19 °C Budapest

Filléres menü a hónap végére: mutatjuk, hol vásárolj be hozzá bravúrosan

2019. február 1. 14:30

A naptár szerint ugyan már február van, de kevesen kapják meg a hónap első napján a fizetésüket, a január pedig amúgy is az év végi túlköltekezés utáni legnehezebb hónap. Népszerű receptoldalak segítségével összeszedtünk takarékos recepteket, és megnéztük, hol érdemes megvenni hozzá az alapanyagokat akciós áron.

Ugyan a tavalyi évhez képest sokkal kevesebben érzik úgy, hogy a január az év legnehezebb hónapja, azért még sokak számára anyagilag nagyon megterhelő ez az időszak - derült ki az Intrum közleményéből. 2018-ban a megkérdezettek 40 százaléka mondta azt, hogy pénzügyileg a január komoly megpróbáltatásokat tartogat a család számára.

Sok kereső február legelső napján még nem kapta még meg a nagyon várt fizetést, és akik gyereket nevelnek, biztosan tudják, hogy családi pótlék sem érkezett januárban, hiszen decemberben dupla utalás volt, azaz a az év első havában esedékes összeget már karácsony előtt megkapták a családok.

Ilyenkor kifejezetten rosszul jön egy fizetés előtti hétvége, amikor az egész család otthon van és reggelivel, ebéddel és vacsorával is el kell látni őket. Olcsón főzni azonban nem akkora kihívás, mit elsőre gondolnánk, főleg, ha vannak otthon olyan egyszerű alapanyagok, mint például olaj, liszt és tojás.

Nyilván a vasárnapi ebéd legdrágább része a hús, így attól ezen a hétvégén mindenki vegyen búcsút a rántotthústól és a marhapörkölttől, aki spórolni szeretne. Helyette rengetegféle gyors, egészséges és finom étel hozható össze meglepőn kevés pénzből.

Sajtos, tejfölös (kechupos) lángos

A gyerekek biztosan imádni fogják, a szülők pedig a Balatonparton érezhetik magunkat nem csak a látvány, de a sütés utáni zsírszag miatt is. A lángosban az a jó, hogy reggelire, ebédre vagy akár vacsorára is elkészíthetjük és gyakorlatilag alig kell hozzá alapanyag. A tetejére pedig azt teszünk, amit csak akarunk (vagy ami még akad otthon). Fél kiló liszt kell hozzá, egy fél kocka élesztő, langyos víz, egy csepp cukor, só és persze olaj a sütéshez (Az Auchanban mos 899 forintba kerül 2 liter olaj). A tetejére lejjobb (és legegészségesebb) a fokhagyma, de ha valaki tejföllel és sajttal enné, azt is megoldható : a SPAR-ban most egy nagy tejfölt (320g) 219 forintért vásárolhatunk meg, az Edámi sajt kilója pedig 1200 forintba kerül: így 15 dkg-ot 180 forintért kapunk meg. De ketchuppal, majonézzel is jó - az meg jellemzően van otthon még a hónap végén is.

Az aktuális sparos akciókért fusd át a szupermarket 5. heti akciós kiadványát!

Leves: bármiből

A levesben az a jó, hogy meleg (télen ez kifejezetten jó tud lenni), laktató, olcsó és takarékos: minden zöldséget bele lehet dobálni, amit a hűtő aljában, vagy a fagyasztó alsó bugyraiban találunk. Az alap természetesen a hagyma és a krumpli, de ezek mellé szó szerint minden elfér: még virsli (tessék: itt a hús! A Tescoban ezen a héten 99 forintba kerül 10 dkg frankfurti) vagy maradék szárazkolbász is mehet bele.

A Tesco további akcióit itt találod!

Gombapörkölt

Ha mégsem tudunk lemondani hétvégén a pörköltélményről, akkor készítsünk a családnak gombapörköltet: a Tescoban fél kiló csak 349 forintba kerül. Hozzá biztos van otthon maradék száraztészta (nem baj, ha többféle), de még olcsóbb, ha mi magunk készítjük el hozzá a nokedlit: egy tojásból, lisztből és egy csipet sóból.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Bármilyenes tészta

Ha már a tésztát megemlítettük: szintén remek hónap végi fogás, az Auchanban most a Gyermelyi tészta akciós, 500 gramm 349 forintba kerül. A gyerekek imádni fogják mákkal, lekvárra, kakaóval a csupasz tésztát, a felnőttek pedig valami tejszínes (tejfölös), zöldséges szósszal, például parajjal, brokkolival, kukoricával, vagy a már fent említett jóáron beszerezhető gombával. De egy kis többletmunkával csőben sült tészta is készülhet belőle: az eljárás ugyanaz, csak miután kész, tűálló tálba tesszük, akciós sajtot szórunk rá és bedobjuk a sütőbe 14-20 percre.

Az Auchan eheti akciói!

Csőben sült (maradék) zöldségek

Apropó csőben sütés! A hűtő alján/kamra mélyén kókadozó zöldségek nem csak levesként végezhetik, de csőben sült zöldségekként is. A "cső"-höz, azaz a mártáshoz egyszerű besamelt készítsünk: vajon futtassunk meg egy kanál lisztet, öntsük fel fél liter tejjel, szórjunk bele egy marék sajtot, öntsük nyakon vele a félig megfőtt/párolt zöldségeket, majd tegyük be a sütőbe fél órára: habár nem tűnik egy teljes értékű főétkezésnek, higgyük el, nagyon laktató!

Krumplis lepény kaporral

Főzzünk meg egy kiló krumplit apróra vágva sós vízben (a Lidl-ben 179 forint a burgonya kilója - ha 10 kilós kiszerelést veszünk), ha kész, szűrjük le, és készítsünk belőle krumplipürét egy kanál vajjal vagy margarinnal és tejjel, majd tegyünk bele kaprot ízlés szerint - a szárított is megfelelő. Ehhez a masszához adjunk hozzá lisztet, tejben felfuttatott élesztőt, sót, majd kelesszük meg és süssük meg egy kerek pizzasütőbe 20-30 perc alatt - a receptet a Mindmegette.hu-n találtuk.

A Lidl ajánlatai ezen a héten.

Almás pite

Persze nem igazi a vasárnapi ebéd desszert nélkül, legolcsóbban akkor jövünk ki, ha mi sütjük meg az édességet: például a Lidlben most akciós (194 forint/kg) almából. A tésztához csak fél kiló liszt, fél csomag sütőpor, 10 dkg vaj vagy margarin, egy tojás 10 dkg cukor és egy pohár tejföl kell, a töltelékhez pedig reszelt alma, fahéj és cukor.

Nézd meg az Aldi akcióit is!

NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm