Az őszi leárazások és akciók messze a legerősebb ösztönzői a nyár utáni vásárlásnak, ez derül ki egy friss vásárlói kutatásból.
Többet fizettünk idén júliusban mint egy évvel korábban az őszibarackért és a burgonyáért, ugyanakkor a szilva és a meggy ára csökkent.
2018 júliusában 2017 júliusához képest:
- A gabonafélék ára 13 százalékkal emelkedett, ezen belül a búza ára 7,9, a kukoricáé 16 százalékkal.
- A gyümölcsök ára 22 százalékkal visszaesett. A meggyfélék és a szilva ára 51, illetve 42 százalékkal csökkent, az őszibaracké pedig 34 százalékkal nőtt.
- A zöldségfélék ára 12, a burgonyáé 45 százalékkal lett magasabb.
- Az élő állatok ára 5,5, az állati termékeké 0,6 százalékkal csökkent.
- A vágósertés ára 13 százalékkal volt alacsonyabb.
Az idei év első felében a mezőgazdasági termelői árak 0,3 százalékkal nőttek, ezen belül a növényi termékek ára 1,7 százalékkal emelkedett, az élő állatok és állati termékeké 2,0 százalékkal mérséklődött. A zöldségfélék ára 2,7 százalékkal volt több, a gyümölcsöké 7,6 százalékkal volt kevesebb. A vágósertés ára 13 százalékkal csökkent. A felvásárlási ár azonban - január óta emelkedő tendenciát mutat, a kilogrammonkénti 342 forintról 375 forintra - nőtt.
Almageddon a hazai almapiacon: soha nem látott terméskiesés jöhet, így alakulhat 2026 őszén a kilóár
Alig lesz idén magyar alma, mégis zuhan az ára – elsőre szinte hihetetlen, mi történik a hazai piacokon. Az elmúlt fél évszázad leggyengébb almatermése várható...
-
Jubileum és új ritmus: érkezik a 35. Budapest Borfesztivál (x)
Új ritmusban és amerikai különlegességekkel várja a vendégeket a Budavári Palotában a Budapest Borfesztivál szeptember 9–12. között.
-
Az új iCAUR V27: klasszikus karakter, modern elektromos hajtás és szabadság, hogy bárhová elindulhassunk (x)
Az iCAUR V27 új megközelítést kínál az elektrifikált SUV-k világában.







