé terelheti a vásárlóközönséget) úgy tűnik, egyértelműen indokolja a váltást. A jelenség amúgy nem ismeretlen a hazai bútoráruházak piacán sem, az elmúlt időszakban több hasonló üzlet is megjelent a budapesti városszövet központi részén.

A nemzetközi cégek közül elsők között jelent meg Budapesten a H&M Home (pl.: Westend, Aréna), majd nem sokkal később a spanyol Inditex csoporthoz tartozó áruházlánc dekorációs egysége, a Zara Home (pl.: Aréna, Deák Ferenc u.) követte a piaci trendet. A kifejezetten lakberendezésre szakosodott áruházláncok közül pedig a KIKA döntött úgy, hogy meghódítja a belvárosi közönséget is; 2014 őszén nyitottak, Deco néven, a Nyugati téren.

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem