Kiderült: ennyit fizet a szakácsoknak a Vapiano Budapesten

2018. november 18. 17:36

Ezek voltak 2018 46. hetének legfontosabb, legérdekesebb, na meg legolvasottabb cikkei a Pénzcentrumon. A teljes írás elolvasásához kattints a címekre, vagy a képes cikkajánlókra.


A héten a legtöbben a Lebuktak: ennyit fizet a szakácsoknak a Vapiano Budapesten című cikkünket olvasták. Megtaláltuk az étteremlánc hirdetését, amely tartalmazza a nettó fizetést, ezen felül pedig egyéb juttatásokat is. A cikkért KATT IDE.

Beszámoltunk arról is, hogy a hivatalos statisztikák szerint Magyarországon évről-évre jelentős mértékben nő a háztartási kiserőművek száma, melyek döntő többsége napelemes rendszerekből áll. Mindez azt jelenti, hogy potenciálisan magyarok tízezrei képesek nullázni a rezsiszámlájuk egy igen jelentős részét. Sokan ráadásul pont azért fektetnek be, hogy az egyre kiszámíthatatlanabb nyugdíjas éveikre ne kelljen függniük a szolgáltatóktól. Az egyik legnagyobb magyar szolgáltatótól pedig azt is megtudtuk, hogy a legtöbb napelemes kiserőmű Hajdú, illetve Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében van. Olvasd el a cikket IDE KATTINTVA.

Olvashattatok arról is, hogy a K&H Bank elsőként a piacon nem csak saját ügyfelek számára elérhető, teljesen online hiteligénylést vezetett be videós azonosítással. ITT találod a cikket.

Parányi állatok támadják az EU lakosságát: százak halnak bele Magyarországon című cikkünkben arról írtunk, hogy az EU-ban több mint 30 ezren haltak meg az úgynevezett "szuperbaktériumok" miatt 2015-ben. És bár a tagállamok között óriási különbségek mutatkoznak, ami az elhalálozási számokat illeti, Magyarország az összesített lista 10. helyén áll. Ez pedig azt jelenti, hogy a vizsgált évben hazánban 543 életet követeltek a "szuperbaktériumok".

Írtunk arról is, hogy Budapest a világ 64. legdrágább városa, ezzel a világon rendkívül olcsónak számit a magyar főváros (77-es listán) - derült ki egy nemzetközi összehasonlításból. Ennek ellenére az itt élők rendkívül keveset engedhetnek meg maguknak, olyannyira, hogy ha vásárlóerő tekintetében mérjük össze a világ nagyvárosait, akkor az európai résztvevők közül csupán négy olyan induló van, ahol az ott élők még a budapestieknél is kevesebb terméket, illetve szolgáltatást tudnak megvásárolni saját pénzükből. IDE KATTINTVA tudod elolvasni a cikket.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Ha a jövő hét elején bevásárlást tervezel, és az Aldiban vagy az Auchanban jársz, érdemes szétnézni a boroknál. CIKKÜNKBŐL kiderül, milyen palackot keress, ha jót akarsz inni jó áron.

Felére zúzhatod a hiteled kamatát: durván csökken a törlesztőd is ezzel a trükkelcímű cikkünkben arról írtunk, hogy csúcsokat dönt a lakossági hitelezés, a személyi hitelek aránya pedig ezen belül is egyre növekvő tendenciát mutat. Ez nem meglepő, hiszen az igényelhetőség egyszerű feltételei mellett a kamatok is egyre alacsonyabbak. Nem mindegy azonban, hogy mekkora kamattal vesszük fel a személyi hitelünket, hiszen még alacsony érték esetén is jelentős eltérés lehet a teljes visszafizetendő összegben. Megvizsgáltuk, hogy mennyivel alacsonyabbak ugyanazon konstrukciónak a kamatai, ha vállaljuk, hogy az adott bank ügyfelévé válunk.


NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2026. április 12. vasárnap
Gyula
15. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. április 11. 19:13