16 °C Budapest

Itt az IKEA bejelntése: óriási változások várhatók az áruházak körül

2018. november 21. 15:30

Felgyorsítja átalakulási folyamatát az Ingka Csoport, (Ingka Holding B.V. és közös vezetésű vállalatai) növelve befektetéseit új és meglévő IKEA áruházaiba és a kiszolgáló központjaiba. Emellett városközpontokban jelenik meg és jelentősebb hangsúlyt helyez online kereskedelmi felületére a vásárlói igények még teljesebb kiszolgálása érdekében.

Az Ingka Csoport sokéves stabil növekedésre alapozva és az átalakulás részeként, felméri, illetve egyszerűsíti szervezete valamennyi részlegét, hogy még jobban tudjon összpontosítani a vásárlóknak értékes szolgáltatásokra. A 30 új IKEA érintkezési pont létrehozása, a kiszolgáló hálózatba és digitális megoldásokba való befektetés előreláthatólag 11 500 új munkahelyet teremt a következő két évben. Mindeközben a 160 000 pozícióból 7500 szűnhet meg, ami elsősorban globális funkciókat és háttérirodákat érint harminc országban.

Jesper Brodin az Ingka Csoport elnök-vezérigazgatója így nyilatkozott: “Továbbra is növekedünk és teljesítményünk erős. Ugyanakkor látjuk, hogy a kereskedelmi környezet sosem látott mértékben és ütemben változik. Vásárlóink szokásainak gyors átalakulásához igazodva fejlesztjük vállalkozásunkat, hogy a változó igényeknek mindig jobb és újabb módokon tudjunk megfelelni. Nagyobb hangsúlyt helyezünk majd arra, hogy meglévő áruházainkat még jobb vásárlási élményt nyújtó egységgé tegyük, és megragadjuk a lehetőséget, hogy vállalatunkat olyan módon újítsuk meg, amely összhangban áll eddigi történetünkkel, kultúránkkal és értékeinkkel. Vállalati értékeink irányítják munkánkat, és építik befogadó, őszinte és nyitott kultúránkat. Továbbra is a lehető legjobb módon támogatjuk munkatársainkat a változás során."

Az átalakulási folyamat magában foglalja egy új, városközpont-szemléletű megközelítés tesztelését harminc nagyvárosban, kiegészítve ezzel a vállalat nagyobb áruházait, valamint a digitális és szolgáltatás választék megerősítését, hogy a vásárlók széles körű, igényeiknek és életmódjuknak megfelelő választási lehetőségeket kapjanak.

Tolga Öncü, az Ingka Csoport kereskedelmi igazgatója hozzátette: “A következő három évben az új áruházi formáknak, a városi lokációknak és a jobb digitális ajánlatnak köszönhetően vásárlóinknak még könnyebben és kényelmesebben megközelíthetőek leszünk. Mindez azt jelenti, vásárlóinkkal akkor és ott tudunk kapcsolatba lépni, amikor és ahol csak kívánják, termék- és szolgáltatásválasztékunkat változatos módokon és elérhető áron kínálva számukra. Hogy mindezt megtehessük, átalakítjuk vezetési-, szervezési- és munkamódszereinket, és az új megoldások fejlesztését annak érdekében, hogy minél több tehetséget házon belül tartsunk. Minden munkatársunkkal szorosan együttműködve támogatjuk őket a változások ideje alatt".

Elérhetőség, kényelem

Az Ingka Csoport által kijelölt üzleti átalakulási irányokat követve Magyarországon, Csehországban és Szlovákiában sokkal nagyobb hangsúlyt kap majd a kényelem és megfizethetőség, a többcsatornás kereskedelem és a fenntarthatóság.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Prágában például már tesztelnek kisebb, belvárosi IKEA boltokat, valamint olyan tanácsadási pontokat, ahol szakemberek segítségét lehet kérni például egy konyha megtervezésében. Ezen felül természetesen Magyarországon is folyamatosak a fejlesztések, ilyen volt például az Örs vezér téri áruház éttermének a bővítése. De az online térben is éppen zajlik olyan program tesztelése, melyben egy virtuális IKEA munkatárs segít a vásárlóknak a tájékozódásban és vásárlásban. 

Azt látjuk a három országban, hogy az emberek élvezik és kombinálják a különböző módú, így az online és áruházi vásárlást. Épp ezért szeretnénk számukra a lehető legjobb szolgáltatást nyújtani minden egyes csatornánkon. A régióban már meglévő 9 áruházunk fejlesztésébe és új IKEA találkozási pontok nyitásába, új szolgáltatások indításába és a meglévőek erősítésébe, digitális megoldásokba és fenntarthatósági fejlesztésekbe szeretnénk fektetni

- mondta Mounia El Hilali a Magyarország - Csehország - Szlovákia régióért felelős kereskedelmi vezető.

NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2024. március 29. 10:30
Pénzcentrum Retail Day 2024
Magyarország legfontosabb kiskereskedelmi rendezvénye - Inspiráló előadók, izgalmas előadások, gyakorlati tudás.
Most nem